~22. rész

És itt a 22. rész is. Jó hosszú lett. :D Komizzatok!!! Remélem tetszik. Jó olvasást!!

Fent ledőltem az ágyra és zenét kezdtem hallgatni, hogy elmenjen az idő. Nagyon elmehetett az idő, mivel mikor az órára pillantottam már fél nyolc volt. Nem is tudom, hogy volt-e már ilyen, de nyugodt léptekkel indultam le az emeletről. Kint borús idő volt ezért némileg sötét az egész házban. Benyitottam Harry szobájába és a villanykapcsolóért nyúltam. Felnyitottam, körül sem néztem és rögtön a sarokba mentem. Felhúztam a szőnyeget és az ajtó mellett guggoltam, mikor éreztem, hogy valaki áll mögöttem. Pár másodpercig nem mozdultam, csak haboztam, hogy mit tegyek, mert felmerült bennem a dolog, hogy egy betörő, vagy valaki más. Majd az illető megköszörülte a torkát. Megkönnyebbülés, de rögtön utána szorongás futott rajtam végig, mikor felismertem Harry hangját. Lassan hátratekintettem és fel végig a lábától a smaragzöld szemeiig.

-Szia. –köszöntöttem neki, mintha nem az ő szobájának szőnyegét kapargálnám. Egy béna mosoly is társult a köszönésemhez. –Hogy kerülsz ide?? Azt hittem elmentél. –a helyzet nagyon cikis volt, ahogy csak ott állt és nézett, mintha gyilkolni tudna a tekintetével.

-Elárulod, hogy mit csinálsz a szobámba és mi van ott?? Mármint az ajtó alatt. –mondta komoran.

-Épp azt próbálom kideríteni, hogy mi van ott. És azt hittem, hogy nem vagy itthon. És tudom, hogy ez így hülyén hangzik, hogy amikor nem vagy itthon, akkor bejövök a szobádba, de érdekelt mi van lent és meg akartam nézni, de te itt vagy és… -magyaráztam lelkesen belevéve a kezeimmel hadonászást is a dologba, de ő még mindig ugyan olyan fapofával nézett le rám.

-Te bolond vagy. –lágyultak meg az arcvonásai és még egy mosolyt is megejtett. –Inkább menjünk és nézzük meg mi van odalent. Már engem is kíváncsivá tettél. –hajolt le, hogy felemelje a fémajtót, aminek azért volt súlya. Meglepődtem, hogy nem akadt ki annyira, és azon is, hogy lejön velem. Bár egyedül szerettem volna menni, de azt hiszem most el kell viselnem a Göndört is. Intett, hogy menjek előre, de csak ráztam a fejem jelezve, hogy inkább engedem őt. Egy meredek lépcsőn kellett le menni, de lent csak sötétség volt. Nem találtunk sehol egy kapcsolót sem és visszhangból ítélve a hely, ahol voltunk hatalmas és üres lehetett. Métereket kúsztam a fal mellett tapogatva azt egy villanykapcsolóért. Végül meg lett. Több villany világította be a termet. Az egész akkora lehetett, mint az egész ház. Le volt minden csempézve és az egész egy nagy medence volt, csak épp nem volt benne víz.

-Azt a mindenit. –füttyentett elismerően Harry. –Ez egy medence?? Tudtam, hogy nagy ez a ház, de, hogy alatta egy saját uszoda legyen azt nem sejtettem. –nézegetett szét a hatalmas téren.

-Engedjük fel. –ujjongtam az ötletemért.

-És, hogy akarod elintézni?? Nem látok sehol sem olyan dolgot amivel ezt meg lehetne tölteni.

-Ugyan. Én a másik oldalon látok egy kis beépített szekrényt. Lefogadom, hogy ott be tudom kapcsolni, hogy legyen benne víz. –mutattam arrafelé és már indultam is. A széleken 2 méter szélesen lehetett sétálni így ott mentem. Kinyitottam a kisszekrényt és nem tévedtem. Tényleg el tudtam indítani a vizet. Lassan elkezdett növekedni benne a víz. Leültem rögtön a medence peremére és néztem, ahogy telik meg. Időközbe Harry is csatlakozott hozzám és együtt néztük ezt az érdektelen, mégis izgalmas folyamatot.

-Miért nem mentél el?? –kérdeztem tőle ezzel megtörve a csöndet, de továbbra is a vizet nézve.

-Valakinek itthon kellett maradni veled. Ez esetben én voltam ez a valaki. Louis úgy véli jól kijövünk. –nevette el a végét.

-Nos Louis eléggé hülye lehet, ha ilyet feltételez. –nevettem én is, de ő elkomorult.

-Ennyire utálsz?? –húzta össze szemöldökét és rám nézett azzal a zavarba ejtő mégis komoly nézéssel.

-Néha ennél jobban is, de máskor… Erre a kérdésre nehéz volna válaszolni. –vontam meg a vállam.

-Jelen helyzetben mit válaszolnál?? –döntötte meg a fejét várva a válaszomra.

-Egyáltalán miért érdekel az téged??

-Mindig is érdekelt mit gondolnak rólam az emberek.

-Ha elmondom, te is elmondod mit gondolsz rólam. Rendben?? –bólintott és pár másodpercig egy halvány látszott az arcán. –Nos jelen helyzetben elviselhető vagy. Ezt a normális feled talán még egy kicsit kedvelem is. Most te jössz. –böktem oldalba. Felmutatta az ujját, hogy gondolkodik.

-Nos én az idegesítő, kíváncsi, makacs egyszóval rossz természeted ellenére is kedvellek. Azt hiszem. Kérdezhetek valamit??

-Persze. Hallgatlak.

-Miért utálod ennyire, ha parancsolgatnak neked??

-Nem tudom. Ezen még úgy nem nagyon gondolkodtam. De azt hiszem egy kisfiú lehet az oka. Nem nagyon emlékszem rá, de talán rádöbbentett pár dologra. Azóta se felejtettem el azokat a dolgokat. De ez már nagyon régen volt. –legyintettem a kezemmel, hogy lényegtelen az egész.

-Engem érdekelne. –hangjában kíváncsiság volt.

-Most nem vagyok mesélős kedvemben. -és csak ültünk egymás mellett. Olyan más volt az egész mint szokott lenni. Úgy éreztem, mintha barátok volnánk és jót beszélgettünk volna. De valami furcsa érzésem volt, ami miatt most nem tudtam másra gondolni. Mindig voltak megérzéseim, amik általában bejöttek. Ez most sem volt máshogy. Ablaktörés hallatszódott fentről és két lövésszerű hang.