~10. rész

Mivel nem voltam otthon és sokáig nem volt új rész ezért itt van egy extra hosszú 10. rész. :D Remélem tetszik. Jó olvasást mindenkinek. 

Ennyivel le is csuktam a gépet. Bementem a szobámból nyíló hatalmas gardróbba kiválasztani valami viselhető ruhát. Ma kivételesen szép napos idő van, így a nyári egyberuháim közt kezdtem keresgélni. Egy virágos pántos kisruhánál döntöttem egy lapos talpú fekete szandállal.

Felvettem és a keresgélés eltartott fél óráig. Újabb fél órába telt amíg kivasaltam a hajam és egy kevés halvány sminkkel dobtam fel a szerelésem. Negyed 4 volt és riasztottam Fred-et, hogy vigyen gyorsan a London Eye-hoz. El is indultunk a kocsival. Nem siettünk mert bőven volt időnk. Nos annyi időnk viszont azért nem volt, hogy dugóba keveredjünk. Hatalmas kocsisorok voltak előttünk és mi csak egyhelyben álltunk. Lehúztam a kocsi ablakát, hogy kileselkedjek. Kikönyököltem és az ajkam az alkaromra támasztottam és úgy nézegettem az elsétáló embereket. Háromnegyed 4 van. A francba és még elég messze vagyunk. Nem lehet mást tenni, mint várok és nézem a siető embereket akik sétálnak. Egyikük viszont ismerős volt. Nem volt túl messze az autótól, ezért valamennyire láttam az arcát. Szőke haja felismerhetővé tette.

-NIALL!!! –kiáltottam az ablakból és feljebb ültem miközben integettem. Felém fordult és kereste a hang forrását. Hamar kiszúrt és úgy látom fel is ismert, mert mosolyogva kezdett a jármű felé futni. –Fred, állj meg. –intettem neki, hogy el ne induljon, hogy Niall tudjon beszállni. Kinyitottam az ajtót és arrébb csúsztam az ülésen. A fiú 100 vattos mosollyal huppant be mellém és csukta be az ajtót.

-Szia. Niall Horan. –nyújtotta a kezét amit rögtön el is fogadtam.

-Lizbeth Gray, de hívj csak Liz-nek. –mosolyogtam rá.

-Ez aztán az autó… -nézett körbe a kocsin és megnéztem a sofőrt is. Jajj ne. Nem akarom, hogy a pénzem miatt kedveljen. Nem szép dolog ilyet feltételezni, de már ráfáztam párszor.

-Hát izé… ez nem az enyém, hanem az egyik barátomé, csak kölcsönadta, mert késésben voltam. –motyogtam össze-vissza és sikerült egy elég hihető kis sztorit rögtönözni.

-Oké. És mit csinálunk?? Sétálunk, fagyizunk, vagy leülhetünk valahova enni valamit. –kuncogott. Olyan viccesen kuncog, hogy nekem is nevethetnékem volt tőle.

-Szerintem ebbe a sorrendbe megfelel minden. –és ezzel meg van oldva, hogy mit fogunk csinálni. –Fred, kitennél minket valahol?? –kopogtattam meg a vállát. Bólintott majd lehúzódott a mellékútra egy park mellett. –Köszönöm Fred. Majd, ha hívok akkor eljössz értem?? –kérdem és Fred úgy látszik hallotta a beszélgetésünket és vette a lapot.

-Hívjd fel majd Kathrine-t és ott is vagyok ahol mondod. –magamban kuncogtam, de csak bólogattam és Fred már ott sem volt.

-Szóval mesélj magadról. Az akcentusodból ítélve nem vagy angol. Mi szél hozott erre. –mondta és elindultunk egy parkba a hatalmas fák árnyékában.

-Ennyire feltűnő?? –kérdeztem. Ő csak bólintott egy mosoly mellett. –Hát New York-ból jöttem ide a suli miatt. Azt hiszem 1 hete vagyok itt?? Te jó ég!! Egy hete már itt vagyok. Egy hét múlva kezdődik a suli. 1 hét múlva van a bál és nekem még nincs ruhám!!! –kezdtem el pattogni mint valami elmebajos a felismerés miatt.

-Hé, csajszi nyugi. Az még egy hét. Bőven lesz időd ruhát választani. Csak nyugi. –igaza volt. Lehunytam a szemem és magamba elszámoltam 10-ig pár mély levegővétel mellett.

-Igazad van. Bocsi a kirohanásért, csak kicsit izgulok az új suli miatt. –nevettem ki saját magam.

-Nincs miért aggódnod. Biztosan mindenki kedvelni fog. –mosolygott rám.

-Jah persze. –mormogtam. –Egyébként milyen ruhát vegyek fel a bálra?? Kéket szeretnék, ha neked is megfelel. –néztem rá szépen mosolyogva.

-A kék jó lesz. –mosolygott zavartan. –Ha már a bálnál vagyunk, akkor hát nem is tudom hogy mondjam. –kezdett zavarba jönni és az egyik karjával a tarkóját vakargatta.

-Mond nyugodtan. –bíztattam őt.

-Hát… Nem gondolod, hogy nagyon alacsony vagy?? –zavarán elkezdtem nevetni amit nem nagyon érthetett mert megállt mellettem és furán nézett. –Mit mondtam ami ilyen vicces. –kérdezte, de már ő is nevetett.

-Ezt akartad mondani komolyan?? Hogy túl alacsony vagyok?? Tudom, hogy alacsony vagyok és ‑nem is szeretem ezt, de majd kerítek valahonnan egy jó magassarkú cipőt. –mosolyogtam rá megnyugtatóan.

-Félre ne értsd!! Engem nem zavar csak hát érdekesen néznénk ki. –nevetett ismét. Olyan jó hangulat lett. Találtunk egy fagyizót és vett nekem és magának is fagyit.

-Köszi a fagyit. –mondtam két nyalás között.

-Nagyon szívesen. Egyébként hány óra van?? –gyorsan kikaptam az Iphon-om a táskámból.

-5 óra. Hú nagyon elment az idő. Nagyon jól érzem magam veled. –mosolyogtam fel rá és ekkor vettem észre, hogy olyan malacul evett, hogy szinte az egész arca teljesen csokis. Próbáltam nem elnevetni magam és közönyösen újra előrenézni, de nem ment. Kitört belőlem a jóízű röhögés.

-Talán maszatos vagyok?? –kérdezte és törölgetni kezdte az arcát, amivel csak rontott a helyzeten.

-Ne csináld mert, a nevetés lesz a vesztem. –próbáltam abbahagyni és valamennyire sikerült is, és már csak kuncogtam. –Várj majd én segítek mert te reménytelen vagy. –kivettem egy zsepit a táskámból és enyhén nyújtózkodva töröltem le a képéről a ragacsos fagyit. –Meg vagy szöszi. –paskoltam meg az arcát. –Ha lehet már ne nagyon kend össze magad, Ragacsmester.

-Oké, főnök. De viszont én éhes vagyok. Úgy félórányi gyaloglásra van innen egy jó kajálda, elmegyünk?? –nézett rám kérlelő szemekkel.

-Hát persze, hogy elmegyünk. –kacagtam a gyerekes örömén.

A sétálás és a kajálás alatt végig beszélgettünk, elég jól megismertük egymást. Azt hiszem Niall-t a barátomnak nevezhetem, elég jól kijövünk és nagyon vicces. Amit még felfedeztem, hogy bármennyit meg tud enni. 7 óra körül elővettem megnézni a telefonom és észrevettem kereken 25 nem fogadott hívást és 13 üzenet. Mi a fene??

-Niall magadra hagyhatlak egy percre?? –néztem rá bocsánatkérő szemekkel és felálltam a padról, ahol üldögéltünk.

-Persze. Csak nyugodtan. Itt megvárlak. –felálltam arrébb mentem jó pár métert és megnyitottam a hívásokat. Anyu hívott kétszer Eddig okés. Egy idegen szám kilencszer. Ez már nem okés. És egy másik idegen szám tizennégyszer. Na ez szintén nem okés. Nem gondolkodtam azonnal anyut hívtam vissza.

-Szia kicsim.

-Szia anya. Miért hívtál.

-Csak tudni szerettem volna, hogy vagy. Pár napja nem hívtál.

-Jól vagyok, anya, ne aggódj. Egyébként szerettelek volna hívni, hogy küldhetnél valamilyen báli ruhákat mert az első napon bál lesz. Lehetőleg kéket. Nem kell túlzásba vinni, csak valami szépet.

-Rendben akkor ma este megrendelem és holnap délután talán már ki is szállítják. Már tudom is milyen lesz. Gyönyörű leszel benne, drágám. –na igen. Anya és ruhák. Már előre félek.

-Oké köszi anyu, de most le kell tennem, mert nem egyedül vagyok.

-Oh, csak nem valami fiúval vagy?? –rögtön kíváncsi is lett mindenre.

-Nem!! Vagyis igen, de nem úgy. Ő vele megyek a bálba. –próbáltam olyan hangsúlyt felvenni, amiből észreveszi, hogy békén hagyhatna.

-Legalább a nevét elárulod??

-Niall, de most már tényleg le kell tennem. Szia anya. –és nem meg várva válaszát kinyomtam. Még megnéztem az üzeneteket, amik tele voltak olyan szövegekkel, hogy: Hol vagyok??, Mit csinálok??, Miért nem vagyok otthon??, Vegyem fel a telefont!!, Louis vagyok…és még sok hasonló üzenet. Egyáltalán honnan tudja a számom?? Visszacsörgettem az egyik számot.

-Na végre. LOUIS!!! –ennyit halottam és feltehetőleg Harry vette fel a telefont.

-Liz!! Hol a fenébe vagy?? –vette át a telefont Louis. Dühös hangnembe beszélt, mintha haragudna valamiért.

-Eljöttem találkozni valakivel. Amúgy mi közöd van hozzá?? –emeltem feljebb én is a hangom. Niall látványosan felém kapta a fejét és érdeklődve nézett.

-Hogy mi közöm van hozzá?? Ha jól tudom éjjel megtámadtak. –kiabált a telefonba.

-Honnan tudod a számom?? És azt, hogy nem vagyok otthon??

-Itt vagyok a házadba, és vagy most azonnal hazajössz magadtól, vagy nem tudom mit csinálok veled. –mondta ellentmondást nem tűrő hanggal.

-Jólvan. Azt meg se kérdem, hogy jutottál be a házamba… -csóváltam a fejem hihetetlenkedve. –Oké hazamegyek, de addigra nyugodj le.

-Gyere haza egy darabba. –valamivel már nyugodtabb volt a hangja.

-Oké, Szia. Nemsokára otthon vagyok. –morogtam a telefonba és leraktam. Ez a beszélgetés komolyan mondom, olyan volt, mintha egy 10 éves kislány beszélgetett volna az apukájával, aki jól leszidta őt mert elment otthonról. Lassan visszakullogtam Niall-hoz- akiről már majdnem megfeledkeztem. Érdeklődő és furcsa kifejezéssel várt vissza.

-Hát nem állt szándékomba hallgatózni, és tudom, hogy semmi közöm hozzá, de mért kiabáltál?? –kérdezte tapintatosan.

-Azért kiabáltam, mert van egy paranoiás ismerősöm, akitől egyhamar nem fogok szabadulni. –gőzöltem még mindig. Egy valamit rühellek, és az az, hogy valaki megmondja, hogy mit csináljak. –Bocs. Nem akartam veled is kiabálni. –csöndesültem el és bocsánatkérő arcot vágtam.

-Semmi gond. –mosolygott rám. –De most, ha jól gondolom haza kell menned. –az arcán szomorúságot véltem felfedezni.

-Igen most mennem kell. De itt a számom, később hívj fel, hogy nem-e ettek meg vacsorára, vagy nem-e csuktak be valahova. –nevettem el magam és átnyújtottam neki egy cetlit a telefonszámommal.

-Mindenképp. –kuncogott ő is. –Haza kísérjelek?? –mosolygott és oldalra biccentette a fejét, várva a válaszom. Na már csak az kéne, hogy hazakísérjen, és a házam is a nemlétező Kathrine barátnőmé lesz.

-Nem kell, köszi. Fred értem jön. Amúgy is sietnem kell. –hadartam gyorsan. –Örülök, hogy megismerhettelek, Niall. –öleltem gyorsan át a derekát.

-Mért érzem, hogy valamit titkolsz?? –húzta össze a szemeit.

-Én nem titkolok semmit. –tiltakoztam. A francba. Mindenki átlát rajtam??

-Ugyan Liz. Most árultad el magad. Észrevettem, hogyha valami bizonytalant mondasz, magasabb a hangod. És most határozottan magasabb volt a hangod a kelleténél. –mosolygott. –Ha nem akarod elmondani, nem kell. Csak kíváncsi vagyok. –vonogatta a vállát. Szörnyen éreztem magam, mert így érez, de nem most fogom neki elmondani.

-Bocs. Tényleg. De féltem, hogy elítélnél. –hajtottam le a fejem. –Ha még mindig akarsz, akkor hazakísérhetsz és meglátod, hogy miért.

-Ugyan miért ítélnélek el?? Csak nem vagy terrorista. –mondta és ezzel oldotta a hangulatot is.

-Hát terrorista nem. –mosolyogtam én is.

-Gyere hazakísérlek. –intett a fejével jobbra.

-Balra lakom. –nevettem el magam.

-Jól van nem kell csúfolódni. –tetetett sértődöttséget és elindult a helyes irányba utánam. Az út viszonylag csendben tartott, de amikor a környékre értünk Niall megszólalt.

-Liz. Azt hiszem eltévedtünk. Errefelé egyre nagyobb kastélyszerű házak vannak. –ráncolt homlokkal tekingetett körbe. Nem szóltam, csak egy jó nagyot sóhajtottam. Ekkor, mintha valaki felnyitotta volna Niall fejébe a lámpákat. –Várj. Az autó a sofőrrel, se a barátnődé volt. Mért nem mondtad el?? –kérdezett és felhúzott szemöldökkel bámult rám.

-Mert egész életembe meg voltam bélyegezve egy elkényeztetett, gazdag libának. Itt nem ismert senki és szerettem volna új lapot kezdeni anélkül, hogy elítéltek volna, vagy a rosszabbik eset ami oly, sokszor meg is történt. Csak a pénzem miatt barátkoztak velem. –az utolsó mondatnál néztem, csak fel rá, hogy lássam a reakcióját. Elfehéredve bámult maga elé.

-Soha nem tennék ilyet. –mondta és beláttam, hogy ő tényleg nem olyan.

-Már én is tudom. –mosolyogtam rá. Időközbe eljutottunk a házamig. –Nos itt lakok. –mutattam a túlméretezett építmény felé, ami előtt ott állt a fekete autó is és egy kisseb fekete sportkocsi is. Gondolom Louis-é.

-Hűha. Ez tényleg hatalmas. –nézte nyitott szájjal a házat. –És egyedül laksz itt?? –bólogattam.

-Nem jössz be?? –kérdeztem és összemosolyogtunk.

-Szívesen. Úgysem voltam még palotában. –vigyorgott. Jókedve ragadós volt és vigyorogva léptünk be az ajtón.

-Megjöttem. –kiáltottam el magam.

-Nem azt mondtad, hogy egyedül laksz??

-De igen. Csak van egy, vagy rosszabb esetben kettő nem kívánatos vendégem. –fintorogtam. –De ne is foglalkozz velük. –legyintettem a kezemmel. Beértünk a nappaliba, ahol 3 ismétlem 3 ember terpeszkedett a kanapén. Egy rakás chipsek, édességek, üdítők, pálinkásüvegek,  kávéspoharak és hasonló dolgok voltak a kanapé előtti asztalon.

-Bazdmeg. –fogalmazta meg Niall, azt amire én is készültem, csak van olyan érzésem, hogy ő nem a felfordulás miatt.