~35. rész

Hoztam a részt... Örülnék, ha sokan csatlakoznátok a csoporthoz amit létrehoztam. Közölném még azt is, hogy nyitottam egy új blogot ami szintén Harry-s, azzal a különbséggel, hogy ez 1D-s. Örülnék, ha kapnák ide is pár komit és feliratkozót. :)) Nos remélem tetszik a rész. Jó olvasást!! 

(Ajánlom ezt a zenét)

Tőlem pár méterre a falnál volt valami ami magára vonta a figyelmem. Közelebb mentem és Harry papírrepülős nyakláncát találtam meg. Biztosan akkor szakadt le, mikor felfutott. Ha már repülő, akkor repüljön. Gondoltam magamban és elhajítottam a medence közepe felé.Rettenetesen fáztam. Elfáradtam. Hosszú napom volt az iskolában is. Lekapcsoltam a lámpákat és elindultam felfelé a lépcsőn. A száraz ruháim a kezembe voltak és a talpam vizes nyomokat hagyott maga után. Fent lecsuktam az ajtót és alaposan visszarejtettem a szőnyeg alá. Odamentem az ajtóhoz, minél gyorsabb elakartam menni abból a szobából. Kinéztem az ajtón, hogy nincs-e kint senki és miután megbizonyosodtam hogy üres, futólépésben indultam neki a lépcsőknek. Az egész házba sötét volt és én botladozva küzdöttem fel csak magam az emeletre. Éreztem, hogy kezdek szédülni, ezért próbáltam gyorsabban felérni, de nem sikerült. Az amúgy is sötét tér teljesen elhomályosodott és én pedig még éreztem, hogy zuhanok le a lépcsőkről. A következő dolog amire emlékszem, az hogy valaki kiabálja a nevem és lágyan pofozgat. Lassan, lustán kinyitottam a szemem és Louis ijedt arcával találtam szembe magam. A kanapén feküdtem és egy vékony lepedő volt rámterítve.

-Hála az égnek. –vesz mély levegőt, miután kinyitottam a szemem. –Mi történt?? Hogy érzed magad?? –kérdezgetett.

-Biztosan csak fáradt voltam. Előfordult már, hogy összepottyantam, mikor fáradt voltam. Nincs semmi bajom. –ültem fel a kezeim segítségével. Louis helytelenítőn megrázta a fejét. Nem értettem, hogy most mi a gond.

-Liz. Több mint két hónapja nem eszel rendesen. Szörnyen lefogytál. Lefogadom, hogy megint nem ettél egész nap semmit. Nem csoda, hogy elájulsz. –szidott le. Igaza volt. Tényleg sokat fogytam és a ruháim is már szinte lógnak rajtam.

-Nincs étvágyam semmihez. –motyogtam és lehajtottam a fejem.

-Vissza kell menned New Yorkba. –suttogta és megfogta a kezem.

-Nem. Ezt nem teheted. –lábadtak könnybe a szemeim. –Te nem tudod, milyen életem volt ott. Én nem mehetek oda vissza. –mondtam neki könyörgő hangnembe. –Kérlek. –csukott el a hangom.

-Ne sírj. –húzott magához. –Minden rendben lesz.

-Nem semmi sem lesz rendben. Ha visszamegyek, csak rosszabb lesz. Itt legalább vannak barátaim. Ott mindenki utál. A saját családom szégyell. –temettem el a fejem pár párna közé sírva.

-Harry nem fog visszajönni. –suttogta alig halhatóan. A szívembe mintha tőrt döftek volna.

-Hogy mondhatsz ilyet?? Te begolyóztál. Vissza fog jönni. –kiabáltam vele, pedig ő nem volt hibás. Talán én őrültem meg és nem Louis. Miért ilyen elcseszett az életem??

-Liz. Másfél hónapja nem hallottam felőle. Nem fog visszajönni. –suttogta még halkabban, mint előbb. Hisztizni kezdtem. Még soha nem csináltam ilyet azelőtt. Fel álltam és nem érdekelt, hogy nincs rajtam a fehérneműmön kívül semmi. Mindent ami a kezem ügyébe került felforgattam, földhözvágtam, összetörtem. Néhány kisebb dolgot még hozzávágtam Louis-nak is. Sírtam sikítoztam. Soha nem hittem volna, hogy képes vagyok ilyenre, még is megtettem. Mikor végeztem a nagy nappalival, leroskadtam a földre és ott sírtam a fejemet a térdemre hajtva. Csend volt a nagy szobába és ekkor lettem figyelmes arra, hogy kint esik az eső. A vízcseppek hangosan kopogtak az ablakpárkányon és ez mellett, csak a szipogásom lehetett hallani. Ekkor váratlan dolog történt. Valaki kicsapta a bejárati ajtót. Az egész teljesen félelmetes volt, ahogy a villámlásokban egy ajtóban álló személy alakja kivetült a nappali parkettájára. Felnéztem és az ajtóban Tom alakját fedeztem fel. Arca sebes volt, combjából dőlt a vér. És valakit hozott a vállára rakva, akiben már alig volt élet. Vagy egyáltalán nem volt.