~31. rész

Köszönöm szépen a sok komit az előzőhöz remélem ide is kapok párat :D Remélem tetszik. Jó olvasást!! :))

Mosolyogva jött vissza a nappaliba, ekkorra megjött Carter is, de nem volt túl jó kedve.

-Szia Lizzie. Te már itt vagy?? –varázsolt egy nagy mosolyt az arcára hirtelen. Nem szerettem, ha bárki is Lizzie-nek hívott, de neki megengedtem. Rögtön hozzám futott és jól megölelgetett.

-Minden redben?? –toltam el magamtól, hogy kérdőre vonjam, miért volt szomorú, ijedt, vagy nem is tudom milyen.

-Ja persze, csak valaki végig követett a házig egy fekete kocsival és kicsit megijedtem. –vonta meg a vállát. Kíváncsi lettem, hogy ki vagy miért követte Carter-t. Kinéztem az egyik ablakon, ami pont az utcára mutatott. A ház előtt itt állt a fekete kocsi. Próbáltam hunyorítva megnézni ki van az autóban, de a sötét ablaküvegek, miatt ez nem volt egyszerű. Már majdnem rátapadtam az ablakra, mikor kiszállt a járműből a vezető személy és rám mosolygott. Lassan, ráérősen közelített az ajtó felé, majd csöngetett. Carter elindult az ajtó felé, de megállítottam, hogy ezt inkább most kinyitom én. Furán nézett rám, de csak bólintott. Odaslasszoltam az ajtóhoz és lassan megnyitottam ez ajtót.

-Ha nem jöttél kávéra, akkor én hoztam el neked. –mutatta a két poharat a kezében.

-Te normális vagy?? Követed a barátnőm idáig, aztán csak úgy besétálsz?? Egyáltalán honnan tudtad, hogy itt vagyok?? –oltogattam őt halkan, hogy meg ne hallják a többiek.

-Ne kérdezgess már ennyit. Inkább hívj be!! –vigyorgott szemtelenül.

-Ez nem az én házam és nem foglak behívni. –vázoltam fel neki a tényeket. Erre csak elmosolyodott.

-Carteeer!! –kiáltotta el magát. Carter megjelent a hátam mögött és fürkészte a fiút előttem. –Bejöhetek ugye?? –kérdezte cuki mosollyal. Küldtem Carter-nek pár pillantást, ami jelezte, hogy eszébe se jusson.

-Bocsi, de nem. –csinált úgy, mint aki nagyon sajnálja. Már épp csukta volna be Car az ajtót, de Zayn odarakta a lábát. –TOM!! –káltott Carter a bátyjának. Zayn arca hirtelen ijedt lett. Úgy tűni nem számolt azzal, hogy nem egyedül vagyunk. Amígra Tom kitolta a lusta seggét, addigra Zayn már az autóban ült és gyújtotta be a motrot. Carter-rel jót nevettünk, hogy milyen nevetséges arcot vágott. Tom nem nagyon értette, hogy min nevetünk és csak morgott, hogy miért kell őt ugráltatni. Ezen még jobban elkezdtünk nevetni. A délután elkövetkezendő részében nagyon jókat beszélgettünk. Meséltem nekik a fiúkról is, ami csak eszembe jutott és még Zayn-t is megemlítettem. Nem nagyon kedvelték meg a fiúkat a beszámolóm alapján, de ki az aki kedveli őket?? Nagyon elszaladt az idő és már teljesen sötét is volt. Körülnéztem, a szobába hátha találok egy faliórát, vagy valamit, de nem láttam sehol, ekkor felfedeztem, hogy Tom a kezében lévő telefonnal babrál valamit.

-Hány óra van?? –szegeztem neki a kérdést.

-Fél 10 múlt. –mondta halál nyugodtan én viszont fele annyira se voltam nyugodt.

-A fenébe. Hol a telefonom. –kezdtem el idegesen keresgélni a telefonom. Be kellett látnom, hogy nem hoztam el. –Bocsi, de nekem azonnal haza kell mennem. –kezdtem el sietni az előszoba felé.

-Várj Liz. Elkísérlek. Ne menj haza egyedül sötétbe. –jött utánam Tom.

-Oké, köszi, de siessünk. –Carter is kijött, hogy elköszönjön, majd visszament miután elindultunk. –Nem siethetnénk kicsit?? –mondtam a mögöttem lemaradtan kullogó fiúnak.

-Miért akarsz annyira sietni?? –kérdezte zavarodottan.

-Gondolom rémlik, hogy miket meséltem a bátyámról. Már azon is kiakad, ha délután elmegyek pár órára. Most pedig 10 óra és nem szóltam neki, hogy megyek el, csak Harry tudta. Lefogadom, ha nálam lenne a telefonom legalább 56 nem fogadott hívásom lenne és 39 üzenetem.

-Oké értem. Szóval paranoiás a srác??

-Te hülye vagy. –nevettem el magam. Ezért szerettem Tom-ot. Akaratlanul is, de mindig meg tud nevettetni. Lassan közeledtünk házhoz. –Nos itt vagyunk. –álltam meg a ház előtt. –Köszi, hogy hazakísértél. –mosolyogtam rá, majd megöleltem őt.

-Szívesen máskor is. –mosolygott vissza. –Szia. –intett, mikor már az ajtó előtt babráltam a kulcsokkal. Visszaköszöntem neki, majd visszafordultam a zárhoz. A földön találtam egy kis papírdarabot.

„Fedeztelek Louis-nál. Csak remélni tudom, hogy épségben hazaérsz. Ui.: Halkan gyere be. –Harry.”

Rendes volt Harry-től, hogy megmentett Louis elől. Megfogadva a tanácsot halkan nyitottam az ajtót és nappalin áthaladva indultam fel a szobába, azonban valaki nyitva hagyta a tv-t. Odamentem, hogy lekapcsoljam, mikor észrevettem a kanapén alvó Harry-t. Haja hanyagul lógott mindenhol az arcába és a párnára. Olyan volt így, mint egy angyal. Csendben előszedtem egy pakrócot, amit ráterítettem, hogy ne fázzon.

-Bocsánat. –suttogtam és puszit adtam az arcára. Lecsuktam a tv-t és indultam volna fel, de valami megzavart a műveletbe. Pontosabban valaki.

-Itt akarsz hagyni?? –motyogta Harry nagyon álmos, rekedtes hanggal. Megfordultam és arca pont látszódott az ablakon beszűrődő hold fényében. Ragyogó zöld szemekkel nézett rám. Be kellett látnom, hogy nem akarom itt hagyni. Lassan odatotyogtam hozzá és ő felemelte a plédet, hogy bebújjak alá. Szorosan mellé feküdtem, ő átkarolt adott egy puszit a homlokomra és elaludtunk mindketten.