~29. rész

Hoztam az új részt... Nagyon örülnék pár kominak!! Mindenkinek kitartást és sok sikert a sulihoz :)) Remélem tetszik. Jó olvasást!! :) 

Csak mozdulatlanul feküdt rajtam és nyakamba szuszogott, néhol egy puszit nyomott oda. Nem tudom mennyi ideig voltunk így, de Harry gyors szuszogása kezdett egyenletessé és hangosabbá válni. Bár nem láttam eltemetett arcát, de biztosra vettem, hogy elaludt. Lassan és csöndesen nyitódott a szobaajtó. Gyorsan becsuktam a szemem és alvást tetettem.

-Francba… -mondta először hangosan, majd egyéb suttogott szitkozódások mellett el is hagyta a szobát. Hát érdekes lehetett minket így látni, de már Louis-nál az is haladás, hogy nem esett rögtön nekünk. Próbáltam lehunyva tartani a szemem és elaludni, de nem ment. Harry szíve olyan hangosan dobogott, hogy talán egy dobkoncerten is túl tett volna. Sehogy sem volt kényelmes, de nem akartam megmozdulni, mert akkor biztosan felkel. Nos beletörődtem, hogy egy ideig még el kell viselnem ezt a pozíciót.

***

Harry alvás közben fészkelődött elég sokat. Kezeit derekam alá nyomta és lejjeb is csúszott így a feje pont a mellkasomon volt. Olyan édesen aludt, hogy nem volt szívem felkelteni, még ha a melleimen is feküdt. Unalmamban a hajával játszottam, míg hirtelen meg nem ugrott és fel nem kelt. Felült az ágyon, pár másodpercig rámnézett, lehajtotta fejét, majd kiviharzott a szobából.

-Ezt elcsesztem. –suttogtam magamnak lehajtott fejjel.

-Mit is?? –állt az ajtónál Louis, felvont szemöldökkel, mikor felnéztem a hangra. Lassan besétált a szobába és levágódott mellém az ágyra. –Mit csináltatok Harry-vel?? –nézett rám szúrós tekintettel.

-Megbántottam őt. –motyogtam halkan szomorúan.

-Ugyan… Harry-t nem lehet megbántani. –nevetett miközben beszélt, azzal a ’hülye vagy?’ nevetéssel. –Várj. Te most komolyan beszélsz?? –komolyodott el arckifejezésem látva. Bólogattam. –Mit mondtál neki?? –kérdezte sóhajtva.

-A kérdés az, hogy mit nem mondtam neki.

-Azt hiszem inkább beszélek Harry-vel, mert nálad egy kutya is értelmesebben el tudná ezt magyarázni. –ugrott fel az ágyról és távozott a nyitott ajtón. Csendesen, megint magamnak, megköszöntem a bókot, majd követtem Louis-t a földszinti lépcső aljáig, ahonnan nem láttak, mégis mindent hallottam.

-Harry te mit csinálsz?? –hallottam Louis meglepődött hangját.

-Pakolok. Haza megyek. –hallottam, ahogy a ruhadarabok vágódnak egy táskába.

-Inkább ülj le és magyarázatot kérek.

-Kérdezgesd inkább a kétszínű húgodat. –emelte meg a hangját Harry. Gondoltam mindenre, de hogy kétszínű vagyok arra nem.

-Próbáltam, de csak annyit nyögött ki, hogy megbántott.

-Játszik velem!! –kiáltott Harry. Éreztem, hogy ez nem lesz rövid beszélgetés ezért leültem a harmadik lépcsőfokra és nekitámaszkodtam a falnak.

-Ugye tudod, hogy ez hülyeség?? –kérdezte még mindig nyugodtan Louis.

-Tudom!! De ez nem én vagyok!! Miért is foglalkozok vele?? –bosszankodott és dobált valamit a földre, gondolom a ruháit. Hangja dühösből átment nagyképűbe.

-Elmondod végre, hogy mi történt, vagy húzod még az idegeim?? –sóhajtozott.

-Megcsókoltam, nem ismert és megpofozott. Megint megcsókoltam, akkor viszonozta. Aztán ma meg ő támadott le. Megkérdeztem tőle, hogy érez-e irántam valamit és nem mondott semmit, hanem a mindent eláruló szemeket meresztette rám. Normális ez így?? –pattogott a hangja és a hagsúlyokat váltogatta. Az összefoglaló rövid tömör és igaz volt. Nem tudtam kivenni, hogy most dühös rám, vagy csak szomorú. Síri csend telepedett pár percig amit egy nagy csattanás követett. Le mertem volna fogadni, hogy pohártörés volt.

-Harry nem szeretheted őt!! –mondta dühös hanggal.

-Én nem… -folytatta volna, de Louis közbevágott.

-Meg se próbáld letagadni te balfék. –szidta a Göndört. –Minél hamarabb el kell intézni Ric-et és visszaküldeni Liz-t Amerikába. Ebbe pedig nincs beleszólásod, sem pedig Liz-nek. –parancsolgatott. Dühös lettem, hogy olyan voltam neki, mint egy tárgy, egy darab fa, ami elég a tűzbe. De ahelyett, hogy megszüntetné a tűz forrását, inkább eltünteti a fát. Nem akartam hazamenni. Otthon sosem értett meg senki. Bár anyám mindig ott volt, de ő is beletartozott a bájcsevegő gazdagok társaságába, így általában én is csak bájcsevejeket kaptam beszélgetések helyett. Én sose tudtam így beszélni senkivel, ezért anyámék szégyelltek mások előtt. Ezek a gondolatok forogtak a fejembe, míg csöndben botorkáltam fel a szobámig. Eszembe jutott az is, hogy hova lett anya, mert itt már nincs, de ezzel nem foglalkoztam sokat.

*4 nap múlva*

Harry kopogott és nyomta be fejét. Szemei kissé vörösek voltak, de jól álcázta őket egy mosollyal.

-Bejöhetek??

-Persze gyere. –intettem a fejemmel. Az íróasztalomnál ültem és iskolai dolgaimat ellenőriztem a holnap kezdődő hétre. Azóta nem beszéltem Harry-vel és Louis-szal sem, hogy kihallgattam őket. Valahogy mindig sikerült őket elkerülnöm. Sokat voltam Niall-nál, ahol nagyon jól összebarátkoztam Leyla-val. Az osztályból megismerkedtem egy szőke Carter nevű lánnyal, akinek van egy jófej bátyja is, Tom. Mikor nem Niall-nál voltam, akkor náluk. Nem hittem volna, hogy ilyen rövid idő alatt találok barátokat.

-Miért kerülsz minket?? –ült fel az asztalom szélére. Ekkor megrözzent a telefonom is jelezve, hogy üzenetem jött. „Nem jössz el velem egy kávéra?? Zayn xoxo”