~41. rész

Tudom, hogy mostanában ritkán hozok részeket és rövidek is, de megpróbálok megint gyakrabban írni. Remélem tetszik. Jó olvasást!! :))

-Én annyira szégyellem magam. –suttogtam, miután sikerült lenyugodnom.

-Nagyon buta lány vagy, tudod-e?? –adott puszit a fejemre.

-Erre akkor jöttem rá, mikor felfogtam, hogy beléd szerettem. –olyan halkan akartam mondani, hogy ne hallja, de volt olyan sejtésem, hogy tisztán értette mit mondtam, mert erősebben zártak körül karjai és élesen szívta be a levegőt. Megnyugtató volt ez a csend, ami körénk telepedett.

-Liz, ugye tudod, hogy mit érzek irántad, már az első perctől fogva?? –kérdezte bizonytalanul és a hangja megrémísztett. Úgy beszélt, mintha valami baj volna. Felkaptam a fejem, az állam a mellkasára támasztottam és arcát fürkésztem. Semmi érzelem nem volt rajta, csak a megszokott komoly kifejezés. –Liz nekem ez nehéz. Annyira sértődékeny vagy és soha nem tudom, mit mondhatok, vagy csinálhatok és mit nem. Megőrjítesz még is szeretnék megfelelni neked. Fogalmam sincs mit kéne tennem azért, hogy boldog legyél. Pedig meg akarnám tenni. Csak félek, hogy elfutsz. Megijeszt a gondolat, hogy eltűnnél. –egész beszéde alatt az arcát tanulmányoztam, de semmi érzelmet nem találtam benne. Attól függetlenül, hogy halál komoly volt és a szemembe bámult mást nem tudtam felfedezni. Zavart. Kimondja, de a hangja rideg és távolságtartó, mintha egy idegennel beszélne. Ugyanakkor hangosabb volt az a hang a fejemben, ami azt kiabálta, ”Halihó!! Most vallott szerelmet, ne gondolkozz hülyeségeken!!”, aminek engedtem is. Fejem visszaejtettem a mellkasára és mély levegőt vettem.

-Nem fogok elfutni. Ígérem!! –suttogtam és két apró puszi közt, amit széjjelszórtam a mellkasán, majd fel a nyakán a szájáig. Természetesen nem szabadultam ennyivel. Fogságba ejtette ajkaim és már-már fájt harapása, de olyan volt mintha ezzel éreztetné, hogy mennyire szeret. Viszonozva a gesztust utánoztam őt, mire egy mélyről jövő, férfias nyögés tört ki a torkából. Egyik lábam átdobtam a másik oldalára, így a hasán ültem. Nem sokáig élveztem a fölényt. Egy mozdulattal maga alá gyűrt, egész idő alatt meg nem szakítva a csókot. Nyilvánvalóan nem bírta, ha alul van. Egyik kezén támaszkodott a másikkal a pólóm szegélye alá nyúlt. Megugrottam a hideg kezeitől, de ő csak folytatta a felderítést nagy tenyerével. Lábaimat felemeltem, összekulcsoltam a feneke felett és lehúztam a csípőjét. Könnyedén lekapta a felsőm ezzel szabaddá téve neki a mellkasom. Mire észbe kaptam már a melltartó sem volt rajtam.

-Szeretlek. –suttogta a fülembe. (… többit a fantáziádra bízom J)

-Srácok megjöttem. –Keltem fel arra, hogy Louis kopogott be az ajtón. Harry hátulról szorosan tartott magához, szóval még felkelni sem tudtam. Az egyetlen dolog ami vigasztalt, hogy azt ajtó be volt zárva. Louis hallhatólag lesétált a lépcsőn. Harry mocorogni kezdett mögöttem.

-Hogy vagy szépségem?? –búgta a fülembe álmos rekedtes hanggal. Elmosolyodtam, mikor a kezei a hasamon kis köröket írtak le ezzel csikizve engem. Megfogtam a kezét, mielőtt jobban belelendült volna és szembe fordultam vele.

-Soha jobban. –mosolyogtam és kapott egy puszit, majd a takarót magamra csavarva álltam fel az ágyról és mentem a fürdőbe, egyedül hagyva Harry-t. Lezuhanyoztam, megmostam a hajam, vettem fel fehérneműt, de megfeledkeztem ruhákat behozni. Becsavartam magam egy törölközőbe és úgy léptem ki a szobába. Harry már nem volt bent. A gardróbom ajtajához léptem, majd kinyitottam azt. Beléptem és a törölközőt letettem az egyik fogasra. Szörnyű idő volt kint, így hát kerestem egy garbót és belebújtam. Ma nem szándékoztam elmenni otthonról, ezért egy melegítőalsó után kezdtem kutatni. A szemem sarkából megláttam valamit az ajtóban, amitől hirtelen felsikítottam. Jobban szemügyre véve, csak Harry állt ott immár nevetve ijedségemen. Az igazat megvallva én is nevettem volna magamon. Gyorsan lejjebb húztam a garbót, hogy ne látszódjon mindenem ki és felkaptam az első kezem ügyébe kerülő meleg alsót.

-Gyere megszárítom a hajad, mert megfázol. –fogta meg a kezem és húzott maga után lassan. Egy kicsit kuncogtam arra, hogy ő fogja megszárítani a hajam, de hamar felfogtam, hogy nem viccelt. –Mi olyan vicces?? –ráncolta a homlokát.

-Még egy fiút sem láttam hajat szárítani. –magyaráztam. Ő csak elmosolyodott.

-Csak megszárítom a barátnőm haját. Ez szerintem teljesen természetes. 

~40. rész

Ha kérhetnélek titeket komizzatok, mert nagyon megapadt a kommentek száma az utóbbi időben. Szóval csatlakozzon mindenki a fb csoporthoz, aki eddig még nem tette. Remélem tetszik. Jó olvasást!!

-Arra, hogy te vagy a világ leggyönyörűbb viszont legkisebb tűréshatárral rendelkező lánya. –lengette helytelenítőn a fejét. Felnevettem a kijelentésén, majd magához húzott és úgy ölelte át a derekam. Hirtelen a csengő hangjára lettünk mindketten figyelmesek. Reménykedtem, hogy Louis kinyitja és nem kell nekem lemennem. De megint szólt a jelző hang.

-Majd én lemegyek. –mosolygott Harry és elindult lefelé. Vártam rá és csak vártam, hogy vissza jöjjön, de nem jött. Mikor fel akartam állni az ágyról, hogy lemenjek utána, hirtelen kivágódott az ajtó. Zayn lép be rajta. Arca komor és vészjósló.

-Olyankor akartam jönni, mikor nincs itthon senki, de Hazz szerencsétlenségére itt volt. Unom már, hogy mindig lekoptatsz. –vonta meg a vállát. Kezem a szám elé kaptam, hogy mit csinálhatott Harry-vel. –Nyugi nem lesz semmi nagyobb baja. –adott választ a ki nem mondott gondolataimra kérdéseimre. Sikítani lett volna kedvem, de mintha kitalálta volna, hogy mire készülök és befogta a szám. Egy könnyed mozdulattal az ágyra dobott és jött utánam ő is. Tudtam mit akar.

-Hagyj békén már. –rugdaltam őt, ahogy tudtam, de hamar lefogta a lábaim és rájuk ült.

-Lehet érdekesen fejezem ki a szeretetem, de más lehetőséget nem adsz. –morogta magának és a pólómat kezdte el tépdesni.

-Kérlek ne csináld!! –sikítoztam és a kezemmel is kapálóztam volna, ha nem fogja meg azokat.

-A múltkor nem ellenkeztél ennyire. –vigyorog szemtelenül. Haragom és félelmem kezdett összemosódni. Piszokul kiszolgáltatottnak éreztem magam. Nem tudtam védekezni. Gyenge voltam.

-Részeg voltam, te pedig kihasználtad. Undorító vagy!! –kiáltottam. Keze indult a fejem irányába, hogy megüssön. Összeszorítottam a szemem és vártam, de semmi nem történt semmi. Hirtelen még Zayn is eltűnt és kinyitottam a szemem. Harry dühös kezei tartották Zayn-t. Először a hasába térdelt, majd ugyan ezt végrehajtotta egy kicsit lejjebb is.

-Most pedig tűnj el, vagy levágom a farkad és megetetem veled. –Zayn tudva, hogy Harry nem viccel fogta magát és ahogy csak tudott elsietett. Harry lassan felém fordult és szemei szikrákat szórtak. –Nem tudom elhinni, hogy lefeküdtél vele. –nézett rám szomorúan mégis megvetően. Soha nem akartam, hogy tudja mi történt akkor, de megtudta.

-É-én. Én nem akartam. Nem direkt. –próbáltam valami értelmeset kinyögni, de elcsuklott a hangom. Lábaim felhúztam és térdemre borítva arcom, megint azt csináltam, amihez az utóbbi időben értettem. Sírtam. Saját magamtól is undorodtam amiatt a dolog miatt, amit tettem. Akkor ő mit érezhetett??

-Azt mondod, hogy nem direkt csináltad?? Szerinted az jó indok, hogy részeg voltál?? –emelte feljebb a hangját, ami megrémísztett. Persze volt már alkalom arra, hogy kiabált velem, de ennyire dühösnek még nem láttam. –Egyáltalán miért ittál?? –nem válaszoltam, csak összehúztam magam amennyire tudtam és hallgattam szidását. Megérdemeltem. –Szokásod újonnan mindenen sírni?? –vékony még is magas hangon. Nem néztem rá bár láttam zavarodott és csalódott arcát. Remek!! Szóval szerinte is hisztis vagyok. Kavarogtak a gondolatok a fejembe. –A fenébe!! –kiáltotta el magát indulatosan. –Miért nem tudlak itt hagyni?? –kérdezte és éreztem, hogy az ágyon mászik felém. –Dühös vagyok rád, de még is át szeretnélek karolni és magamhoz húzni téged. Már magamat sem értem. –suttogta szerintem csak saját magának. Közvetlen mellém ült és magához húzott úgy ahogy mondta. Fejem a mellkasára hajtottam és próbáltam megnyugodni a szív dobogásának ritmusára.

-Én annyira szégyellem magam. –suttogtam, miután sikerült lenyugodnom.

~39. rész

Remélem, hogy tetszik. Jó olvasást!! :)) 

-Egész úton idefelé, azon gondolkodtam, hogy mitől lehetsz ilyen boldog. Azt hiszem kezdem érteni. –csengett az ajtóból Carter csilingelő hangja. Imádtam a dallamos hangját, de most a frászt hozta rám vele. Annyira meglepődtem, hogy megbillent az egyensúlyom és még a mellettem lévő asztal sarkába is belerúgtam. Szerencsére Harry megtartott így nem végeztem a földön. Természetesen mindketten kinevettek. Harry adott még egy puszit az orromra és a számra, majd megfordult, hogy szembe kerülhessen Carter-rel.

-Hello. Húú nem hittem volna, hogy tényleg ennyire magas vagy. –nézegette Carter fel-le Harry-t. Ő csak egy szégyenlős mosolyt csikart ki magából. Olyan volt, mintha zavarban lett volna.

-Szia. Örülök, hogy megjöttél. –léptem oda és öleltem át kívül belül szőke, ugyanakkor kedves barátnőmet.

-Én azt hiszem lemegyek, nézem én is meccset tovább. –intett az ajtó felé és már el is tűnt. Felnevettünk és elmeséltem neki, majdnem mindent, hogy mi történt tegnap este. Egy kisgyerek izgalmával összpontosított a történetre, amin sokszor el is nevettem magam.

-Szóval akkor most együtt vagytok?? –kérdezte örömében az ágyon ugrálva, mikor befejeztem a mesélést.

-Hát valami olyasmi. –mosolyogtam. Igazából én sem nagyon tudtam, hogy most járunk-e vagy nem.

-Oké akkor már nem leszel depis hercegnő?? –húzta össze a szemeit.

-Miért eddig az voltam?? –dobtam hozzá játékosan az egyik plüss macim az ágyamról. Bólogatott vidáman. –Akkor nem. –jelentettem ki büszkén kihúzva magam, amin megint nevettünk egy jót. Gyorsan telt az idő, ha jó társaságom volt, ez most sem volt másképp. Tom lépett be az ajtón.

-Carter gyere menjünk haza. Ma még el kell menni a nagyiékhoz is. –mondta komoly arccal. Olyan volt, mint aki fél a nagymamájától. Nevetnem kellett tőle, de visszatartottam a késztetést. Carter bólintott, megölelt, elköszönt, majd elindult lefele. Ugyan ezt a műveletet megismételte Tom is és elindult a testvére után. Lent még Harry és Louis köszönetet mondtak Tom-nak. Látszott rajtuk, hogy jóba lettek ez alatt a pár óra alatt. Miután elmentek elindultam felfelé a szobámba, de Louis utánam jött és a lépcsőn kezdtünk el beszélgetni.

-Figyelj tudom, hogy most örülsz, hogy Harry itt van, de ne csinálj semmit, amit később megbánnál. –mondta úgy, hogy a nappaliban lévő fiú még véletlenül se halljon meg minket.

-Mire gondolsz?? –vontam fel a szemöldököm, hogy adjon pontosabb információt, bár volt sejtésem mi járhat a fejébe.

-Vajon mire gondolhatok?? –forgatta meg a szemeit.

-Megnyugodhatsz nem fogok az első adandó alkalommal ágyba bújni Harry-vel. De ha még is, az az én dolgom és nem a tiéd. –vontam meg a vállam.

-Hajthatatlan és meggondolatlan vagy. Csak remélni tudom, hogy van egy kis eszed. –sóhajtozott mélyeket. Hátat fordítottam neki és már ott sem voltam. Kimentem a mosdóba és, mikor beléptem a szobámba Harry már ott volt. Háttal volt nekem és az ablakon bámult ki. Mögé osontam.

-Kérdezhetek valamit?? –karoltam át hátulról.

-Mondd csak. –hallottam a mosolyt a hangjába.

-Miért csináltad azt az előbb?? –kérdeztem halkan. 

-Mármint ezt?? –fordult meg és megint a nyakam kezdte csókolgatni, ezennel a másik oldalon.

-Nem pontosan erre gondoltam. –toltam el magamtól. –Hanem arra, amit az előtt csináltál.

-Azt csak azért, mert szerettem volna tudni, hogy mennyire vagy türelmes. –vigyorgott.

-És mire jutottál. –kuncogtam magamban a hülyeségén.

-Arra, hogy te vagy a világ leggyönyörűbb viszont legkisebb tűréshatárral rendelkező lánya. –lengette helytelenítőn a fejét. 

~38. rész

Komizzatok olvassatok!! Remélem tetszik. Jó olvasást!! :))

–Mindennél jobban szeretlek Liz. Függetlenül az alakodtól, kedvedtől, a nélküled eltöltött időtől, mindentől. Szeretlek!!

-Szeretlek. –motyogtam vissza neki. Érzelmeim gyorsan váltakoztak. Már boldog voltam, de még mindig ott volt bennem a dolog, hogy már nem érdeklem őt. Ezeket a gondolatokat egy-két pillanat alatt el is hessegette, mikor csókokkal halmozott el az arcom minden szegletén és a számon. Nem vágytam másra, csak arra, hogy egész nap így legyünk ebben a megtörhetetlen burokban, ami -bár tudtam, hogy nem fog sokáig tartani- szörnyen csodálatos volt.

***

-Köszönöm a reggelit. –mosolygott Tom rám, mikor megettünk mindent. Viszonoztam a gesztust, majd a többiek is hasonlóképpen hálálkodtak. Leszedtem az asztalt és neki álltam mosogatni. Azt hittem, hogy mindenki kiment a konyhából, de Tom mellettem állt.

-Biztosan nem vagy rám dühös?? –kérdezte.

-Mondtam már, hogy nem. –mosolyogtam rá. –Inkább hálás. És többször ne kérdezd ezt meg, mert kezdesz az agyamra menni. –kacsintottam rá játékosan. Felnevetett azzal a Tom-ra jellegzetes csupavigyorral és kisétált a konyhából. Végeztem és felosontam a fiúk háta mögött az emeletre, akik valami nagyon fontos focimeccset nézhettek. Átöltöztem és felnéztem a netre. Facebook-on Carter rögtön írt is, hogy vagyok. Csak annyit mondtam, hogy csodálatosan és áthívtam őt hozzánk. Lehajtottam a gépem képernyőjét és egy kicsit összerakodtam a szobámba. Szomorkásan néztem a sarokban heverő összetört telefonra. Pedig azt a telefont kifejezetten szerettem. Felkapkodtam a darabokat és a szemetes felé indultam velük, mikor Harry nyitott be.

-Azzal a telefonnal mi történt?? –kérdezte felhúzott szemöldökkel.

-Hát… falhoz vágtam. –mosolyogtam szégyenlősen.

-Kezdek félni tőled. –sétált közelebb azzal a döglesztő féloldalas mosollyal. A szívem is kihagyott egyet a levegővételről pedig teljesen elfeledkeztem, ahogy egyre közelebb jött, majd megállt előttem. –Akármennyire is szeretnéd… -döntötte oldalra a fejét és végigmért csillogó szemeivel, majd folytatta. –Nem foglak megcsókolni. –jött olyan közel az arcával, mintha pont az ellenkezőjét akarná tenni, mint amit mondd. Én csak ott álltam és vártam, hogy tegyen végre már valamit. Kaján mosollyal akárhányszor én akartam megtenni azt a pár centit, ami elválasztott minket, hátramozdult, hogy ne érjem el. Kezdett bosszantani. Durcás arccal és összefont karokkal léptem egyet hátra. Nem értettem, hogy ezt miért csinálta. Persze eszembe jutottak a dolgok, hogy kiszámíthatatlan, irányíthatatlan, vagy csak egyszerűen bolond. De ennek semmi értelme nem volt. Valahogy meg volt elégedve a reakciómmal és még nagyobb mosollyal, akart megcsókolni. Én viszont nem viszonoztam neki. Nagy volt a kísértés, de megjegyezhetné, hogy nem szeretem, ha valaki játszik velem. Többször is próbálkozott, de nem adtam meg magam. Még mindig felfelé görbülő ajkakkal támadta meg a nyakam. Egy jól eső sóhaj tört ki belőlem. Ennyi volt az ellenállásom. A kezem ösztönösen mozdult és a hajába kötött ki. Szemem lehunytam és a fejem hátrahajtottam. Gyengéden húzkodtam a tincseit, amíg ő a vékony bőrt harapdálta szívogatta. Éreztem, hogy ennek biztosan megmarad a nyoma.

-Egész úton idefelé, azon gondolkodtam, hogy mitől lehetsz ilyen boldog. Azt hiszem kezdem érteni. –csengett az ajtóból Carter csilingelő hangja. 

~37. rész

Figyelmetekbe ajánlanám megint, hogy csatlakozzatok a Fb csoporthoz :)) Remélem tetszik. Jó olvasást!! 

-Nekem jobban. –ugrott meg a padlón. Látszott az arcán, hogy nagyon fájt neki, de folytatta a fészkelődét egészen addig, amíg hegyém nem tornázta magát. Nem zavart, hogy alig fél méterre mellettem Louis ült, csak élveztem a pillanatot, amit már oly régóta vártam.

-Az ég szerelmére, Harry nem bírod ki, hogy ne ugrálj?? –kelt ki magából Louis. Harry, mint valami süket figyelembe se vette a szavakat, amiket Louis intézett felé. Én viszont nagyon is hallottam. Hiába akartam mindennél jobban most magamhoz szorongatni őt, fontosabb volt az egészsége. Elszakítottam ajkaim az övétől. A szeme még mindig csukva volt.

-Nem vettél fel pólót. –állapította meg. Talán egy kicsit mérges is volt.

-Harry. Most ne velem foglalkozz, hanem menj és pihenj. Nem nézel ki valami jól. –néztem arcára ami tükrözte, hogy tényleg nincs jól, de még is próbálta ezt leplezni. Meglepően egyszerűen csusszantam ki alóla és álltam fel mellette. Louis segítetett felállni neki is és betámogatta a szobájába. Kedvem lett volna utánamenni, de inkább hagytam. Körülnéztem és Tom a kanapén üldögélt kényelmesen hátradőlve.

-Elárulod, hogy mi történt?? –kérdeztem és leültem mellé. Azt a lepedőt csavartam magam köré, ami nemrég még rajtam volt.

-Csak, ha megígéred, hogy nem fogsz megutálni. –mondta teljesen komolyan. Ugyan miért tudnám megutálni?? Hiszen ő hozta haza Harry-t. Bólogattam, hogy mondhatja, nem fogok kiakadni, bármit is akar mondani. –Én tudtam, hogy Harry hol van. –mondta halkan. Nekem az állam is leesett. –De nem mondhattam el. –hajtotta le a fejét.

***

Később az éjjel további részében el ment mindenki aludni és Tom is nálunk maradt. Reggel még senki nem kelt fel, mikor lementem a konyhába. Elhatároztam, hogy bár nem rendelkezek nagy szakácstudománnyal, de csinálok a fiúknak reggelit. Készítettem rántottát, metéltem zöldségeket és vágtam fel kenyeret is. Mikor végeztem ezekkel a konyhapult felé fordultam és evőeszközök után kezdtem kutakodni. Szinte az összes villa elrejtőzött előlem. Már könyékig túrtam a trükkös fiókban, de még mindig egy darab villát nem találtam. Egyszer csak megugrottam, úgy megijedtem. Két kar fogta meg a derekam hátulról és húzta magához testem. Mindig hosszú, bő pólókat használok pizsamának egy most sem volt másképp. A kezek lassan húzkálni kezdték a póló alját szörnyen lassan felfele. Persze tökéletesen tisztában voltam vele, hogy Harry az. Éreztem légzését a nyakamon, majd csókolgatni kezdte azt. Keze már egyre feljebb járt, mikor megállt. Abbahagyott mindent, amit eddig csinált. Gyorsan maga felé fordított és csak nézett.

-Liz te hogy nézel ki?? –kérdezte teljesen zavarodott tekintettel. Nem szóltam, csak lesütöttem a szemem. Határozott mozdulatokkal megfogta a felsőm alját és felrántotta a melleimig. Szemeiből sütött a harag, ahogy végigpásztázott. Nem akartam ellenkezni. Nem akartam semmit csinálni. Szégyelltem magam. –Baszki!! Mi ez?? Beteg vagy?? –döbbent le. Megráztam a fejem. Próbáltam elfordítani teljesen a fejem, mert éreztem a könnyeim. Nem tetszettem már neki. De én szeretem!! –Jesszusom te sírsz?? –nyúlt az ajkam alá, hogy rá nézzek. Ekkor már csorogtak a könnyeim és szipogtam is.

-Már nem kellek neked. Nem tetszem igaz?? –kérdeztem halkan, de nem hiszem, hogy tisztán értette a sírásos motyogásom.

-Hogy mondhatsz ilyet?? Gyönyörű vagy. Csak… -kereste a megfelelő szavakat. –nem egészséges. –nem hittem egy szavát sem. Tudtam, hogy csak azért mondja, hogy ne sírjak. Szánalomból. Ez csak mégjobban elszomorított. Átkarolt, szorosan magához húzott. Puszit adott a fejem búbjára és lehajolt a fülemhez, majd ott kezdett suttogni. –Mindennél jobban szeretlek Liz. Függetlenül az alakodtól, kedvedtől, a nélküled eltöltött időtől, mindentől. Szeretlek!!

~36. rész

Hoztam a részt. Siettem és remélem, hogy nem lett nagyon rossz :// Jó olvasást!! 

Felnéztem és az ajtóban Tom alakját fedeztem fel. Arca sebes volt, combjából dőlt a vér. És valakit hozott a vállára rakva, akiben már alig volt élet. Vagy egyáltalán nem volt. Tom hatalmas levegőket vett, mintha most futott volna világcsúcsot. Pár másodpercig tartotta magát, de a lábai reszkettek és hamar feladták a szolgálatok, ezért elesett. A vállán lévő személy is ugyanott végezte, akit csak abban a pillanatba ismertem fel, mikor a földön landolt.

-Harry!! –sikítottam el magam. Mire odafutottam már Louis is ott volt és azt vizsgálgattak, hogy élnek-e még. –Hívj már egy mentőt. –kiabáltam idegesen Louis-nak.

-Mentő egyenlő rendőrséggel. Most a hátam közepére se kívánom a seggfejeket. –mondta és a hajába túrt gondolkodva azon, hogy mit csináljon.

-Inkább hagyod őket meghalni?? –kezdtem kétségbe esni.

-Nem hagyon őket meghalni. Jobb ötlet után kutatok, de úgy nem megy, ha itt visítozol. –üvöltött rám. Őszintén megrémültem tőle. –Oké Liz. Hozz annyi fáslit és fertőtlenítőt amennyit csak tudsz. Jah és sok vizet is!! –kiáltott utánam, mert én már futottam az első szavánál. A konyhában engedtem egy nagy edénybe sok vizet és bár alig bírtam el, de odavittem Louis-nak. Becsuktam gyorsan és bejárati ajtót, hogy ne legyen huzat az egész házba és már futottam a kötszerért. Először azokat, majd a talált fertőtlenítőszert is odavittem.

-Hozz kisebb törölközőket is. –mondta már valamivel nyugodtabban, mikor visszaértem és valamit már ügyködött Harry oldalán található nagy nyílással. –Tűt és cérnát is. –utasított hidegen engem pedig kirázott a hideg. Itt akarja a nappali közepén összevarrni őket?? Nem akartam túl sokat gondolkodni, mert a végén még rosszul lettem volna. Kapkodva összeszedtem a kellő dolgokat és letérdeltem a Louis mellé.

-Tudod, hogy mit csinálsz?? –kérdeztem a sebeket tisztogató, szépen dolgozó fiútól.

-Orvosnak tanultam egy ideig. –mondta, de közbe Harry-re összpontosított. Nem volt eszméleténél, de Tom igen. –Liz meg tudod csinálni, hogy elállítod a barátod lábán a vérzést?? –kérdezte. Valami rémlett, hogy mit kell ilyenkor csinálni, de az idegesség nagyon elhomályosított mindent a fejemben.

-Mit kell csinálnom?? –kérdeztem egy nagy levegő mellett, amivel próbáltam kitisztítani a fejem.

-Szedd le a gatyáját és, amilyen erősen csak tudod, tekerj rá pár törölközőt a lábára. –utasított halál higgadtan. Hogy tud ilyen nyugodt maradni?? Odamentem Tom-hoz és szépeket pislogott rám. Ekkor megint feltámadt bennem a felismerés, hogy alig van rajta ruha. Gondolom ő is hallotta Louis utasításait így kezdte levenni a nadrágját. Nem kicsit éreztem a helyzetet cikinek, de képtelen voltam most ilyenekkel foglalkozni. A színem hasonlíthatott a faléra. Nem nagyon bírtam a vért. Megfogtam a pár törölközőt és elkezdtem Tom lába köré tekerni. Lomhán felült és segített szorosra húzni, mert én jelenlegi állapotomba nagyon gyenge voltam. Össze volt szorítva a foga, mikor Louis azt mondta, hogy támaszkodjak a lábára vagy üljek rá. Végül minden a ráülésnél döntöttünk bár én kicsit vonakodtam tőle. Ez idő alatt Louis lefertőtlenítette és elkezdte bevarrni Harry oldalát. Kicsiket nyögött, majd lassan, kicsire nyitotta a szemét. Kedvem lett volna felugrani és a nyakába vetni magam, de a körülmények nem engedték ezt. Csak pár pillanatig felemelte a fejét, hogy körülnézhessen, majd egy fájdalmas nyögés után vissza is tette azt és a szemeit is becsukta.

-Liz vegyél fel egy pólót. –motyogta alig érthetően Harry. Erőtlen hangja még így is kemény és parancsoló volt. Én csak néztem, mint aki most lát először embert. Majdnem haldoklik és azzal van elfoglalva, hogy vegyek fel pólót?? Louis elmosolyodott. Levette a saját pólóját és mosolyogva felém nyújtotta.

-Szerintem túl éli, ha ezt felveszed. –elvettem tőle az anyagot és valahogy elfelejtettem felvenni. –Tom. Igaz?? –kérdezte a láb tulajdonosától, amin ültem. Tom bólintott. –Liz leszállhatsz. Szerintem ezt is be kell varrni. –mondta még mindig mosolyogva (!?!?) és intett a fejével Harry felé, hogy odamehetek. Odacsúsztam lassan mellé.

-Hogy vagy?? –kérdeztem halkan.

-Kutya bajom. –mondta és egy jóleső mosolyt is csempészett a mondat végére. 

-Annyira hiányoztál. –kezdett megint megtelni a szemem sós folyadékkal, de visszatartottam őket.

-Nekem jobban. –ugrott meg a padlón. Látszott az arcán, hogy nagyon fájt neki, de folytatta a fészkelődét egészen addig, amíg hegyém nem tornázta magát. Nem zavart, hogy alig fél méterre mellettem Louis ült, csak élveztem a pillanatot, amit már oly régóta vártam.

~35. rész

Hoztam a részt... Örülnék, ha sokan csatlakoznátok a csoporthoz amit létrehoztam. Közölném még azt is, hogy nyitottam egy új blogot ami szintén Harry-s, azzal a különbséggel, hogy ez 1D-s. Örülnék, ha kapnák ide is pár komit és feliratkozót. :)) Nos remélem tetszik a rész. Jó olvasást!! 

(Ajánlom ezt a zenét)

Tőlem pár méterre a falnál volt valami ami magára vonta a figyelmem. Közelebb mentem és Harry papírrepülős nyakláncát találtam meg. Biztosan akkor szakadt le, mikor felfutott. Ha már repülő, akkor repüljön. Gondoltam magamban és elhajítottam a medence közepe felé.Rettenetesen fáztam. Elfáradtam. Hosszú napom volt az iskolában is. Lekapcsoltam a lámpákat és elindultam felfelé a lépcsőn. A száraz ruháim a kezembe voltak és a talpam vizes nyomokat hagyott maga után. Fent lecsuktam az ajtót és alaposan visszarejtettem a szőnyeg alá. Odamentem az ajtóhoz, minél gyorsabb elakartam menni abból a szobából. Kinéztem az ajtón, hogy nincs-e kint senki és miután megbizonyosodtam hogy üres, futólépésben indultam neki a lépcsőknek. Az egész házba sötét volt és én botladozva küzdöttem fel csak magam az emeletre. Éreztem, hogy kezdek szédülni, ezért próbáltam gyorsabban felérni, de nem sikerült. Az amúgy is sötét tér teljesen elhomályosodott és én pedig még éreztem, hogy zuhanok le a lépcsőkről. A következő dolog amire emlékszem, az hogy valaki kiabálja a nevem és lágyan pofozgat. Lassan, lustán kinyitottam a szemem és Louis ijedt arcával találtam szembe magam. A kanapén feküdtem és egy vékony lepedő volt rámterítve.

-Hála az égnek. –vesz mély levegőt, miután kinyitottam a szemem. –Mi történt?? Hogy érzed magad?? –kérdezgetett.

-Biztosan csak fáradt voltam. Előfordult már, hogy összepottyantam, mikor fáradt voltam. Nincs semmi bajom. –ültem fel a kezeim segítségével. Louis helytelenítőn megrázta a fejét. Nem értettem, hogy most mi a gond.

-Liz. Több mint két hónapja nem eszel rendesen. Szörnyen lefogytál. Lefogadom, hogy megint nem ettél egész nap semmit. Nem csoda, hogy elájulsz. –szidott le. Igaza volt. Tényleg sokat fogytam és a ruháim is már szinte lógnak rajtam.

-Nincs étvágyam semmihez. –motyogtam és lehajtottam a fejem.

-Vissza kell menned New Yorkba. –suttogta és megfogta a kezem.

-Nem. Ezt nem teheted. –lábadtak könnybe a szemeim. –Te nem tudod, milyen életem volt ott. Én nem mehetek oda vissza. –mondtam neki könyörgő hangnembe. –Kérlek. –csukott el a hangom.

-Ne sírj. –húzott magához. –Minden rendben lesz.

-Nem semmi sem lesz rendben. Ha visszamegyek, csak rosszabb lesz. Itt legalább vannak barátaim. Ott mindenki utál. A saját családom szégyell. –temettem el a fejem pár párna közé sírva.

-Harry nem fog visszajönni. –suttogta alig halhatóan. A szívembe mintha tőrt döftek volna.

-Hogy mondhatsz ilyet?? Te begolyóztál. Vissza fog jönni. –kiabáltam vele, pedig ő nem volt hibás. Talán én őrültem meg és nem Louis. Miért ilyen elcseszett az életem??

-Liz. Másfél hónapja nem hallottam felőle. Nem fog visszajönni. –suttogta még halkabban, mint előbb. Hisztizni kezdtem. Még soha nem csináltam ilyet azelőtt. Fel álltam és nem érdekelt, hogy nincs rajtam a fehérneműmön kívül semmi. Mindent ami a kezem ügyébe került felforgattam, földhözvágtam, összetörtem. Néhány kisebb dolgot még hozzávágtam Louis-nak is. Sírtam sikítoztam. Soha nem hittem volna, hogy képes vagyok ilyenre, még is megtettem. Mikor végeztem a nagy nappalival, leroskadtam a földre és ott sírtam a fejemet a térdemre hajtva. Csend volt a nagy szobába és ekkor lettem figyelmes arra, hogy kint esik az eső. A vízcseppek hangosan kopogtak az ablakpárkányon és ez mellett, csak a szipogásom lehetett hallani. Ekkor váratlan dolog történt. Valaki kicsapta a bejárati ajtót. Az egész teljesen félelmetes volt, ahogy a villámlásokban egy ajtóban álló személy alakja kivetült a nappali parkettájára. Felnéztem és az ajtóban Tom alakját fedeztem fel. Arca sebes volt, combjából dőlt a vér. És valakit hozott a vállára rakva, akiben már alig volt élet. Vagy egyáltalán nem volt. 

~34. rész

Nem fogok most hosszú bevezetőt írni, csak annyit szeretnék, hogy komizzatok és csatlakozzatok sokan a Fb csoporthoz :)) Remélem tetszik. Jó olvasást!!

*3 hónap múlva*

November végén már nagyon magam alatt voltam. Végig iskolába jártam, de sajnos Niall-al egy kicsit eltávolodtunk egymástól. Persze jóban voltunk és beszélgettünk is, de valahogy hidegebb lett velem. Mikor aznap este Harry-vel kint voltunk az erdőbe, este valahogy megint úgy intéződtek a dolgok, hogy egymás mellett aludtunk el. Reggel viszont, mikor felkeltem ő eltűnt. Először nem is nagyon foglalkoztam vele, de azért érdekelt, hogy hol lehetett. Napok eltelte után már nagyon ideges voltam. Azután jöttek a hetek és én egyre többször estem neki Louis-nak, hogy árulja el hol van. Ő mindig nemet mondott. Kiabálhattam, győzködhettem, sírhattam, vagy csinálhattam ezt mind egyszerre, de ő nem mondott semmit. Minden nap felhívtam párszor és üzeneteket is hagytam neki, de minden hiába. Egyszer nem hívott vissza de még nem is üzent. Féltem, hogy történt vele valami. Lassan rájöttem arra is, hogy mennyire hiányzik. Néha Carter jött át megvigasztalni, de általában én voltam ott náluk. Carter-rel és Tom-mal egyre szorosabb lett csak a barátságom.

Ma megint megkerestem Harry számát és tárcsázni kezdtem reményekkel teli mozdulatokkal. Kicsöngött. De megint semmi. Sípolt egyet és bekapcsolt az üzenetrögzítő.

-Ennek semmi értelme. –ordítottam el magam és vágtam falnak a telefonom. A készülék rögtön darabjaira törve ért földet, de nem érdekelt. Azt akarom, hogy visszajöjjön. Könnyeimmel küzdöttem pár percig, majd mikor sikerült megfékezni őket, leballagtam a földszintre, ahol az ajtóban Liam beszélgetett valakivel és győzködte, hogy menjen el. Kíváncsi voltam, hogy kit akar ilyen hevesen elküldeni Liam, ezért beálltam mellé az ajtóba és Zayn-nel kellett találkoznom. Na igen. Zayn-t kihagytam. Párszor megjelent és mindig, azt akarta, hogy menjek el vele ”randizni”. Persze voltam olyan hülye, hogy egyszer, mikor elmentünk este Carter-rel egy bárba és ittunk egy ”keveset”, akkor pont összefutottam vele. Mivel nem voltam teljesen józan, ezért csináltam egy-két hülyeséget és azóta nem akar rólam leszállni, pedig én aztán ki nem állhatom őt.

-Helló, édes. –mosolygott rám azzal a cuki mosollyal Zayn, mikor meglátott.

-Tűnj el innen. –morogtam neki erőtlenül. –Nem unod még, hogy folyton járkálsz utánam, de az igazság az, hogy senkit nem érdekelsz. –számoltam be neki, de a hangomban nem volt semmi. Közömbös, fáradt voltam. Hátat fordítottam és hagytam volna ott őket reménykedve, hogy Zayn elmegy, de utánam szólt és ami mondott az sok mindent kihozott belőlem.

-Még mindig Harry-t hiányolod?? Én a te helyedben elfelejteném. Lehet, hogy már egy halott embert hiányolsz. Lehet, hogy már nem jön vissza. Talán lelőtték, elütötte egy autó, vagy addig kínozták, amíg bele nem halt. –sziszegte a fogai közt. Bár nem láttam, mert háttal álltam neki, de tudtam, hogy egy büszke mosoly bújik az arcán. Tudta, hogy mivel okozzon fájdalmat és megtette. Hogy volt képes ilyeneket mondani?? Könnyeim patakozni kezdtek és nem tudtam mi tévő legyek. Fussak el, vagy szálljak vele szembe. Most az egyszer örültem annak, hogy szinte mindenfelé régi mintás vastagfalú vázák vannak a házba. Lekaptam egyet a cipőspolcról és amilyen erővel csak tudtam, neki hajítottam Zayn-nek, egyenesen a fejét célozva. Szép dobás volt, mivel a feje jókora darabon felhasadt. Hisztérikus sírásba kezdtem és lökdöstem Zayn-t, hogy húzzon innen el. Visszaléptem a házba és hatalmas lökéssel becsaptam az ajtót. Liam csak tátott szájjal nézte a dühkitörésemet, mozdulni sem tudott, vagy nem mert. Zokogva rohantam végig a házon. Nem nagyon hittem Zayn szavainak, bár valahol mélyen élt bennem a kép, hogy Harry valahol holtan fekszik. Belegondolni is szörnyű volt. Tudtam mit fogok csinálni. Befutottam Harry szobájába magamra zártam az ajtót és felnyitottam a sarokban lévő lejárót. Lesiettem megkerestem a lámpákat és világost csináltam az óriási terembe. A medence meg volt telve vízzel. Biztosan nem volt itt még senki, csak mi ketten egyszer. Lehámoztam magamról gyorsan az összes ruhám. Fehérneműbe maradtam és azonnal belevetettem magam a jéghideg vízbe. A víz mélysége szerintem meghaladta a 2 métert. Leértem az aljára és visszarugaszkodtam, hogy a felszínre jussak. Azonnal elkezdtem úszni. Rengetegszer átúsztam az egész medencét ezzel kiadva magamból a felgyülemlett feszültséget, szomorúságot, mérget és idegességet. Több óráig is lent lehettem, miután kiszálltam a vízből és leültem oda, ahonnan néztük, hogyan töltődik meg a medence. Tőlem pár méterre a falnál volt valami ami magára vonta a figyelmem. Közelebb mentem és Harry papírrepülős nyakláncát találtam meg. Biztosan akkor szakadt le, mikor felfutott. Ha már repülő, akkor repüljön. Gondoltam magamban és elhajítottam a láncot a medence közepe felé. 

~33. rész

Hoztam a kövi részt... Elég nehéz volt megírni, ezért remélem kapok érte pár komit. Amint tudom hozom a következőt, nem tudom pontosan mikor, mert sűrű órarendem van (://), de igyekszem vele. :)) Azon gondolkodtam az elmúlt napokban, hogy legyen-e másik blogom?? (Persze ott csak hetente lennének részek.) De nem tudom, hogy milyen jellegű legyen, vagy hogy fogja-e valaki olvasni...(Van már írva pár piszkozatom.) Fogok létrehozni egy fb csoportot is, ahova mindenki írhat akármit a bloggal kapcsolatban. Szeretném, ha minél többen csatlakoznátok majd. :)) Na nem is szövegelek többet :D Remélem tetszik. Jó olvasást!! :))

Próbáltam nyugodtnak látszani, bár nagyon nem voltam az. Harry mit sem törődve a minket körülvevő tényezőkkel, csak nyugodtan vezetett tovább.

Lassan még átmentünk pár hasonló utcán, majd kiértünk a városból. Megálltunk néhány régi sín mellett, ami egy alagútba ment tovább. Harry kiszállt és várta, hogy én is kövessem a példáját. Miután észrevette, hogy nem fogok itt kiszállni, mert azt se tudom, hogy hol vagyunk, vagy mire számítsak, átjött az én felemre és kinyitotta az ajtót.

-Gyere innen gyalog megyünk. –intett a fejével, hogy szálljak ki. És csak tompán néztem rá, ijedt tekintettel. –Nyugi, nem fog bántani senki. –legyintett kezével és várt, hogy kiszálljak. Én még mindig ugyan, olyan arccal néztem rá. Azt hiszem felfogta, hogy most nem amiatt aggódom, hogy mások nem-e fognak bántani. Lehunyta a szemét és egy nagyon mély levegő kifújása után újra kinyitotta azt. –Komolyan attól tartasz, hogy bántanálak?? Szerinted képes lennék rá?? –nem feleltem a kérdésére, hanem tartózkodva, de kiszálltam az autóból és megfogtam a kezét, hogy vezessen merre kell menni. Másik kezével amit nem szorongattam, azzal lecsukta az autót és sétálni kezdtünk a sínek mellett. Már méterrel arrébb a sínek lekanyarodtak jobbra, be egy alagútba. Bementünk a sötét helyre.

-Ha jön a vonat, akkor baj van szóval itt sietünk. –mosolygott rám és gyorsított a tempón, de míg ő, csak egy kicsit gyorsabban sétált, én addig futottam utána. Kiértünk és megint lassan sétáltunk tovább.

-Mennyit kell még menni?? –kérdeztem, miközben felnéztem Harry-re. Egy picit gondolkodott, körülnézett, majd válaszolt.

-Már csak pár perc. –mosolygott le rám. Nem volt kedvem megkérdezni, hogy az ő vagy az én tempómmal, így inkább csak bólintottam és mentem tovább. Ahogy ígérte pár perc múlva megálltunk, de még mindig a semmi közepén voltunk és nem láttam sehol semmit egy nagy sötét erdőn kívül ami jobbról volt.

-Most bekötöm a szemed. –mondta, majd mögém állt és egy kendőt kötött a szemem elé, amitől nem láttam semmit. Hátulról bal kezével megfogta az oldalam és jobb kezével a kezem tartotta és úgy vezetett tovább hátulról. Az ágak egyre sűrűbben ropogtak a lábam alatt és víz csobogást is hallani lehetett.

-Most lépj előre kettőt felfele. –irányított aranyosan, míg a kezem fogta és megéreztem valami beton szerűségek a talpam alatt. Felléptem még kettőt, ahogy mondta és a földhöz mérten szerintem magasan voltunk. Éreztem, hogy szorosan megkerülve engem, most ő lépett előre. Velem szemben volt, megfogta a két kezem, majd kezdett lefele húzni. –Ülj le. –húzott már le teljesen. Vártam a hideg kemény talajt, de meleg és puha volt. Harry ölébe ücsörögtem, és a levette a kendőt a szememről. Csodálatos látvány tárult elém. Egy nagy szikla tetején ültünk egy erdőben. Minden gyönyörű volt. Nem messze volt egy kisebb patakocska, amin volt egy kisebb ugrás , ami egy kisvízesést hozott létre. A fák a fejünk felett magasan összeértek, így árnyékot tartva mindenre, kivéve a patakot és csillogóan tiszta vizét. Mindenhol kisebb bokrok és virágok voltak, ami az egészet varázslatossá tette. Harry a vállamra támasztotta állát és úgy figyelte a tájat, amit én tátott szájjal fürkésztem.

-Ez gyönyörű. –mondtam még mindig eltátott szájjal. Még nem láttam ilyen szép helyet soha.

-Örülök, ha tetszik. –nyomott egy puszit az arcomra.

-Miért hoztál ide? –kérdeztem, mert ez a része még zavaros volt a dolgoknak.

-Nem tudom. Ez a kedvenc helyem és mindig ide szoktam kijönni, ha gondolkodni akarok, vagy csak egyedül szeretnék lenni. Egész délelőtt itt voltam és, akkor jutott eszembe, hogy megmutatom ezt neked. Erről a helyről tudtommal csak én tudok. És most már te is. –magyarázta lassan, aranyosan.

-Köszönöm. – Harry átkarolta a derekam és a hasam előtt fogta mindkét kezem. Így néztük mindketten jóleső csöndben a csodálatos természetet. Még magamnak is nehéz volt bevallani, de muszáj volt elismernem, hogy valamiféleképpen beleszerettem Harry gyönyörű szemeibe és ellenállhatatlan mosolyába… és talán egy olyan részébe, amit egyedül én láttam még csak eddig.

Nem tudtam, milyen képet rakjak be, ezért
most kaptok egy sexy Hazz-t :D

 

3. díjam :DDD

Köszönöm szépen még egyzser a díjat G.B. Evelyne-nek!! :)) 
Szabályok:
1.Írj 11 dolgot magadról.
2.Válaszolj 11 kérdésre.
3.Tegyél fel 11 kérdést.
4.Küldd tovább 11 embernek.

11 dolog magamról:
1.Néha szeretek csöndben üldögélni és zenét hallgatni.
2.Nem szeretem a sulit.
3.Nem tudok ilyen formában magamról beszélni, ezért ez a pont ennyi lesz... ://

Válaszok:
1.Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel? -sokan megkérdik, de mindig ugyan az a válaszom... Halványlila gőzöm sincs :D
2.Mit szoktál szabadidődbe csinálni? -gépezni (ezen belül rengeteg mindent), biciklizni, sétálni, jó esetben szórakozni :)
3.Van kedvenc márkád? Ha igen mi az? -nincs.
4.Hová szeretnél eljutni mindenképpen? -egy 1D koncertre, ahol valami csoda folytán még beszélgethetek a fiúkkal is. :D
5.Legnagyobb álmod? -mindig vidámnak és boldognak lenni.
6.Hány blogod van? -egyenlőre csak ez az egy.
7.Három dolog ami jellemez téged? -okos, inteligens (még álmomba se ;DD), őrült
8.Kedvenc énekeseid? -természetesen One Direction :D azon kívül pedig van sok... Ed Sheeran, Cher Lloyd, Rihanna, Little Mix... és még sok hasonló.
9.Gondoltál már arra, hogy milyen életed lesz 5 év múlva? -a mostani kilátásaim szerint remélhetőleg még tanulni fogok.
10.Mi vett rá arra, hogy blogolj? -nevezhetném nyári unalomnak is, de inkább ihletet kaptam esténként és írtam, utána mondták, hogy csináljak belőle blogot.
11.Olvasod valamelyik blogom? Ha igen melyik az? -elkezdtem a Just can't let her go-t és eddig nagyon tetszik :))

Kérdéseim: 
1.Mi motivált arra, hogy belekezdj egy blogba??
2.Kedvenc zenéd??
3.Kedvenc sorozatod??
4.Kedvenc színészed??
5.Ki a kedvenced az 1D-ből??
6.Milyen jegyeid vannak suliba??
7.Mi a kedvenc tantárgyad??
8.Hogy szoktak becézni a barátaid??
9.Nyár vagy tél??
10.Ha olvasod a blogom, akkor mennyire tetszik egy 10-es skálán??
11.Mit szoktál csinálni szabadidőben??

Akiknek küldöm:
1.Larry love or not?
2.A Girl's Dream
3.Just can't let her go
4.A 66 angyali pecsét

~32. rész

Hoztam a részt. Tudom, hogy egy kicsit hosszabbra ígértem, de egyszerűen nem jött ihlet. :// Köszönöm szépen a díjat G.B. Evelyne-nek, ha tudom akkor még ma kiteszem. :)) Annyi kérdésem lenne még felétek, hogy körülbelül hány részes legyen a blog?? Remélem tetszik, komizzatok sokan!! Jó olvasást!! :)

Szorosan mellé feküdtem, ő átkarolt adott egy puszit a homlokomra és elaludtunk mindketten.

Léptek hangja zavart fel az álmaimból. A szemem még nem nyitottam ki, de már ébren voltam. Harry mellettem feküdt, szóval nem ő járkált. Először hunyorítva, majd pislogva nyitottam ki a szemem. Váratlan kép fogadott. Harry hatalmas szemekkel, mosolyogva bámult engem.

-Jó reggelt. –üdvözölt.

-Jó reggelt. –mondtam. Kicsit zavarba voltam, de mosolyogtam is. –Ne nézz már. –nevettem el magam és a kezem az arcom elé tettem.

-Miért?? Olyan gyönyörű vagy. –mondta és leszedte a kezeim az arcomról. Arcom már nagyon vörös lehetett. –Mit rontok el mindig?? –kérdezte halkan és a könyökéra támasztotta fejét. Én csak pislogtam rá, mint valami hülye, majd megcsóváltam a fejem. Csak néztük egymást, mintha még nem láttunk volna embert. Egy torokköszörülés zökkentett ki.

-Oké. Nem fogok most kisműsort tartani, de ne előttem csináljátok. –szidott minket Louis.

***

A 2. órán ültem, ami földrajz volt. Épp valami tűzhányót vettünk, de nem sok minden maradt meg belőle, mert vagy Niall-al beszélgettem, aki mellettem ült, vagy Carter dobálta nekem a kis cetliket viccesebbnél viccesebb szövegekkel.

-Miss Gray el tudná ismételni, mit mondtam az előbb?? –szólított a tanár.

-Elnézést Mr. Richards, de nem. –mondtam, miközben próbáltam visszafojtani a nevetést, mert Niall a pad alatt csikizte az oldalam.

-Még kinevet Miss Gray?? –kérdezte sértődötten. Én csak egy hatalmasat ütöttem Niall fejére, majd még hátba is vágtam, amin nagyot nevetett és engem is elkapott a nevetés. –Azonnal hordják ki magukat mind a ketten az órámról. –ordította le a fejünket. Kuncogva kisiettünk ki a tanteremből, mielőtt még kaptunk volna még egy letolást.

-Te nagyon dilis vagy. –röhögtem kiérve a folyosóra.

-Én?? Végetted küldtek ki minket. –fogta a hasát ő is. Még pár percig nevettünk a kis akciónkon és egymáson, majd megszólalt a csengő, ami jelezte az óra végét. A diákok kiözönlöttek az osztályokból és mindenki elindult a saját dolgára. Niall belém karolt és behúzott az egyik üres osztályba. Becsukta az ajtót és elkezdett kotorni a zsebébe.

-Itt a telefonod, vedd fel, mert kb már hatodszorra csörög. –nyomta a kezembe. Megnéztem, hogy ki hív.

-Szia. Mondd gyorsan. –vettem fel Harry-nek.

-Öhmm…Csak azért hívlak, hogy siess haza suliból. El akarlak vinni valahova. Persze csak ha te is ráérsz. –beszélt lassan, zavartan, mint aki nem tudja mit is mondjon.

-Persze. Nekem jó. –mondtam neki, hogy abba hagyja ezt a nyöszörgést, amit a telefonba folytatott.

-Remek. Akkor várlak. –mondta meglepő gyorsasággal és letette a telefont. Fúrta az oldalam a kíváncsiság, hogy hova akar vinni, de nem sokáig tudtam vele foglalkozni, mivel Niall elrakta a telefonom és már húzott is tovább az épület folyosóin, azzal az okkal, hogy le fogjuk késni a kémiát. Hát éppen, hogy beértünk a tanár előtt. A többi órát végig ültük feltűnés mentes nevetés mellett. Kiértünk a suliból én beültem az autóba, Niall pedig elindult haza gyalog. Út közbe dugóba is keveredtünk, ezért iskolavégzés után 1 órával értünk csak haza. Amint hazaértem, Harry szólt, hogy öltözzek át és indulunk is arra a helyre, ahova el akar vinni. Akármennyire is győzködtem nem árulta el, hogy hova. Gyorsan vettem fel egy sötét nadrágot és egy sima fehér  felsőt a kedvenc fekete kabátommal. Lesiettem a lépcsőn és Harry már ajtót is nyitott nekem. Alig vettem észre, hogy elment mellettem és ő már az autónál volt. Beszálltunk a fekete nagy járgányba és indult a motor. Nem beszélgettünk. Én csak hátradőlve figyeltem Harry-t, ahogy az útra koncentrál. Néha-néha egy alig látszódó mosoly bújt meg a szája szélén, de rögtön elrejtette. Mikor előrenéztem a helyzet kezdett egyre furcsább lenni. Az utcák minél kihaltabbak és sötétek voltak, a házak pedig elhagyatottak. Kezdtem parázni, hogy hova visz engem Harry, ugyanis elég kiismerhetetlen. Próbáltam nyugodtnak látszani, bár nagyon nem voltam az. Harry mit sem törődve a minket körülvevő tényezőkkel, csak nyugodtan vezetett tovább. 

~31. rész

Köszönöm szépen a sok komit az előzőhöz remélem ide is kapok párat :D Remélem tetszik. Jó olvasást!! :))

Mosolyogva jött vissza a nappaliba, ekkorra megjött Carter is, de nem volt túl jó kedve.

-Szia Lizzie. Te már itt vagy?? –varázsolt egy nagy mosolyt az arcára hirtelen. Nem szerettem, ha bárki is Lizzie-nek hívott, de neki megengedtem. Rögtön hozzám futott és jól megölelgetett.

-Minden redben?? –toltam el magamtól, hogy kérdőre vonjam, miért volt szomorú, ijedt, vagy nem is tudom milyen.

-Ja persze, csak valaki végig követett a házig egy fekete kocsival és kicsit megijedtem. –vonta meg a vállát. Kíváncsi lettem, hogy ki vagy miért követte Carter-t. Kinéztem az egyik ablakon, ami pont az utcára mutatott. A ház előtt itt állt a fekete kocsi. Próbáltam hunyorítva megnézni ki van az autóban, de a sötét ablaküvegek, miatt ez nem volt egyszerű. Már majdnem rátapadtam az ablakra, mikor kiszállt a járműből a vezető személy és rám mosolygott. Lassan, ráérősen közelített az ajtó felé, majd csöngetett. Carter elindult az ajtó felé, de megállítottam, hogy ezt inkább most kinyitom én. Furán nézett rám, de csak bólintott. Odaslasszoltam az ajtóhoz és lassan megnyitottam ez ajtót.

-Ha nem jöttél kávéra, akkor én hoztam el neked. –mutatta a két poharat a kezében.

-Te normális vagy?? Követed a barátnőm idáig, aztán csak úgy besétálsz?? Egyáltalán honnan tudtad, hogy itt vagyok?? –oltogattam őt halkan, hogy meg ne hallják a többiek.

-Ne kérdezgess már ennyit. Inkább hívj be!! –vigyorgott szemtelenül.

-Ez nem az én házam és nem foglak behívni. –vázoltam fel neki a tényeket. Erre csak elmosolyodott.

-Carteeer!! –kiáltotta el magát. Carter megjelent a hátam mögött és fürkészte a fiút előttem. –Bejöhetek ugye?? –kérdezte cuki mosollyal. Küldtem Carter-nek pár pillantást, ami jelezte, hogy eszébe se jusson.

-Bocsi, de nem. –csinált úgy, mint aki nagyon sajnálja. Már épp csukta volna be Car az ajtót, de Zayn odarakta a lábát. –TOM!! –káltott Carter a bátyjának. Zayn arca hirtelen ijedt lett. Úgy tűni nem számolt azzal, hogy nem egyedül vagyunk. Amígra Tom kitolta a lusta seggét, addigra Zayn már az autóban ült és gyújtotta be a motrot. Carter-rel jót nevettünk, hogy milyen nevetséges arcot vágott. Tom nem nagyon értette, hogy min nevetünk és csak morgott, hogy miért kell őt ugráltatni. Ezen még jobban elkezdtünk nevetni. A délután elkövetkezendő részében nagyon jókat beszélgettünk. Meséltem nekik a fiúkról is, ami csak eszembe jutott és még Zayn-t is megemlítettem. Nem nagyon kedvelték meg a fiúkat a beszámolóm alapján, de ki az aki kedveli őket?? Nagyon elszaladt az idő és már teljesen sötét is volt. Körülnéztem, a szobába hátha találok egy faliórát, vagy valamit, de nem láttam sehol, ekkor felfedeztem, hogy Tom a kezében lévő telefonnal babrál valamit.

-Hány óra van?? –szegeztem neki a kérdést.

-Fél 10 múlt. –mondta halál nyugodtan én viszont fele annyira se voltam nyugodt.

-A fenébe. Hol a telefonom. –kezdtem el idegesen keresgélni a telefonom. Be kellett látnom, hogy nem hoztam el. –Bocsi, de nekem azonnal haza kell mennem. –kezdtem el sietni az előszoba felé.

-Várj Liz. Elkísérlek. Ne menj haza egyedül sötétbe. –jött utánam Tom.

-Oké, köszi, de siessünk. –Carter is kijött, hogy elköszönjön, majd visszament miután elindultunk. –Nem siethetnénk kicsit?? –mondtam a mögöttem lemaradtan kullogó fiúnak.

-Miért akarsz annyira sietni?? –kérdezte zavarodottan.

-Gondolom rémlik, hogy miket meséltem a bátyámról. Már azon is kiakad, ha délután elmegyek pár órára. Most pedig 10 óra és nem szóltam neki, hogy megyek el, csak Harry tudta. Lefogadom, ha nálam lenne a telefonom legalább 56 nem fogadott hívásom lenne és 39 üzenetem.

-Oké értem. Szóval paranoiás a srác??

-Te hülye vagy. –nevettem el magam. Ezért szerettem Tom-ot. Akaratlanul is, de mindig meg tud nevettetni. Lassan közeledtünk házhoz. –Nos itt vagyunk. –álltam meg a ház előtt. –Köszi, hogy hazakísértél. –mosolyogtam rá, majd megöleltem őt.

-Szívesen máskor is. –mosolygott vissza. –Szia. –intett, mikor már az ajtó előtt babráltam a kulcsokkal. Visszaköszöntem neki, majd visszafordultam a zárhoz. A földön találtam egy kis papírdarabot.

„Fedeztelek Louis-nál. Csak remélni tudom, hogy épségben hazaérsz. Ui.: Halkan gyere be. –Harry.”

Rendes volt Harry-től, hogy megmentett Louis elől. Megfogadva a tanácsot halkan nyitottam az ajtót és nappalin áthaladva indultam fel a szobába, azonban valaki nyitva hagyta a tv-t. Odamentem, hogy lekapcsoljam, mikor észrevettem a kanapén alvó Harry-t. Haja hanyagul lógott mindenhol az arcába és a párnára. Olyan volt így, mint egy angyal. Csendben előszedtem egy pakrócot, amit ráterítettem, hogy ne fázzon.

-Bocsánat. –suttogtam és puszit adtam az arcára. Lecsuktam a tv-t és indultam volna fel, de valami megzavart a műveletbe. Pontosabban valaki.

-Itt akarsz hagyni?? –motyogta Harry nagyon álmos, rekedtes hanggal. Megfordultam és arca pont látszódott az ablakon beszűrődő hold fényében. Ragyogó zöld szemekkel nézett rám. Be kellett látnom, hogy nem akarom itt hagyni. Lassan odatotyogtam hozzá és ő felemelte a plédet, hogy bebújjak alá. Szorosan mellé feküdtem, ő átkarolt adott egy puszit a homlokomra és elaludtunk mindketten.