~66. rész

Elnézést a késésért, de gépmegvonásba szenvedtem délutánonként és este pedig, nem nagyon volt energiám írni XD Na szóval egy rövidke Harry szemszöget hoztam, remélem tetszik :)) Jó olvasást!! xx

                                     *Harry*

Az egész szituáció felzaklatott. Annyira kikívánkozott belőlem a kérdés, amit muszáj volt feltennem. Kétségen kívül más volt és őszintén aggódtam miatta. De mikor láttam azt a beletörődött lemondást a szemében…Saját magamat kívántam pokolra, hogy ilyet kimondtam ezeket. Vele akartam lenni örökre és nem számított, hogy mik történtek. Nekem nem. Viszont féltem attól, hogy elhagyna, ha tudná miket műveltem az elmúlt egy évben. Mindenesetre is megfogadtam, hogy bármi áron, de vissza fogom hozni a csillogást a szemeibe. Nem tudom mi, vagy ki tűntethette el onnan azt, de ha tudtomra jut, hogy bárki is bántotta, megölöm. Még az emlékét is eltűntetem a Föld felszínéről. Bármire képes lennék, ha az Ő boldogságáról van szó. Nem tudtam, mit kéne neki mondanom, hiszen már tudtára adtam, hogy soha nem engedném el. Valahogy biztosítékot kellene adnom a szavaimnak, de nincs semmim ez ügyben. És még itt van ez az Adam gyerek is. Ő is bizonytalanságot ad. Hogy nekem, vagy neki?? Mindkettőnknek. Biztos vagyok benne, hogy ahány alkalma volt kihasználta Liz-t és, ha meglátnám tuti szétszedném a srácot. Néha úgy érzem már betegesen szerelmes vagyok. Egy aljas patkány a legjobb barátom. Befogadtam magam mellé és a szörnyű az, hogy nem bántam meg. Louis-szal alig beszéltem pár szavat egy éve, de mikor Zayn leközölte, hogy Liz-t látta, oda akartam menni és megölni őt. Inkább repülőre ültem. Most is azon kattogok, hogy bármelyik pillanatban betoppanhat Zayn. Hülyén jönne ki a helyzet. Tisztában vagyok vele, hogy Liz utálja őt. Fejem hasogatni kezdett összekuszálódott gondolataimtól. Mikor feleszméltem Liz még mindig fejlógatva ült mellettem és talán most próbál beletörődni, hogy nem szeretném Őt. Hülyeség!! Miért nem jön ki egy hang sem a torkomon?? Minden kétségét el akartam tüntetni, de valahogy már megint nem azt cselekedtem, amit kellett volna. Felálltam és kirohantam a lakásból. Hajamat túrva járkáltam fel-alá tanácstalanul. Levegő kellett, de a hűvös légkör sem hűtött le. Egy hangos kiáltással üdvözöltem London utcáit, hátha ezzel valamennyire le tudom vezetni a feszültséget.

-Hogy ez eddig miért nem jutott eszembe?? –kérdeztem magamtól és visszasiettem Liz-hez. Nem mentem oda hozzá, egyenesen a hálóba mentem és az ágy alól kiszedtem a keresett dolgot. Nem gondolkodtam, nem törtem a fejem azon, hogy ez mire lesz jó, csak abban reménykedtem ez jelenteni fog neki valamit. Valamit, amivel bizonyíthatom felé irányuló érzelmeim. Feje térdein pihent, arcát nem láttam. Hintázott előre-hátra és megérintve a karját összerezzent. Rámkapta a tekintetét, majd rögtön a kezembe szorongatott papírkötegre, amivel nem nagyon tudtam mit csináljak. Kezébe adtam, majd elsuttogtam másoknak lehet unalmas, de nekem sokat jelentő szavaimat. –Ahányszor, csak egyedül voltam és azt kívántam mellettem legyél, kezembe vettem a gitárom és énekeltem. Neked. Remélve, hogy meghallod. Utána leírtam mindent. Ez volt a biztosítékom, hogy nem csak megálmodtalak az egyik este. Fogalmam sincs, mit szeretnék ezzel mondani, de azt hiszem köze van ahhoz, hogy a szívem olyan hevesen kalimpál most is, hogy mindjárt kiszakad. Szeretném, ha felfognád végre, hogy szeretlek!! Nem tudnám 5 perig sem elviselni, ha nem velem lennél. Nézz rám, kérlek. –emeltem fel állánál a fejét, hogy szemébe nézzek. Hogy bármit is ki tudjak belőle olvasni. Ami a legjobban bosszantott, hogy nem tudtam. Arcán apró mosoly bújkált, de annyira üres volt a tekintete…Mi lehetett rá olyan hatással, hogy így megváltoztatta őt?? Annyira rossz ezt látnom é s tudom, hogy nem fogok választ kapni kérdéseimre. Megmaradnak magamnak és szép lassan felfalják, már így is labilis agyam. Nem tudom meddig bírom. Az utóbbi időkben egyre gyakrabban vesztem el a fejem. Nem akarom, hogy Liz lássa azt a felem.