~65. rész

Nos nem a legjobb rész lett, mivel eléggé siettem vele, de azért remélem tetszik és komiztok is :) A szavazatokat még mindig várom a a jobb oldalon, ne feledkezzetek meg róla ;) Jó olvasást!! xx

Éjjel arra keltem fel, hogy a telefonom türelmetlenül csörög. Mozdultam volna a hangos masináért, de mozgásképtelen voltam. Harry szorított magához kezével lábával szorosan. Megmosolyogtam, és hallottam fülembe halk szuszogását is.

-Ki az az őrült, aki ilyenkor hív?? –morogta álmos hangján.

-Szeretném megnézni, csak szorítasz. –kuncogtam alig észrevehetően. Felmordulva kelletlenül szabadított fel hatalmas kezei alól és én a még mindig várakozó telefonért nyúltam. Kiléptem a kis szobából, hogy hagyjam Harry-t tovább aludni, majd válaszoltam a hívásra.

-Szia. –mosolyogtam bele a telefonomba.

-Hála az égnek. –tört ki egy sóhaj Adam torkából. –Aggódtam érted. Tegnap délután óta nem hallottam rólad és apádék is nagyon ki vannak, emellett még kerestetnek is. –hirtelen szavaira elszégyelltem magam. Fel kellett volna őt hívnom és beszélni vele. Megkérni, hogy jöjjön velünk, még ha Harry ellenezte is volna az egészet. Adam a barátommá vált és mindig mellettem volt.

-Bocsánat teljesen megfeledkeztem rólad. Tényleg nagyon sajnálom. Jól vagyok. Több mint jól. –említettem meg halkabban mosolyogva. –Már Londonba vagyok Adam. –fagyott le a mosoly arcomról.

-Értem. –motyogta és mintha csalódottságot hallottam volna ki hangjából.

-Nem volna kedved idejönni?? –vetettem fel az ötletet.

-De hát…

-Adam. Nem kell a „de”. A barátom vagy, sokat tettél értem, egyben tartottál. Meg sem érdemeltem. Elvégre tőlem nem kaptál semmit. –nevettem fel kínosan. –Szeretném, ha a barátaim velem lennének. –nagy sóhajai és hezitálása után megszólalt.

-Harry nem akarja, majd minden 5. percben letépni a fejem?? –kérdezett rá, amin felnevettem.

-Természetesen nem.

-Akkor azt hiszem egy hét múlva elmegyek. De nem biztos, hogy ott is maradok Liz.

-Várlak. –nyomtam ki a telefont gyerekes örömmel. Tényleg nagyon örültem neki. Ráadásul Harry megígért, hogy másnap elmegyünk Niall-hoz és Carter-ékhez is. A kérdésemre a válasz, hogy miért nem kerestek egyértelmű volt. Louis képes volt mindenkinek hazudni. Meg akartam fordulni, hogy visszamenjek a szobába aludni, mivel éreztem, hogy fárasztó napom lesz, hisz Harry-vel még semmit sem beszéltünk, de neki mentem valaminek. Vagy inkább valakinek.

-Kit vársz ennyire??

-Nem beszélhetnénk meg reggel?? –nyafogtam és izmos mellkasát kezdtem a szoba felé tolni, de meg sem moccant.

-Beszélgessünk most.

-Hajnali két óra van. –néztem az órára. Pimasz mosoly ült ki arcára. Tudtam erre is van neki valami megfelelő magyarázata, hogy miért pont most kellene beszélnünk.

-Ha otthon volnál már reggel volna. –ült le a kanapéra és tarkójára csúsztatta kezeit, hogy kinyújtózzon. És igaza volt, nem voltam fáradt. Pont ellenkezőleg. Sóhajtva foglaltam mellette helyet, belátva, hogy semmi esélyem ellene. –Szóval ott tartottunk, hogy kit vársz. –terült el az önelégült mosoly az arcán.

-Egy barátomat. –mosolyogtam ártatlanul. Valamiért nem tartottam jó ötletnek most elmondani Harry-nek ezt. Halogatni akartam.

-Nem akarok rajtad osztozkodni senkivel sem. Remélem ezzel tisztában vagy. –motyogta halkan a nyakamba, amitől kirázott a hideg. Hangom nem volt megbízható ezért bólogattam. –Azt elárulnád, hogy ki a barátod?? –kezdte a kínzásom puszikkal a fülem alá.

-Nem tudom. –hunytam le a szemem és már nem volt tiszta a fejem. Halkan kuncogott élvezve tehetetlenségem.

-Ugyancsak?? –mosolygott és abbahagyott mindent. Hanyagul vetette hátát a kanapé támlájának. Szemtelenül vigyorgott rám, mikor sejtésem szerint minden vér az arcomba szökött.

-Kérdezz feleleket akarsz játszani?? Ahogy akarod. –tettem keresztbe a lábaim bosszús arccal.

-Az a legjobb ebben a játékban, hogy bármit kérdezhetek, mindig tudom, ha hazudsz. –nevetett jóízűen. Arra viszont nem számított, hogy remekül megtanultam hazudni az elmúlt időben. Magamban megfogadtam, hogy nem fogok neki hazudni, csak nem mondok el mindent.

-Akkor kérdezz. –legyintettem kezemmel, hogy várok.

-Nos mint az előbb kérdeztem már párszor: Kit vársz??

-Adam-et. –szökött ki belőlem, mikor szemébe néztem. Nem volt semmi reakciója. Csak nézegetett előre és azt hiszem mérlegelte a helyzetet. Aztán hangos nevetésbe tört ki, amit végképp nem értettem.

-Nem –mondta félvállról, még mindig nevetve. Nem akartam most veszekedni erről ezért lógva hagytam a dolgot és kérdeztem azonnal.

-Hogy lehet Zayn a barátod?? –erős undoromat próbáltam elrejteni, de nem hiszem, hogy sok sikerrel jártam. Vállat vont. Letudta a kérdésem. Ehhez sem tudtam mit szólni. Nem is akartam.

-Mi történt veled?? Megváltoztál. Külsőleg, belsőleg. Máshogy beszélsz. Más a csókod. Gyönyörű zöld szemeidből valamit, mintha kiszakítottak volna. Nem úgy csillog rám, mint ahogy százszor láttam. Elpirulsz és most sem a szemeimbe nézel, hanem a lábaid bámulod. Hol a felvágott nyelvű lány?? A boldog lány. –simogatta végig arcom. Hangja csak úgy simogatott és egyáltalán nem sértőek voltak szavai. Mindinkább aggódóak. Megtörtek.

-Lassan magányában meghalt. –sutyorogtam és ekkor szembesültem én is vele. Soha nem leszek újra az, aki voltam. –Még mindig szeretnél velem lenni?? Ne az emlékek után rohanj Harry. –buggyant ki egy kövér könnycseppem.