~62. rész

Örülnék pár kominak, mert nagyon nem kaptam az utolsó pár részhez :// Remélem tetszik :) Jó olvasást!! xx

-Jól vagy?? –érintette meg a vállam ezzel magára vonva a figyelmem.

-Persze, miért??

-Olyan fehér vagy, mint a fal. Ne menjünk haza??

-De. Az jó volna.

Adam odalépett anyához én addig leültem. Valamit nagyon magyarázhattak egymásnak és Adam arcán még mérget is láttam, ahogy fújtatva jön felém.

-Gyere menjünk. –ragadta meg a kezem és húzott maga után.

-Nekem még fent vannak a cuccaim az emeleten.

-Majd el lesznek hozva, most inkább menjünk kérlek. –az út csöndben telt el az autóban és mikor megérkeztünk akkor sem szólt hozzám egy szót sem. Kezdtem aggódni, hogy mi baja lehet, hisz az mielőtt beszélt volna anyámmal még nem volt semmi baja.

-Valami gond van?? –kérdeztem tőle, mikor mindketten a nappaliban ültünk le a tv elé.

-Igen. –nyomkálta idegesen a távirányítót. –Anyád egy szipirtyó.

-Mi a fenét csinált már megint?? –sóhajtoztam és azon agyaltam mi tudná ennyire felhúzni Adam-et??

-Ez főleg neked nem fog tetszeni. Nagyon nem. De ne most beszéljünk erről. Elég volt a mai nap. Inkább elárulhatnád, hogy miért volt olyan képed, mint aki szellemet látott. –hiába akartam rákérdezni, hogy miről nem akar beszélni, Zayn képe megint beugrott a szemem elé és a szám kiszáradt. Valamilyen okból megrémített, hogy itt lehet és látott engem. Egy éve minden kapcsolatom megszűnt Londonnal. Nem köszöntem el a barátaimtól sem, Louis-t pedig elküldtem a pokolba, mikor közölte velem, hogy Harry…A legjobban csak az fájt, hogy nem is próbáltak keresni. Egyikük sem. Egyedül Adam maradt nekem, aki végig segített mindenen és bármit csináltam, kiállt mellettem.

-Azt hiszem láttam valakit. –suttogtam, mintha nem akarnám, hogy meghallja.

-Kit??

-Meséltem már Zayn-ről??

-Még nem. –motyogta értetlenül. –Őt láttad?? –félve bólintottam. –Mesélj róla?? Valamiért azt látom rajtad, hogy nem örülsz neki. –fogta meg a kezem. Tudta, hogy így sokkal könnyebb bármiről beszélnem.

-Londonban ismertem meg. Ő nem jó ember. Én pedig hülye voltam. Nagyon. Ha tényleg itt van és nem csak rémeket láttam, akkor akar valamit. É-én, én félek tőle. –ismertem be magamnak is.

-Nem lesz semmi gond. Biztosan csak rosszul láttad. Elvégre mit keresne itt?? –nevetett erőltetetten.

-Igazad van. –próbáltam magammal elhitetni, hogy tényleg, nem láttam semmit. –Elmondod, hogy mi bajod volt?? Vagy, hogy mit mondott anyám??

-2 nap múlva akarja tartani az esküvőt. –folytak ki a szavak a száján.

-Mi?? 2 nap?? Normális esetben nem szokott eltelni pár hónap, vagy akár pár év?? –beszéltem, amit már majdnem lehetett nevezni förtelmes nyávogásnak.

***

-Gyere már!! Nem érünk rá egész nap. –dörömböltek a szobaajtómon. Még felvettem egy kabátot és már mentem is. Anyával indultunk kiválasztani a ruhámat a holnapi szertartásra. A legtöbb dolog már készen volt. Nem volt messze a szalon ahol válogatni kezdtünk. Rengeteg szebbnél szebb uszályos ruhát láttunk, de egyiket sem akartam felvenni.

-Ha nem választasz én választok. –sziszegte a fülembe anya.

-Varratathatunk egyet?? –kérdeztem vissza, mert hirtelen eszembe jutott valami.

-Mennyi időbe telne megvarratatni egy ruhát?? –kérdezte az elárusítónőtől.

-Pár nap. –mondta bizonytalanul.

-Mennyit kell fizetnem, hogy holnapra kész legyen?? –forgatta szemét sóhajtozva.

-Ha megvannak a pontos tervek, akkor azt hiszem elintézhető a holnap. –motyogta vékony hangon a fiatal eladó és egy kis noteszt lapozgatott. Anya rámnézett én pedig bólintottam egy határozottat.

-Egy óra múlva visszajövünk. –húztam anyát el a szalonból, amitől kérdően nézett rám.

-Mit találtál ki már megint?? –húzta a száját az egyik oldalra és lenézően tekingetett rám. Nem nagyon foglalkoztam vele. Gyorsan hazamentünk én pedig berohantam a gardróbomba. Rögtön túrni kezdtem a ruhatengerbe és nemsokára rá is akadtam a dobozra amit kerestem. Ez volt az egyetlen dolog, amit hazahozattam Londonból. Lerohantam az előszobába, ahol anya megvárt és indulhattunk is vissza a szalonba.

-Mi van abban a dobozban?? –kérdezte az úton. Én egy erőltetett mosollyal válaszoltam, de meg nem szólaltam. Mikor megállt az autó berohantam és lecsaptam a pultra a dobozt. A nő aki előbb volt itt rögtön oda is jött hozzám. Kezébe nyomtam a dobozt és csak annyit mondtam:

-Ezt a ruhát csinálják meg fehérbe. A ruhát pedig ugyanígy kérem vissza a dobozába. –lihegtem és anya is beért mellém.