~55. rész

Ha minden jól megy holnap megint hozok részt, de nem ígérek semmit :)) Addig is örülnék pár kominak. Remélem tetszik. Jó olvasást!! xx

Miután kimásztam a kádból, reménykedtem, hogy a szüleim kimentek már a szobából. Megtörölköztem és az egyik kedvenc királykék selyemköpenyemben mentem ki a fürdőből. Szerencsétlenségemre anya és apa az ágyamon ültek. Apa komor arckifejezéssel nézett fel, mikor kiléptem anya pedig csak lehajtotta a fejét.

-Szeretném, ha ezt megbeszélnénk. –jelentette ki apa. Mérges volt.

-Én pedig szeretnék felöltözni. Egyedül. –hangsúlyoztam ki a szavakat. Felálltak és kimentek én pedig azon nyomban be is zártam a szobám ajtaját. A hátam közepére sem hiányzott egy újabb ”kellemes” beszélgetés. Összeszedtem magam és körülnézve a régi ruháim között meg kellett állapítanom, hogy utálom ezeket a darabokat. Felkaptam magamra egy fekete szerelést, majd visszamentem a szobába. A hajam kontyba fogtam és lesétáltam az emeletről.Anya egy hosszú gyönyörű smaragzöld ruhában üldögélt, amitől rögtön Harry igéző, csillogó szemei jutottak eszembe. Apán öltöny volt.

-Hova mentek?? –kérdeztem ráncolt homlokkal. Egyszer még szigorúan beszélni akarnak velem, másodszorra pedig már készülnek el itthonról.

-Inkább úgy kérdezd hova megyünk?? Elmegyünk vacsorázni és szépen megbeszélünk mindent. Menj és vegyél fel valami elegánsat. –csak néztem rájuk, mintha még életbe nem láttam volna fehér embert. Vacsorázni?? Nem akartam kitenni a lábam egyszer sem a házból, nem hogy rögtön az első estén valamelyik puccos étterembe betévedni apámékkal, aminek hamar híre menne a városba. Nem éltünk kis városba, még is mindenki tudta, hogy kiről van szó, ha meghallotta a Gray nevet. –Nem hallottad mit mondtam?? Siess mert 6-ra van asztalfoglalásunk. –szólalt meg újra apa, ezúttal keményebben. Visszabaktattam a szobámba és az első kezembe akadó kisestélyit húztam magamra. Hófehér volt néhol csipkékkel és fodrokkal. Egy ugyanúgy hófehér hosszú csizmát vettem fel hozzá. Alapsminket raktam magamra és hajamat leengedtem vállaimra. Lábaim kénytelenül vittek az autóig, ahol az úton letelepedett a csend. Kínos csend. Anya mellettem ült, ruháját gyűrögette a lábán kezeivel, míg apa elől, az utat fürkészte. Kint már jelentősen sötét volt mikor megérkeztünk. Bent a nagy teremben, ahol számos elegáns ember foglalt helyet, minden fényben úszott és nem tudtam eltekinteni attól, hogy egy olyan asztalhoz tartunk, ahol ültek és csak 3 szék van üresen hagyva. Háttal egy félig őszülő öltönyös ember, mellette szintén háttal sejtésem szerint egy fiatal fiú, ugyanúgy fekete öltönyben. Szembe ült még két nő, az egyiket nevezném inkább lánynak. Nem lehetett, csak pár évvel idősebb nálam a hölgyet pedig az anyjának tippeltem a meleg barna szemek miatt. Gyönyörűek voltak mindketten, én csak eltörpülhettem mellettük.

-Szeretném, ha viselkednél. Nem szeretném, ha ma este hoznál szégyent rám. –hajolt fülemhez apa és belesuttogott, miközben mellettem haladt előre, majd belémkarolt, mint anyába a másik oldalán. Mikor az asztalhoz értünk apu megköszörülte a torkát és a őszes hajú férfi rögtön felállt.

-Stieve, örülök, hogy eljöttetek. –nyújtott kezet apámnak, aki szívélyesen rázta meg jobbját.

-David, részemről a szerencse. Rég találkoztunk már. –mosolygott apa és ezúttal őszinte mosoly játszott ajkain. Talán régi barátok voltak??

-Lily. –biccentett név szerint David, anyám felé, majd rám kapta tekintetét. –Lizbeth. Nagyon megnőttél. Gyönyörű nő lett belőled. Utoljára 2 évesen láttalak. –nevetett fel jóízűen az emlékre és úgy tűnt ez az egész helyzet, csak nekem kezdett irtó kínossá válni. –Fiam gyere mutatkozz be. –ütötte hátba a még mindig megkérdőjelezhető személyiségű fiút a kezével. Hangja olyan volt, mintha azt sugallná, hogyha már bemutatkozik, akkor nyomuljon is rám. A barna hajú nem túl magas, nálam mégis magasabb alak felállt és felém fordult. Nem tudtam, hogy hirtelen nevessek, sírjak, vagy éppen hányjak. Ha jól láttam őt is ugyanannyira meglepte a dolog mint engem. Bármit kérlek csak ezt ne!!