~61. rész

Hoztam egy kicsit hosszabb részt!! :)) Ha tetszett komizz alul :* Jó olvasást!!

-Ma este lesz a nagyvacsora. Szeretném, ha minden úgy menne, ahogy elterveztük azt apáddal. Adam meg fogja kérni a kezed. Te pedig igent mondasz. –mosolygott boldog könnyes szemekkel. Én viszont ennél rosszabbat el sem tudtam volna képzelni. Sírni nem tudtam egy ilyen ’’apróságon’’, de a szívem összeszorult.

-Anya. 17 éves vagyok. Nem mehetek férjhez. –suttogtam és kezdtem kételkedni abban, hogy meghallott.

-Azt hiszem ezt meg sem hallottam. –fordította el a fejét, majd mikor visszanézett rám megint mosolygott. –Értsd már meg, hogy mi csak egy biztos tökéletes jövőt szeretnénk neked biztosítani ezekkel a dolgokkal. Az egyetlen lányunk vagy, szeretnénk, ha jó életed lenne. –mondta egy szemrebbenés nélkül. Az utolsó mondata volt az, ami teljesen földbetaposott.

-Viszont azt engedted, hogy Darcy-t elvegyék tőlem!! Az egyetlen lányotok vagyok és azt akarjátok, hogy jó életem legyen, de nekem azzal a tudattal kell élnem, hogy…-ordítoztam, de mondatomat nem tudtam befejezni, mert egy pofon csattant az arcomon. Talán már egy éve, hogy emeltem fel a hangom senkire sem.

-Soha többet nem akarom ezt hallani. –sziszegte és egy dermesztő pillantással kisétált a szobából.

-Mi történt?? Kiabálást hallottam. –jött ártatlanul be Adam.

-Te tudtál erről. –folytattam a nem épp halknak mondható beszédstílust.

-Miről?? –nyitotta nagyra a szemeit. Mérgemben hozzá vágtam a telefonom és kiviharoztam a szobából.

***

-Itt a ruhád, ezt vedd fel. –rakott le az ágyra egy szép fekete csipke ruhát Adam, amit nyilván anya küldött. –Azt hiszem van hozzá valahol cipő is…-vakargatta a tarkóját és nézegetett jobbra-balra.

-Majd megkeresem, köszönöm. –mosolyogtam rá azzal a berögződött hamis arckifejezéssel. Kiment a szobából, hogy felöltözhessek. Adam egy öltönybe tért vissza és együtt mentünk le az emeletről. –Adam én ezt nem akarom. –kapaszkodtam meg erős karjaiba és suttogtam magam elé.

-Minden rendben lesz. –sóhajtott.

-Tudod, hogy ez nem igaz. Semmi sem lesz rendben. –hajtottam le a fejem és kezdtem beletörődni a dologba.

Beérve a hatalmas terembe, tudtam, hogy anya nekem rendezte az estét. Minden tört fehérbe volt burkolózva és az asztalokon hófehér liliom virított. A kedvenc virágom. Minden nőn a teremben fehér ruha volt és a férfiakon pedig fehér öltöny. Nem értettem, hogy anya mi okból adott nekem fekete ruhát.

-Azt hittem már soha nem értek ide. –lépett elénk anya és a 50 fős hosszú asztal végéhez húzott mindkettőnket.

-Nem foglak megcsókolni. –suttogtam útközbe Adam fülébe, mire ő csak kinevetett.

-Hmm…Az elsőt nem épp egy rakat ember előtt képzeltem el…-vonogatta a szemöldökét vigyorogva én pedig majdnem elsüllyedtem a szégyenemben. –Nyugi, majd valahogy megoldom. –szorongatta meg a kezem és a szavai mögött, mint mindig ott voltak a ígéretek. Még sose okoztak eddig csalódást azok a szavak. Hittem neki. Leültünk és pincérek jelentek meg, mindenkinek ételt adva és bort töltve. Csendben fogyasztotta mindenki az ételt apám köszöntője után, majd mikor már le lettek szedve az asztalok Adam állt fel mellettem az asztalnál és tudtam mi következik. Megköszörülte a torkát és a pohárcsörgéssel jelezte, hogy mondandója van. Az emberek elhalkultak és egy személyként figyeltek felénk.

-Nos szeretnék valamit mondani. –mosolygott kínosan. –Mint tudja mindenki, nagyon szeretem azt a lányt, aki most jelenleg mellettem ül. –fogta meg a kezem és álló helyzetbe húzott maga mellé. –Kérdezhetek valamit?? –kérdezte és tekintetét az enyémbe mélyesztette. Bólintottam és magamra erőltettem a mosolyom. –Hozzám jössz feleségül, Lizbeth?? –kérdezte és előhúzta a gyűrűt a farzsebéből és kinyitotta előttem. Könnyeim hullani kezdtek és legtöbben azt hihették a boldogságtól, viszont belül fájt. Rettentően.

-Igen. –nyögtem ki a szavat és tapsvihar követte a hangomat. Felhúzta az ujjamra a gyűrűt és szorosan magához húzott. Már olyan közel volt, kezdtem megrémülni, hogy tényleg meg fog csókolni, mikor hajamat észrevétlenül kettőnk közé húzta, épp, hogy csak ne látszódjon az arcom.

-Mondtam, hogy megoldom. –kacsintott és egy büszke mosoly terült el az ajkán és egy puszi után amit az arcomra kaptam eltávolodott tőlem. Körbenéztem és mindenhol mosolygós arcokat láttam és csak úgy záporoztak a gratulációk. Az egyik ablakon megállapodott a tekintetem. Kint sötét volt és hirtelen, csak azt hittem, hogy rémeket látok. Gyorsan megdörzsöltem a szemeim és visszanéztem ugyan oda, de eltűnt. Próbáltam megnyugodni, de ott motoszkált a fejemben a gondolat, hogy mi van, ha jól láttam?? Mi van, ha tényleg Zayn bámult be az ablakon??