~64. rész

Tegnap akartam hozni a részt, de elvonták a figyelmem (1Dday) :D Hát tökéletesek voltak, mint mindig!! :)) 

Jobb oldalt a modulsávban indítottam egy kisebb szavazást, örülnék, ha szavazna mindenki. :) A rész remélem tetszik. Jó olvasást!! xx

Bömböltetve a motrot indultunk ki a templomból otthagyva mindenkit. Az úton szorosan hozzásimulva próbáltam felfogni az előbb történteket. Szívem dübörgött mellkasomban, ezt az is fokozta, hogy hatalmas sebességgel száguldoztunk az autók között az utakon. A szerintem fél órás utat 10 perc alatt tettük meg és magálltunk egy kis hotel előtt. Harry láthatta rajtam, hogy még mindig mozgás és beszédképtelen vagyok a sokktól ezért megint karjaiban utazhattam. Fejem nyaka hajlatába döntöttem és lélegeztem be finom illatát. Istenem, de hiányzott. Szemeim csukva voltak így már csak azt vettem észre, hogy épp ülünk le az ágyra.

-Szeretnél ma még házasodni hercegnőm?? Mert, ha nem akkor leszedjük ezt a hacukát. –mért végig és szó szerint lassan lerángatta rólam a ruhát, mert nem találta cipzárt. Felállt engem az ágyon hagyva és a sarokba dobott táskából vett ki egy melegítő alsót és egy fehér pólót. Szemeimmel vizsgáltam mit akar csinálni és azt hiszem megértettem, mikor rámhúzta a pólót és a melegítőt, ami minden bizonnyal az övé volt. Rápillantott a földön heverő fehér ruhára és látszott rajta, hogy felismerte. Arcára fájdalmas apró mosoly telepedett, majd mikor rámnézett újra komoly arckifejezését mutatta. Az ágy támlájának támasztva hátát ült le és ölébe húzott.

-Azt hittem többet nem látlak. –suttogtam és egy újabb könnycsepp gördült le arcomon. Vártam, hogy mondjon valamit, de nem szólt. Azt akartam, hogy beszéljen és magyarázzon el mindent, hogy miért szenvedtem ennyi időn keresztül, de hiába vártam. Egy hang sem jött ki a torkán. –Miért?? Miért hagytál itt?? –küzdöttem le a gombócot a torkomba. –Azt mondta meghaltál. –sírtam, de azt nem tudnám megmondani pontosan, hogy miért. Mellkasába fúrtam a fejem és úgy vártam, hogy szólaljon már meg, de Ő még mindig csak a fejem simogatta. –Mondj már valamit. –suttogtam szakadozott hangon.

-Szeretlek. –duruzsolta mély hangján, amitől kirázott a hideg. –Sajnálom. Mindent. Kérlek ne sírj. Most már minden rendben lesz. Soha többet nem engedlek el magam mellől. –vett nagy mély levegőket apró puszikat nyomott a fejemre. –Szereted Adam-et?? –vágott arcon hirtelen kérdése, ezzel együtt leváltva a meleg szavait, hideg, fagyos hangjára. Felpillantottam rá, azonban arcáról semmit nem tudtam kiolvasni. Állkapcsa most teljesen meg volt feszülve, ahogy mélyen szemeimbe nézett várva a válaszom.

-Nem. –gondolkodtam mit kéne mondanom, de nem jött semmi sem. Tekintetével belém fojtott minden szavat.

-Épp az esküvőtők utolsó pillanatára érkeztem. Ne hazudj nekem. –nem emelte meg a hangját, de düh hallatszódott abból.

-Nem hazudok. Sok minden történt Harry. Én ezt egyáltalán nem akartam… –dadogtam, majd lehajtottam a fejem és el akartam húzódni tőle.  

-Mi a baj?? –tartott magához erősen, hogy ne tudjak elmozdulni és felemelte fejem, hogy szemébe nézzek. Megráztam a fejem. Nem akartam neki semmit sem mondani. –Visszajössz velem Londonba?? –váltott témát egy nagy sóhaj után. Határozatlanul kezdtem bólogatni. Annyi mindent szerettem volna mondani, kérdezni. Nem tudtam.

-Miért nem kerestél?? –bukott ki belőlem a kérdés.

-Louis hazudott. Mindkettőnknek. A többit azt hiszem magad is tudod. –kaptam rögtön gondolkodás nélküli választ. Gyűlöltem Louis-t. Azért is, mert ő sem keresett soha, de legfőképp azért mert megkeserítette az életem. Nem értettem, miért tette. Mi jó származott neki ebből.

-És honnan tudtad meg, hogy tudod…életben vagyok?? –vettem kezembe az övét és játszottam az ujjaival míg vártam válaszát.

-Pár napja, mikor egy barátom New York-ban vett vakációt, be akart osonni egy puccos helyre. Mielőtt még bement volna, benézett az ablakon és azt látta, hogy megkérik a halott barátnőm kezét. Ma reggel, mikor hazaérkezett megemlítette ezt nekem. Először nem hittem neki, de eljöttem. Ez a hely pedig csak úgy zengett a hatalmas esküvőtől. Ezután már nem volt nehéz megtalálni, csak egy motort kellett kölcsön vennem.

-Te elloptál egy motrot?? –nevettem el magam.

-Csak ideiglenes kölcsönvettem. –nevetett Ő is aranyosan és csak ekkor jutott el az agyamig, hogy mit mondott az előbb.

-Várj ki az a barátod?? –kérdeztem bizonytalanul.

-Te is tudod. –kacsintott. –Láttad őt. –húzta félmosolyra a száját.