~67. rész

Nem fűznék hozzá semmit most. :D Remélem tetszik. Jó olvasást!! xx

-Ezeket tényleg te írtad?? –kérdeztem 10 perc sokk után, miután fellapoztam a papírköteget. A szövegek még le is voltak kottázva. Olyan melegség árasztott el, amit már régen éreztem.

-Néha elképzeltem, hogy velem vagy. –ölelt át az állát a fejemre támasztotta.

-Énekelsz nekem?? –kérdeztem reménykedve. Volt már szerencsém hallani gyönyörű hangját, de mindennél jobban akartam újra hallani azt.

-Majd igen. –mosolygott. Csendben ültünk. Hátammal mellkasának voltam támaszkodva és kezeit körémfonta, amin csak mosolyogni tudtam. Gyakran vett nagy levegőket, mintha mondani akarna valamit, de aztán meggondolná magát és kifújva a sóhaját tartaná magában. Zavart.

-Mondd el. –suttogtam pont annyira, hogy meghallja.

-Mit?? –felnéztem rá, hogy lássam arcát. ’Mondd már’ pillantásokkal jutalmaztam, majd egy sóhaj után újra szavak szöktek ki száján. –Sok kérdésem volna. Rengeteg. –fintorgott. Bólintottam, hogy akármit szeretne nyugodtan kérdezze és visszasimultam kényelmes karjaiba. –Dühös lennél rám, ha csináltam volna pár…hülyeséget?? –taglalta bizonytalanul, amivel megrémísztett. Hülyeség. Mit takarhat nála egy ”hülyeség”??

-Harry, m-mit csináltál?? –dadogtam remegő hangon, félve a választól. Mire belekezdett volna kivágódott a bejárati ajtó. Harry felugrott, mintha az élete múlna rajta és mielőtt megláttam volna ki van ott, kilépett és becsukta az ajtót is, így egyedül hagyva engem. Ez mind csak egy másodperc alatt történt. Lassú léptekkel indultam el, majd lenyomva a kilincset nyitottam, meg csak résnyire az ajtót, hogy félszemmel kinézzek.

-Csak azt mondtam, menj el valahova ma estére. –taglalta Harry a fejét fogva valakinek akit nem láttam, mert sötét volt. Hangjára viszont összerezzentem.

-Ugyan hova mehetnék?? Tudod jól, hogy hagynálak, ha volna máshova mennem.

-Ha egy szót is szólsz Liz-hez álmodba megöllek. –sziszegte fogai közt és felém indultak. Gyorsan becsuktam az ajtót, hogy ne vegyenek észre és visszaszaladtam a kanapéra. Besétált Harry mögötte szorosan jött Zayn. A sűrű borostás fiú mondhatni már aranyosan rámmosolygott, mielőtt besprintelt volna a szobába, amit még nem láttam. Az lehetett az ő szobája. Harry-re pillantottam, magam mellett. Lehunyt szemekkel fogta a homlokát.

-Mi baj?? –érintettem meg a karját. –Hey engem nem zavar. Nem lesz gond. –próbáltam nyugtatni, mert láttam rajta, hogy bosszantja a helyzet.

-De lesz gond. Nem is kicsi. Holnap keresek valahol egy másik lakást magunknak. –emelte meg a hangját. A telefonja megrözzent az asztalon és miután megnézte azt, elkiáltotta magát. –Mi a faszért hallgatózol?? –összehúztam magam a kanapén, megszólalni sem mertem.

-Kérlek ne kiabálj. –suttogtam.

***  

-Szeretnék egyedül menni. Nem hiszem, hogy jobban kedvelnének, mint legutóbb. –böktem vissza mellkasánál az autójához kuncogva.

-Nem akarom, hogy egyedül menj. –fordított a helyzeten és most én álltam háttal az autónak feszülve. Megforgattam szemeim. Elkaptam nyakát és gyors csókot adtam szájára, majd kibújtam a karja alatt a kis börtönből, amit körém kerített testével.

-Ne várj meg. Majd hívlak. –intettem neki hátra, míg Niall házához futottam. Harry csak jóízűen felnevetett, majd fejrázva ült be a kocsijába és elhajtott, úgy ahogy kértem tőle. Mielőtt benyitottam volna, a fülemet az ajtóra tapasztottam és egy kicsit hallgattam, hogy miről csevegnek odabent.

-Ne kérdezd még egyszer. Fogalmam sincs, hogy mit akar tőlünk Harry. Csak reménykedjünk, hogy nem szétlőni a mi fejünket is. –hallottam Niall erőltetett nevetését. A mondata tartalmát próbáltam betudni egy morbid viccnek, de valójában megrémültem. Elűztem a rossz gondolatokat és mosolyt festve az arcomra csöngettem és 2 másodperc múlva már nyílt is az ajtó. A látvány azt hiszem lesújtott. Vagy megrémísztett?? Nem tudom. Csak azt, hogy automatikusan hátraléptem kettőt.

-Skacok, azt hiszem Styles lepaktált az ördöggel. –fordította kicsit oldalra a fejét, de a fiú tekintete nem mozdult rólam. Pár másodpercig lélegzetvisszafojtva álltam ott és mértem fel a szőke…fiút. Fehér trikója látni engedte kidolgozott testét, amin szinte az egész bőrfelülete be volt vonva fekete tintával. Füleibe fülbevaló, szájában pedig piercingek díszelegtek. Egyértelműen nem Niall Horan háza előtt álltam. Annyira el voltam foglalva a fiún átfutó tetkókon, hogy már csak arra eszméltem fel, hogy kezek szorongatnak jobbról-balról, én pedig automatikusan öleltem vissza.

-Liz tényleg te vagy az?? –hallottam fülemnél Niall meleg, kedves hangját, de mikor rápislogtam még mindig nem őt láttam.