~Epilógus~

Sziasztok!! Azt hiszem mondhatom, hogy befejeződött!! :) Szeretném, ha írnának azok is egy komit, vagy ide, vagy fb-re, akik eddig nem tették. Köszönöm mindenkinek, aki eddig olvasott, remélem ezután is fognak olvasni :) Bátran kérdezzetek akármiről, mindenkinek válaszolok, ha volna valami... :)) 

Jó olvasást!! Puszilok mindenkit!! xx

*6 hónap múlva*

-Göndör kérlek. –tekergettem az ujjaimra a haját. Piszkálódásom megunva hátat fordított nekem az ágyba. –Gyerekes vagy. –húztam végig egy lágy csíkot hátán a körmömmel. Kirázta a hideg. –Gyerünk már. Elmegyek akkor egyedül.

-Kizárt dolog. –fordult felém újra egy másodperc alatt. Sütött szeméből a düh, és a féltés keveréke. –Ne bosszants ezzel.

-Kérlek szépen. –biggyesztettem le ajkam. –Hónapok óta kérlellek, de figyelmen kívül hagysz, ha felhozom. Mindössze, csak beszélni akarok vele.

-Holnap. –fordított újra hátat. Elmosolyodtam. Győztem!!

-Ígéred?? –nyújtottam el a szavat és próbáltam elnyelni diadalittas vigyorgásom. Hümmögött egyet, amiből azt tudtam kivenni, hogy igen. Kipattantam az ágyból és hagytam Harry-t aludni. Elmentem fürödni, felöltöztem és úgy határoztam, hogy sütök valamit, mikorra Harry felébred, mivel még csak délután 1 óra volt.  

Lelkesen kezdtem neki előpakolni a szükséges hozzávalókat a csokis muffinhoz. Leguggoltam és egy edényt kerestem amiben összekeverhetek mindent. Nyakig bent kotortam a szekrényben, mikor hallottam lassan nyílni a bejárati ajtót. Összerezzentem. Harry alszik más pedig még, csak meg sem közelíti ezt a házat. Levegőt sem vettem, csak lassan vezettem át a tekintetem a konyhán. Kezembe már egy serpenyőt fogtam és úgy álltam fel. Lassan az előszoba felé közelítve haladtam erősen markolva a ”fegyverem”. Kifordultam a konyhából és kiszaladt belőlem egy megkönnyebbült sóhaj, azután, hogy realizáltam, ki van a házban.

-Te mit keresel itt?? –húztam össze a szemöldököm.

-Egy ölelésre számítottam, vagy legalább egy „Jaj de jó, hogy itt vagy!!” üdvözlésre. De neked is szia. Jó újra látni. –szemtelenkedett Zayn. December végén egy szó nélkül, egyik pillanatról a másikra eltűnt és azóta sem én, sem Harry nem hallottunk róla semmit.

-Öhmm…Helló. –köszöntöttem kicsit megkésve.

-Minek a serpenyő?? –kérdezett a még mindig támadó-állásba tartott védelmem felé intve fejével.

-Mindegy. –rejtettem hátam mögé és kinevetett.

-Harry merre van?? –lépett el mellettem befele a házba.

-Cipő!! –sikítottam rá. A bakancsa sáros volt és a házban mindenhol hófehér szőnyegek voltak, a konyhát leszámítva. Nevetve lehúzta lábáról a cipőjét. –Egyáltalán honnan tudtad, hogy itt lakunk?? –igyekeztem utána, mivel már a nappaliba vágta le magát a kanapéra.

-Cica, itt mindenki tudja, hogy ki lakik ebbe a házba. Ugyan már. –legyintett. –Egyébként is kérdeztem valamit. –pakolta fel a lábait az asztalra. Fintorogtam. Harry-nek sem engedem, hogy az asztalra tegye a lábait.

-Harry alszik és szedd le az asztalról magad. –sziszegtem fogaim között. Felállt és úgy tűnik elég jól tájékozódik a házban, mert egyenesen a hálóba indult.

-Maradj kint. –intette felém mutató ujját és bezárta az ajtót, ami mögött eltűnt. Pár percig, csak néztem a fehér ajtót, majd odamentem és rátapasztottam a fülem. Túl kíváncsi voltam.

-Csak pár ezer haver és ígérem többet nem jelenek meg itt.

-Csak pár ezer?? Eszednél vagy?? Mire kell neked annyi pénz??

-Amint tudom visszafizetem, de most nagy szükségem lenne rá. –nagy csönd következett én pedig nem értettem mi folyik odabent.

-Mennyi kell?? –sóhajtott végül Harry és láttam magam előtt, ahogy beletúr selymes hajába.

-7-6 körülbelül. –beszélt alig hallhatóan. Megint csönd volt, majd lépéseket hallottam, de nem az ajtó felé így nem mozdultam helyemről.

-Itt van. Inkább nem is akarom tudni, hogy mire kell, de most tűnj el. Liz-zel kezdenek végre helyre jönni a dolgok és nem akarok egy púpot a hátamra.

-Már itt sem vagyok. Ja és, kössz. –gyorsan elszaladtam az ajtótól. A zár újra kattant és Zayn kisétált. Nem köszönt, még csak rám sem nézett. Elment. Pár perc elteltével Harry is kijött.

-Miért volt itt Zayn?? –kérdeztem s közbe hozzásétáltam. Úgy csináltam, mintha nem tudnék semmiről.

-Pénz kellett neki. –felelte szárazon.

-És adtál neki?? –fontam kezeimet nyaka köré.

-Igen. –mosolyodott el. –Tudom, hogy hallgatóztál. –mosolygott tovább rettentő édesen.

-És akkor is elmondtad volna, ha nem hallgatlak ki??

-Liz nem hazudok többet neked. Nem teszem meg többé. Higgy már nekem. –vette két keze közé arcom és komoly arccal bizonygatta, hogy többé nem hazudik. Elmondott nekem mindent. Hogy hova tűnik el néha, bár az elmúlt időkben már ritkábban. Nos, Ő munkának nevezte. Egy embernek dolgozik, akinek a nevét állítólag nem mondhatja meg. Pénzt hajt be embereken. Mikor elmondta, hogy néha durva erőszakkal csal ki emberekből pénzt, bezárkóztam a fürdőbe és órákig nem jöttem ki. Utána 2 napig Niall-nál ”laktam”. Végül el kellett fogadnom azt, amit csinál akármennyire is nem tetszett és még mindig görcsbe szorul a gyomrom, ha belegondolok, mit csinál Harry. El kellett fogadnom, hogy míg 1 évig külön voltunk nem egy ember életét vette el és a nőket sem utasította el. Fájt, mardosott a gondolat, milyen dolgokat csinálhatott még. Mégsem tudtam Őt elítélni ezek miatt. Szerettem és azt hiszem ezen semmilyen szörnyű dolog nem tudott volna változtatni. Szükségem volt rá mindennél jobban.

-Tudom Harry. –csuklott el a hangom. Lassan megcsókolt. Lassan, de annál több érzelem volt benne. Szeretet.

-Öhm…Ha megkérdezhetem miért van egy serpenyő a kanapén és mi az a felfordulás a konyhában?? –nézett be a konyhába félszemmel. Kuncogtam egy kicsit, majd magammal húztam, hogy segítsen sütit sütni.

*** 

-Gyerünk vonszold már segged. –húztam a kezét, mikor kelletlenül indult ki másnap az ajtón velem.

-Szerintem ez nem jó ötlet Liz. –húzta még mindig a száját, miután egész délutános kérlelésemre beadta a derekát.

-Harry biztosan van valami magyarázata arra amit tett. Szeretnék megbocsátani neki elvégre a testvérem. Félig. Kérlek.

-De nem fogsz hisztizni, ha neki megyek. –morogta és elindult mellettem. Tudtam, hogy nem bántaná Louis-t. Akármennyire is romlott meg a kapcsolatuk, még mindig ő volt a legjobb barátja, aki mindig mellette volt. Bár sosem mondaná ki, de tudom, hogy szereti őt. Az út üres csevegésen kívül nem volt valami érdekes. Ami viszont idegesített, hogy minden mondata végére odatette, hogy nem akarja, hogy meglátogassuk Louis-t. Próbáltam nem foglalkozni morgásával. Végül megálltunk a ház előtt. Az előtt a ház előtt, ahol először találkoztam Louis-szal. Be kell vallanom ideges voltam egy kicsit. Lezser szoknyám végét gyűrögettem combomon, majd az ajtóhoz nyúltam, hogy kinyissam, de Harry megelőzött. Összekulcsolta ujjainkat és az ház felé indultunk, majd csöngettem. Eleanor nyitott ajtót. Nem készültem fel a képre, amit láttam. Szép göndör haja most inkább emlékeztetett egy kontyba kötött széna toronyhoz, sminkje lefolyva egész arcára –talán sírhatott??-, arca nyúzott volt, ijedt. Ami a legjobban meglepett az a ruhája alatt bújkált. Kisebb pocakjára volt téve egyik keze védelmezően. Terhes volt.

-Sziasztok. Gyertek be. –festett egy túl feltűnően műmosolyt és nem tudom mit éreztem, mikor egy könnycsepp pottyant mosolyára.

-Szia. –szajkóztuk mindketten Harry-vel és beljebb léptünk mellette, míg én egyre erősebben szorongattam a kezét. Eleanor becsukta az ajtót és kulcsra zárta.

-Sajnálom. –sírta el magát. Befutott a nappaliba, mi pedig lassan utána. A zokogó lány a földön ült Louis mellkasának támaszkodva, aki próbálta vigasztalni őt. Mikor Louis felnézett rám esett pillantása és Harry-vel összekulcsolt kezünkre.

-Ne. –suttogta, inkább csak formázta szájával a szavakat, majd leejtette fejét mellkasára.

-Mi folyik itt?? –kérdezte Harry, amire én is nagyon kíváncsi voltam már.

-Majd mesélek. Azt hiszem lemaradtatok pár dologról. –hallottam egy szarkasztikus női hangot a hátam mögül. Egyértelműen nem ismertem fel a hang tulajdonosát. Hátra néztem vállam felett. Hosszú, barna haj, szikrázó, hidegkék szemek, semmi különleges nem volt rajta. Egy hétköznapi, lánynak tűnt, viszont azt el kell ismerni, hogy nagyon szép volt. Lassú, ráérős, kopogós léptekkel haladt el mellettünk és mosolyogva szembe állt velünk. –Hello Harry. –bólintott fejével a lány és szemem sarkából láttam, hogy Harry megfeszül. –Szóval te vagy Lizbeth?? Tényleg csinos vagy, de azért annyira nem. –fintorog, de szavai leperegtek rólam, ahogy folytatta. –A nevem Ricke Black, azt hiszem mi még nem találkoztunk. –mosolygott megint gúnyosan és kezet nyújtott. Akaratomon kívül, automatikusan nyúltam volna kezéért, de Harry elhúzott és maga mögé állított.

-Mit akarsz?? És mit csinálsz velük?? –emelte meg egy kicsit a hangját és Louis-ék felé mutatott.

-Velük semmit. –vonta meg a vállát ártatlanságot tettetve Rickie. –Louis megígért nekem valamit és láthatólag nem tartotta be. –nézett rám feltűnően. Nem értettem őt. Egyetlen szavát sem. –Megint. –tette hozzá csendesen és ezúttal Louis-ra nézett. –Harry te is tudod, hogy mennyire nem szeretem, mikor valaki nem tartsa a szavát. –kezdett fel-alá járkálni a szobába. –Louis megígérte nekem, hogy tönkre teszi a mi kis Lizbeth-ünk életét és cserébe életbe hagyom a drága utolsó testvért. –magyarázott érdektelenül én pedig már alig kaptam levegőt. Az életemmel játszottak??

-Oké elég volt. Gyere megyünk haza. –fogta meg vállam Harry és hátra akart fordulni, de két nagy darab pasas állta el az utunkat. Őket addig nem is láttam, hogy ott volnának. Visszafordult Rickie felé és a háta mögé nyúlt. Pisztolyt vett ki nadrágjából és egyenesen a kékszemű lány fejét célozta meg. Megrémültem. Még sosem láttam, hogy Harry fegyvert hordott volna magánál. Annyira gyorsan történt minden, hogy csak ide-oda kapkodtam a fejem. A következő pillanatban már egy puskacső volt felém is szegezve, aminek a végén Rickie állt. Remegtem és reménytelenül próbáltam Harry-be kapaszkodni, de a lábaim zselévé alakultak és minden vér kiszökött arcomból.

-Harry ne legyél gyerekes. Ha valamit eltervezek az úgy is lesz. –ingatta a fejét teljesen nyugodtan. –És tudod, hogy ki tanította ezt nekem. –lépett közelebb Harry-hez és mélyen a szemébe nézett. Hirtelen kapott el a hányinger és a féltékenység. Túl közel volt már hozzá, mintha ott sem lettem volna, viszont a pisztolyt még mindig nekem szegezte.

-Nem tudhattam, hogy egy őrült ribanc leszel. Hánynom kell tőled Ric. –lehelte a szavakat teljes undorral a hangjában. Volt egy olyan érzésem, hogy Rickie-nek nem csaj Louis-hoz volt köze. Ettől csak még rosszabbul lettem.

-Vigyázz a szádra. –mondta miközben kibiztosította a puskát.

-Harry kérlek. Csinálj valamit. –sírtam el magam. Soha nem féltem még semmitől annyira. Bármelyik pillanatban golyót repíthetett volna belém.

-Nem lesz semmi baj. –mondta hűvösen, de nem nézett rám.

-Még hogy nem lesz baj. –nevetett sikítva Rickie és a szoba másik felébe sétált lassan. –Harry baj lesz!! Baj lesz, mivel nem tartottak meg nekem egy ígéretet. –kiáltozott hisztérikusan, majd folytatta fennhangon. –Itt van ez a lány, akit mindenkinél jobban utálok ebből a szobából, mivel élősködik a pasimon. –mutogatott Eleanor-ra, aki még mindig Louis mellkasára fordulva sírt. –Ha nem lenne terhes már rég nem volna itt. –forgatta a szemét. –Utána itt van Louis, akit utálok, mert elhagyott. Ezután itt vagy te Harry, akivel per pillanat csak annyi gondom van, hogy boldog vagy emellett a ribanc mellett. Vicces, hogy még mindig vele vagy azok után amiket csinált. –fintorgott és a szívem méggyorsabb lett, ha ez egyáltalán lehetséges. Lehetetlen, hogy tudja. Nem tudhatja. Csak blöfföl. Nem tud semmit. Harry semmibe véve szavait szólalt meg.

-Egyáltalán honnan tudtad, hogy idejövünk?? –vágott értetlen arcot.

-Természetesen figyeltelek titeket. –forgatta a szemeit és hirtelen elkezdett felém mutogatni és kiabálni. –Nagyon elegem van már belőled!! Téged mindenki, csak úgy szeret?? –lassan meggyőződtem arról, hogy ez a lány tényleg teljesen őrült. Egyik percben fintorog a másikban már ordítozik. –Mit csinálsz, hogy mindenkinek minden ok nélkül, csak úgy sokat jelentesz?? Unlak te ribanc!! –vágott a földhöz egy poharat az asztalról. Bántottak hangos szavai.

-Ric fogd be!! –állt fel Louis. –Itt vagyok, én vagyok a bajod és nem más. Tessék itt vagyok, csinálj amit akarsz. –tárta szét a kezét és a lány szemei nagyra nyitódtak. Úgy látszik nem várta Louis akcióját.

-Elég volt!! –sikított Rickie, kezeit fülei köré tapasztotta és szemeit erősen leszorította. Mintha valami baja, vagy fájdalmai lettek volna a fejében. Mindenki síri csöndben maradt és nem telt el egy másodperc sem, Rickie lendítette a kezét és a pisztolya elsült…Kétszer.

Fejem kapkodtam minden irányba. Az idő lelassult és én azt aggódva figyeltem, hogy kit talált el a golyó. Louis érintetlenül állt, ahogy Eleanor is. Félve néztem Harry felé, aki előttem esett le a földre. Nem, nem volt semmi jele, hogy őt találta volna el. Körülnéztem még egyszer, hogy megbizonyosodjak arról, hogy senkinek semmi baja, de ordítást hallottam és még egy fegyverlövést. Kezdtem szédülni, de azt még tisztán kivettem, hogy Harry egyenesen Rickie fejébe célzott és nem vétett el egy centimétert sem. Testem feladta a szolgálatot és valami forrót éreztem a hasamba. Mielőtt a földre érkeztem volna Harry kezébe vett és rohanni kezdett velem kifelé a házból. Kezemet az égő testrészemhez vittem és meleg folyadékot éreztem. Én voltam az akit eltalált.

-Francba is. –ordította Harry felettem, mikor a ház ajtajához értünk. Be volt zárva. Egy egyszerű mozdulattal Harry kirúgta az ajtót és az kinyílt. Akármennyire szerettem volna hinni, tudtam, ezt nem fogom túlélni.

-Gyönyörű vagy. –suttogtam alig hallhatóan kicsit szédülve. Tényleg gyönyörű volt. Éreztem, ahogy fut és magam felett láttam arcát. Örökké tudtam volna nézni.

-Nem lesz gond. Tarts ki Liz. –beszélt szagatottan és lenézett rám pár másodpercre. Még gyorsabbra vette az iramot. Szemeim kezdtek lecsukódni és éreztem, hogy gyengülök.

-Kérlek Harry. Ne csináld. Állj meg. –nyúltam fel arcához lassan és végigsimítottam rajta.

-Nem adhatod fel!! Ne merd!! –fejem mellkasának nyomtam és belélegeztem illatát. Ugyan olyan jó volt mint mindig. Nem akartam, hogy rohanjon. Azt akartam, hogy álljon meg és csókoljon meg. Mint még soha. Nem volt erőm beszélni.

-Szeretlek Harry. –préseltem ki magamból. Eldőltünk. A földön feküdtünk mindketten, Harry fölém hajolt.

-Soha nem szerettem így senkit. Kérlek, ne hagyj el!! Szükségem van rád!! –zokogott. Éreztem könnyeit arcomra csöpögni, ahogy megcsókolt.

-Már boldog vagyok. Köszönöm. –suttogtam szájára. Minden erőm elhagyott. Sok mindent akartam még neki mondani, de nem tudtam.

-Ne, ne, ne, ne!! Mondj valamit!! Könyörgöm mondj valamit!! –rázogatta a vállam óvatosan. Nem tudtam már semmit csinálni. Azt hiszem meghaltam.

Sokan hisznek a pokolban, mennyben. Téves információ. Nem létezik egyik sem. Az életnek van eleje és vége. Megszületünk, élünk és meghalunk. Nem létezünk tovább. Miután nem éreztem semmit, már kívülről szemléltem magam. Ott voltam mozdulatlanul, élettelenül, falfehéren. Harry hegyém borulva ordítozott, és zokogott. Nem tudtam mást csinálni, mint mosolyogni. Mosolyogtam, mert tudtam, hogy szeretett. Mosolyogtam, mert volt némi értelme az életemnek. És mosolyogtam, mert boldogan haltam meg. Kezeimre pillantottam, amik elhalványultak, majd szép lassan eltűntek. Nem léteztem többé. A Földön mindössze már, csak az emlékem maradt meg. Az emberekben. Tudom, hogy megmarad!! Mielőtt teljesen elvesztem volna egy dolog járt a fejemben: Igen!! Ami köztünk volt Harry-vel, az csak egy dolog lehetett. Szerelem!!        

                                                                                                                                         VÉGE!!