~68. rész

Ennyire nem lett jó az előző rész?? :/ Csak 1 komit kaptam... Mindegy hoztam a részt. Amint észrevehettétek nem nagyon tudok képeket beilleszteni, ami kezd egy kicsit az agyamra menni. :S Azért a rész remélem tetszik. Jó olvasást!! xx

Niall szülei úgy látszik soha nincsenek otthon -mármint én még nem találkoztam velük-, ezért szabadon beszélgethettünk bármiről. Boldog voltam, hogy ott volt Carter és Tom is, akik egy fikarcnyit sem változtak ellentétben Niall-al. Elbeszélésük alapján, csak külsőleg változott, de ugyan az maradt aki volt. Állítólag jobban elfogadja őt így az iskolai közösség. Tudtommal senkinek semmi gondja nem volt Niall-al, nem értem. Nos tisztában voltam vele, hogy nehéz lesz, de próbáltam megszokni, hogy már ilyen. Viszont belsőleg tényleg nem változott. Elmeséltem nekik, hogy a dolgokban Louis keze volt. Fagattak, hogy mi a fenét csináltam 1 évig, nagyjából beszámoltam nekik Adam-ről, de mást nem mondtam. Azt hiszem épp elég feldolgozni, hogy az "ellenségemből" legjobb barátom lett. Biztosítottam őket, hogy kedvelni fogják őt, mert nemsokára ideérkezik ő is. Órákat csevegtünk mindenféléről, nagyon jól éreztem magam. Tom éjjeliműszakba dolgozott, valamilyen autógyárnál, ezért ők el is mentek. Ketten maradtunk Niall-al.

-Mit hallgatsz el?? –bökte meg az oldalam egy újjal aranyosan mosolyogva.

-Ezt én is kérdezhetném. –utaltam arra, hogy mindig vöröslő arccal tért ki minden téma alól, ami a lányokat illette a nap folyamán. –Ki a szerencsés?? –egy szégyenlős mosoly mellett, megint fülig elpirult az arca.

-Á, nem ismered. –hajtotta le fejét nevetve.

-Mesélj róla. –fordítottam minden figyelmem felé, kíváncsi voltam.

-Szőke haja van, kék szemei. –dadogott, mint egy óvodás össze-vissza. –Egyszerűen gyönyörű.

-És mióta vagytok együtt??

-Szerintem észre sem vesz. –változott át az arca szomorúvá és lemondóvá.

-Véletlenül nem ismerem én ezt a lányt?? –kérdeztem sokat sejtően.

-Nem mondhatod el neki!! –kapta fel a fejét és könyörgő szemekkel nézett.

-Carter. Jól sejtettem. –bólogattam magamnak. –Én nem fogom neki elmondani, de te igen. Most azonnal felhívod őt és meghívod randizni. –adtam kezébe az asztalon pihenő telefonját és ellentmondást nem tűrve parancsoltam rá. Nagyon nyelt, ahogy feloldotta a képernyőzárat és kikereste a nevét.

-És, ha nemet mond?? –nézett rám, mielőtt a hívás gombra nyomott volna.

-Nem fog. –kacsintottam. Régebben Carter-nek bejött Niall, bár csak messziről. Nem tudom most milyen a kapcsolatuk, hogy szoktak-e beszélgetni, vagy nem, de biztosan nem szalasztana el még Carter sem egy ilyen alkalmat. Niall kedves srác és szerintem nagyon is összeillenének. Hallgattam, ahogy Niall teljesen zavartan próbálja kinyögni, hogy mit akar. Jót szórakoztam rajta. Mikor lerakta a mobilt fülig érő mosoly jelent meg arcán. –Azt hiszem én megyek, hagylak készülődni. Jó szórakozást. –álltam fel és Niall kikísért. Felhívtam Harry-t, hogy jöjjön értem, de nem vette fel. Pár másodperccel később jött egy sms, miszerint Zayn már elindult értem.

-Ezt biztos nem Harry küldte. –motyogtam zavartan magam elé. Míg gondolkodtam, hogy miért nem Harry jön értem, lefékelt mellettem egy éjfekete alacsonyfekvésű sportkocsi. Az ablakok sötétek voltak, így nem láttam be.

-Szállj be. –nyitódott ki az ajtó és Zayn mosolygott bentről. Bizonytalanul ültem be az anyósülésre és Zayn-re pillantottam, aki már el is indult.

-Hol van Harry?? –kérdeztem halkan.

-Dolga akadt. –adott kurta választ.

-Normális körülmények között, nem engedné, hogy veled töltsek akár 2 másodpercet is. Egyedül. –hangsúlyoztam ki enyhe éllel a hangomban az utolsó szót. Nem szólt vissza. Rá kellett jönnöm, hogy én vagyok az utolsó ember a Földön, akinek lehetnének előítéletei másokkal szemben. Adnom kellett Zayn-ek is egy esélyt, hogy bebizonyítsa, nem olyan rossz ember. Elvégre ami megtörtént, már régen volt. –Bocsánat. –sóhajtottam bele a pár perce letelepedett csöndbe.

-Miért?? –nevetett.

-Eddig nem csináltál semmit én pedig bunkó voltam. –vontam vállat. –Azt hiszem mindenki kaphat tiszta lapot. –mondtam már kifelé bámulva az ablakon. ű

20 percen keresztül autókáztunk és csak néha pillantottam Zayn felé. Mosolygott. A borosta, ami az arcát fedte, aranyossá tette őt. Olyan volt mint egy szőrös kiskutya. Nem is figyeltem, de kiértünk a városból. –Hey hova megyünk?? –hangom ijedt lehetett és be kell valljam az is voltam.

-Nyugi nem foglak elrabolni. Most kaptam ”tiszta lapot”. –rajzolt idézőjeleket ujjaival, levéve kezét a kormányról.

-Fogd azt a rohadt kormányt!! –sipítottam rá, mert hirtelen elkapott a halálérzet, ahogy az üres kormányt néztem. Nevetve, ráérősen tette újra tenyerét a kormányra. 

-Nyugalom míg engem látsz nem esik bajod.