~72. rész

Nos ide is elérkeztünk. 72. rész. EZ AZ UTOLSÓ RÉSZ!! Már csak az epilógus van hátra, amit még nem tudom, mikor fogok hozni, mert azt elég hosszúra terveztem. Köszönöm szépen a 22 feliratkozót és az összes kommentet, amit eddig kaptam. Nagyon sokat jelent nekem, hogy vannak akik olvassák azt, amit írok :) Imádlak titeket!! <3 Azt hiszem nem árulok el nagy titkot, hogy lesz 2. évad. Ami azt illeti nem is nevezném 2. évadnak, de azt majd meglátjátok :P Remélem tetszik. Jó olvasást!! xx

Reggel arra ébredtem, hogy Harry szakadatlanul engem bámul elterülve mellettem. Nem is tudom, mi történt, megbolondította a fejem. Egyszerűen lehetetlen volt rá haragudni. Csak beszélt és beszélt, de alig hallottam pár szavát. Annyira angyali volt, hogy szinte minden rosszat elfelejtettem róla. A következő percekben már kint reggeliztünk. Láttam Zayn-t. Nem akartam ránézni, mert tudtam mit látnák, mégis ránéztem. Elment. Az ajtót bámultam, amit becsapott és alig vettem észre, hogy Harry abbahagyott, mindent amit addig csinált. Visszakaptam rá a tekintetem és szemei nyakamon időztek. Megrémített az ahogyan nézett. Nem tudtam kivenni, hogy dühös-e, vagy épp miért néz úgy.

-Hol a nyakláncod?? –kérdezte suttogva, mégis keményen. A levegő belémszorult, nem jutottam szóhoz. A nyaklánc már nem volt nálam. Egy ideje már nem. Fogalmam sem volt mit mondhatnék neki. Egész testemben remegtem. A fejem szédülni és zsibbadni kezdett. A konyhapulton ültem és Ő szorosan előttem. Meg kellett kapaszkodnom a vállába.

-Elvesztettem. Sajnálom. –néztem le kettőnk közé.

-Hazudsz. –válaszolt gondolkodás nélkül. Minden emlékem, amit próbáltam elrejteni valahol mélyen a fejemben hónapok óta, megint a szemem előtt lebegett, kemény arcát látva. Mégjobban fájt, hogy soha nem mondhatom el neki. Keserves sírásba törtem ki, ami láthatólag meglepte őt. –Semmi baj. –ölelt végül át és próbált nyugtatni. Hiába való volt. A kanapén kötöttünk ki és én még bő fél óra már, csak szipogtam, ami lassan véglegesen abbamaradt. –Elmondod?? –kérdezte tapintatosan.

-Kérlek ne kérj rá. Képtelen vagyok. –ráztam a fejem.

-Gyere elmegyünk valahova. Öltözz fel melegen, hideg van kint. –rakott a földre és a szobába küldött. Pár darab ruhát Harry beszerzett nekem, amik közül válogathattam. Találtam egy farmert és pár meleg pulcsit, amiket magamra is vettem. Kaptam még egy meleg kabátot is. Harry már türelmetlenül várt a jellegzetes fekete bőrkabátba. Lassan közelebb léptem hozzá és ajtót nyitott előttem.

***

Amint megállt az autó motorja, felismertem a helyet. Őszinte mosoly ült ki arcomra, amiért az út végéig könyörgött. Kiszálltunk az autóból és kéz a kézbe sétáltunk a sínek mentén. Be az alagútba és át az erdőn a kis patakig. A nagy szikla ugyanott állt, csak arra várva, hogy felmásszunk rá. Nem tudtam mit mondhatnék, ezért szorosan közre fogtam karjaimmal Harry derekát utána felsegített oda, ahonnan gyönyörű látásunk volt az egész most kopár, hideg területre és a gyönyörűen tisztavizű patakra.

-Örökre itt tudnék maradni. –törtem meg mosolyogva a hosszan tartó csöndet. –Olyan gyönyörű és megnyugtató. Távol mindentől. Veled. –suttogtam és teljesen ellazultam erős karjai között. Ott ültünk egész délután, végig néztük a naplementét, később csillagképeket keresgéltünk az égen. Tökéletes nap volt, a tökéletes emberrel. Vele, akit mindennél jobban szeretek.