~70. rész

Tudom és sajnálom, hogy huzamosabb ideig nem volt rész, de nem volt ihlet és ötlet :/ Megpróbálok már rendesen részt hozni és nem ilyen kimaradásokkal. Nos remélem tetszik a megkésett rész és kapok rá pár komit, véleményt :)) Jó olvasást!! xx

Egy túlságosan is ismerős autó gurult mellénk én meg is állt. Az ablak lenyomódott és Harry csillogó zöld szemeivel találkoztam. Nem volt dühös, vagy bármilyen. Fáradtnak nézett ki.

-Üljetek be. –intett fejével lustán. Zayn berakott a hátsó ülésre, ő pedig elöl foglalt helyet. –Nem akarom tudni. –intett kezével, mikor Zayn beszélni kezdett volna. Mielőtt a gázra lépve elindultunk volna Harry egy kis cetlit adott Zayn-nek, majd fejével felém bökött, mire Zayn bólintott egyet. Úgy tűnt megbeszéltek valamit. Hazáig csönd volt, csak a rádió szólt halkan. Mikor megálltunk már majdnem aludtam, de Zayn kiszállított. Azt vártam, hogy Harry is jön. Nem úgy történt. Az autónak támaszkodva várta, hogy besétáljak a lakásba.

-Mi olyan fontos, hogy ma már másodszorra hagysz egyedül vele?? –kapálóztam sértődötten. –Ne vedd sértésnek. –tettem hozzá Zayn felé fordulva.

-Dolgom van. –vonta meg a vállát. –Későn van menj be!!

-Nem. Nem megyek be, mert régen is eltűntél akár napokra és nem árultad el, hogy hova tűntél. Most is ez lesz?? Elmész és azt sem tudom, hogy hol vagy?? –hangom remegett a beszédbe. Nem akartam, hogy elmenjen, nem akartam, hogy itt hagyjon és főleg azt nem akartam, hogy titkolózzon előlem. Körülnéztem, Zayn eltűnt.

-Liz, ez nem a te dolgod. Holnap reggel, mikor felkelsz, ott fogok melletted feküdni. –jött közel, megfogta a kezem és szájához emelte, majd egy lágy csókot nyomot csuklómra. –Szeretlek. –adott puszit a homlokomra. –Ne foglalkozz mással.

-Miért nem mondasz nekem semmit??

-Mert elhagynál a francba is. –nevetett idegesen a hajába túrva és hátat fordított nekem. Otthagyott. Már csak azt láttam, hogy elhajt az autóval. Ott álltam egymagamban és rettentően fáztam. Lassan lábaim bevittek. Az álom kiment a szememből, ezért levágódtam a kanapéra a tv elé Zayn mellé. Lábaimat felhúztam, átöleltem őket és fejem ráhajtottam.

-Nem kéne már lefeküdnöd?? –kérdezte miközben átkapcsolta a tv-t. Elfeküdtem a kanapén a fejem pedig Zayn combjára raktam. –Nos, nem pont így gondoltam, de…Oké. –szükségem lett volna valakire. Valakire, aki megölel és azt mondja semmi gond. Szükségem lett volna Adam-re. Azt hiszem ott aludtam el Zayn lábain pihenve. Legközelebb már a Harry ágyába nyitottam ki a szemem arra, hogy Zayn épp lopakodik ki a szobából, hogy ne keltsen fel.

-Ne hagyj egyedül. –suttogtam a sötétbe. Láttam, hogy megtorpant, de gondolkodott, hogy ide-e jöjjön, vagy ne. Pár hosszú másodperc után megfordult és közelebb jött.

-Tudod, hogy nem kéne itt lennem. –mosolyogva húzta végig tenyerét karomon.

-Kit érdekel Harry?? –morgom. –Nem akarok egyedül lenni. –hirtelen tűnt el az álmosságom és vártam, hogy Zayn helyet foglaljon az ágy mellettem való részén. Sokat hezitált, de végül bemászott. Észrevettem, hogy átöltözött és megmosakodott. Kevésbé volt elrettentő a látványa. Mindössze a holdfény világított be a nagy ablakon, de elég volt, hogy lássak. Kezeit tarkója alá csúsztatta és a plafont nézte én pedig őt figyeltem. Olyan más volt. Valamin gondolkodhatott. Halkan dúdolgatni kezdett, amitől kirázott a hideg. Bársonyos dallamos dúdolgatása az egész szobát betöltötte, majd egy idő után belefeledkezve a dolgba szavakat is formált és énekelt.

„Cause I got three

Little words that

I’ve always been

dying to tell you

But I see you with him.

Slow dancing.

Tearing me apart cos’ you don’t see.

Whenever you kiss him.

I’m breaking.

Oh have I wish that was me.”  

Nem mertem mozdulni, levegőt venni, vagy bármit csinálni. Szerintem észre sem vette, hogy hangosan énekelt.

-Ez mi volt?? –kérdeztem olyan halkan, amilyen halkan csak tudtam. Rámvezette tekintetét és szemei csillogtak az el nem pottyantott könnyektől.

-Te. –jelentette ki és egy szomorú, erőltetett mosolyra húzta száját, ahogy visszanézett a semmibe. Az lehetetlen. Nem érezhet irántam semmit. Csak hülyéskedik velem. De akkor, miért éreztem azt a mérhetetlen szomorúságot gyönyörű hangjában, minden egyes szavánál?? Felállt és ki akart menni a szobából. Nem szóltam utána, hogy maradjon. Már majdnem kiért, mikor hirtelen megfordult és két lépéssel átszelve a szobát fölém hajolt és puszit adott a homlokomra.

-Jó éjt. –suttogta. Azt hiszem ez volt az a pillanat, mikor nem gondolkodtam, csak cselekedtem. Megfogva pólóját lehúztam magamhoz és megcsókoltam. Nem. Egyáltalán nem éreztem iránta semmit, még egy kis szikrát sem, de megnyugtató volt. Ha csak pár másodpercre is, de tudtam, hogy boldoggá teszem őt és nem foglalkoztam a következményekkel. Csillogó szemekkel távolodott el és most őszinte mosoly pihent arcán. –Jó éjt. –mondta el még egyszer a kis mondatot és végleg kiment a szobából, én pedig rögtön az álomvilágba cseppentem.