2. évad

Mint tudjátok befejeződött ez a blog és ígértem egy 2. évadot, amivel nem késlekedtem és már fent is van az 1. rész.... Több mint valószinül, hogy ma felteszem a 2. részt is :D

A blogot itt érhetitek el!! Remélem sokan feliratkoztok és kommenteltek is...
Szeretlek titeket, azt hiszem ez volt itt az utolsó bejegyzésem... :) Nagy ölelést mindenkinek!! xx

~Epilógus~

Sziasztok!! Azt hiszem mondhatom, hogy befejeződött!! :) Szeretném, ha írnának azok is egy komit, vagy ide, vagy fb-re, akik eddig nem tették. Köszönöm mindenkinek, aki eddig olvasott, remélem ezután is fognak olvasni :) Bátran kérdezzetek akármiről, mindenkinek válaszolok, ha volna valami... :)) 

Jó olvasást!! Puszilok mindenkit!! xx

*6 hónap múlva*

-Göndör kérlek. –tekergettem az ujjaimra a haját. Piszkálódásom megunva hátat fordított nekem az ágyba. –Gyerekes vagy. –húztam végig egy lágy csíkot hátán a körmömmel. Kirázta a hideg. –Gyerünk már. Elmegyek akkor egyedül.

-Kizárt dolog. –fordult felém újra egy másodperc alatt. Sütött szeméből a düh, és a féltés keveréke. –Ne bosszants ezzel.

-Kérlek szépen. –biggyesztettem le ajkam. –Hónapok óta kérlellek, de figyelmen kívül hagysz, ha felhozom. Mindössze, csak beszélni akarok vele.

-Holnap. –fordított újra hátat. Elmosolyodtam. Győztem!!

-Ígéred?? –nyújtottam el a szavat és próbáltam elnyelni diadalittas vigyorgásom. Hümmögött egyet, amiből azt tudtam kivenni, hogy igen. Kipattantam az ágyból és hagytam Harry-t aludni. Elmentem fürödni, felöltöztem és úgy határoztam, hogy sütök valamit, mikorra Harry felébred, mivel még csak délután 1 óra volt.  

Lelkesen kezdtem neki előpakolni a szükséges hozzávalókat a csokis muffinhoz. Leguggoltam és egy edényt kerestem amiben összekeverhetek mindent. Nyakig bent kotortam a szekrényben, mikor hallottam lassan nyílni a bejárati ajtót. Összerezzentem. Harry alszik más pedig még, csak meg sem közelíti ezt a házat. Levegőt sem vettem, csak lassan vezettem át a tekintetem a konyhán. Kezembe már egy serpenyőt fogtam és úgy álltam fel. Lassan az előszoba felé közelítve haladtam erősen markolva a ”fegyverem”. Kifordultam a konyhából és kiszaladt belőlem egy megkönnyebbült sóhaj, azután, hogy realizáltam, ki van a házban.

-Te mit keresel itt?? –húztam össze a szemöldököm.

-Egy ölelésre számítottam, vagy legalább egy „Jaj de jó, hogy itt vagy!!” üdvözlésre. De neked is szia. Jó újra látni. –szemtelenkedett Zayn. December végén egy szó nélkül, egyik pillanatról a másikra eltűnt és azóta sem én, sem Harry nem hallottunk róla semmit.

-Öhmm…Helló. –köszöntöttem kicsit megkésve.

-Minek a serpenyő?? –kérdezett a még mindig támadó-állásba tartott védelmem felé intve fejével.

-Mindegy. –rejtettem hátam mögé és kinevetett.

-Harry merre van?? –lépett el mellettem befele a házba.

-Cipő!! –sikítottam rá. A bakancsa sáros volt és a házban mindenhol hófehér szőnyegek voltak, a konyhát leszámítva. Nevetve lehúzta lábáról a cipőjét. –Egyáltalán honnan tudtad, hogy itt lakunk?? –igyekeztem utána, mivel már a nappaliba vágta le magát a kanapéra.

-Cica, itt mindenki tudja, hogy ki lakik ebbe a házba. Ugyan már. –legyintett. –Egyébként is kérdeztem valamit. –pakolta fel a lábait az asztalra. Fintorogtam. Harry-nek sem engedem, hogy az asztalra tegye a lábait.

-Harry alszik és szedd le az asztalról magad. –sziszegtem fogaim között. Felállt és úgy tűnik elég jól tájékozódik a házban, mert egyenesen a hálóba indult.

-Maradj kint. –intette felém mutató ujját és bezárta az ajtót, ami mögött eltűnt. Pár percig, csak néztem a fehér ajtót, majd odamentem és rátapasztottam a fülem. Túl kíváncsi voltam.

-Csak pár ezer haver és ígérem többet nem jelenek meg itt.

-Csak pár ezer?? Eszednél vagy?? Mire kell neked annyi pénz??

-Amint tudom visszafizetem, de most nagy szükségem lenne rá. –nagy csönd következett én pedig nem értettem mi folyik odabent.

-Mennyi kell?? –sóhajtott végül Harry és láttam magam előtt, ahogy beletúr selymes hajába.

-7-6 körülbelül. –beszélt alig hallhatóan. Megint csönd volt, majd lépéseket hallottam, de nem az ajtó felé így nem mozdultam helyemről.

-Itt van. Inkább nem is akarom tudni, hogy mire kell, de most tűnj el. Liz-zel kezdenek végre helyre jönni a dolgok és nem akarok egy púpot a hátamra.

-Már itt sem vagyok. Ja és, kössz. –gyorsan elszaladtam az ajtótól. A zár újra kattant és Zayn kisétált. Nem köszönt, még csak rám sem nézett. Elment. Pár perc elteltével Harry is kijött.

-Miért volt itt Zayn?? –kérdeztem s közbe hozzásétáltam. Úgy csináltam, mintha nem tudnék semmiről.

-Pénz kellett neki. –felelte szárazon.

-És adtál neki?? –fontam kezeimet nyaka köré.

-Igen. –mosolyodott el. –Tudom, hogy hallgatóztál. –mosolygott tovább rettentő édesen.

-És akkor is elmondtad volna, ha nem hallgatlak ki??

-Liz nem hazudok többet neked. Nem teszem meg többé. Higgy már nekem. –vette két keze közé arcom és komoly arccal bizonygatta, hogy többé nem hazudik. Elmondott nekem mindent. Hogy hova tűnik el néha, bár az elmúlt időkben már ritkábban. Nos, Ő munkának nevezte. Egy embernek dolgozik, akinek a nevét állítólag nem mondhatja meg. Pénzt hajt be embereken. Mikor elmondta, hogy néha durva erőszakkal csal ki emberekből pénzt, bezárkóztam a fürdőbe és órákig nem jöttem ki. Utána 2 napig Niall-nál ”laktam”. Végül el kellett fogadnom azt, amit csinál akármennyire is nem tetszett és még mindig görcsbe szorul a gyomrom, ha belegondolok, mit csinál Harry. El kellett fogadnom, hogy míg 1 évig külön voltunk nem egy ember életét vette el és a nőket sem utasította el. Fájt, mardosott a gondolat, milyen dolgokat csinálhatott még. Mégsem tudtam Őt elítélni ezek miatt. Szerettem és azt hiszem ezen semmilyen szörnyű dolog nem tudott volna változtatni. Szükségem volt rá mindennél jobban.

-Tudom Harry. –csuklott el a hangom. Lassan megcsókolt. Lassan, de annál több érzelem volt benne. Szeretet.

-Öhm…Ha megkérdezhetem miért van egy serpenyő a kanapén és mi az a felfordulás a konyhában?? –nézett be a konyhába félszemmel. Kuncogtam egy kicsit, majd magammal húztam, hogy segítsen sütit sütni.

*** 

-Gyerünk vonszold már segged. –húztam a kezét, mikor kelletlenül indult ki másnap az ajtón velem.

-Szerintem ez nem jó ötlet Liz. –húzta még mindig a száját, miután egész délutános kérlelésemre beadta a derekát.

-Harry biztosan van valami magyarázata arra amit tett. Szeretnék megbocsátani neki elvégre a testvérem. Félig. Kérlek.

-De nem fogsz hisztizni, ha neki megyek. –morogta és elindult mellettem. Tudtam, hogy nem bántaná Louis-t. Akármennyire is romlott meg a kapcsolatuk, még mindig ő volt a legjobb barátja, aki mindig mellette volt. Bár sosem mondaná ki, de tudom, hogy szereti őt. Az út üres csevegésen kívül nem volt valami érdekes. Ami viszont idegesített, hogy minden mondata végére odatette, hogy nem akarja, hogy meglátogassuk Louis-t. Próbáltam nem foglalkozni morgásával. Végül megálltunk a ház előtt. Az előtt a ház előtt, ahol először találkoztam Louis-szal. Be kell vallanom ideges voltam egy kicsit. Lezser szoknyám végét gyűrögettem combomon, majd az ajtóhoz nyúltam, hogy kinyissam, de Harry megelőzött. Összekulcsolta ujjainkat és az ház felé indultunk, majd csöngettem. Eleanor nyitott ajtót. Nem készültem fel a képre, amit láttam. Szép göndör haja most inkább emlékeztetett egy kontyba kötött széna toronyhoz, sminkje lefolyva egész arcára –talán sírhatott??-, arca nyúzott volt, ijedt. Ami a legjobban meglepett az a ruhája alatt bújkált. Kisebb pocakjára volt téve egyik keze védelmezően. Terhes volt.

-Sziasztok. Gyertek be. –festett egy túl feltűnően műmosolyt és nem tudom mit éreztem, mikor egy könnycsepp pottyant mosolyára.

-Szia. –szajkóztuk mindketten Harry-vel és beljebb léptünk mellette, míg én egyre erősebben szorongattam a kezét. Eleanor becsukta az ajtót és kulcsra zárta.

-Sajnálom. –sírta el magát. Befutott a nappaliba, mi pedig lassan utána. A zokogó lány a földön ült Louis mellkasának támaszkodva, aki próbálta vigasztalni őt. Mikor Louis felnézett rám esett pillantása és Harry-vel összekulcsolt kezünkre.

-Ne. –suttogta, inkább csak formázta szájával a szavakat, majd leejtette fejét mellkasára.

-Mi folyik itt?? –kérdezte Harry, amire én is nagyon kíváncsi voltam már.

-Majd mesélek. Azt hiszem lemaradtatok pár dologról. –hallottam egy szarkasztikus női hangot a hátam mögül. Egyértelműen nem ismertem fel a hang tulajdonosát. Hátra néztem vállam felett. Hosszú, barna haj, szikrázó, hidegkék szemek, semmi különleges nem volt rajta. Egy hétköznapi, lánynak tűnt, viszont azt el kell ismerni, hogy nagyon szép volt. Lassú, ráérős, kopogós léptekkel haladt el mellettünk és mosolyogva szembe állt velünk. –Hello Harry. –bólintott fejével a lány és szemem sarkából láttam, hogy Harry megfeszül. –Szóval te vagy Lizbeth?? Tényleg csinos vagy, de azért annyira nem. –fintorog, de szavai leperegtek rólam, ahogy folytatta. –A nevem Ricke Black, azt hiszem mi még nem találkoztunk. –mosolygott megint gúnyosan és kezet nyújtott. Akaratomon kívül, automatikusan nyúltam volna kezéért, de Harry elhúzott és maga mögé állított.

-Mit akarsz?? És mit csinálsz velük?? –emelte meg egy kicsit a hangját és Louis-ék felé mutatott.

-Velük semmit. –vonta meg a vállát ártatlanságot tettetve Rickie. –Louis megígért nekem valamit és láthatólag nem tartotta be. –nézett rám feltűnően. Nem értettem őt. Egyetlen szavát sem. –Megint. –tette hozzá csendesen és ezúttal Louis-ra nézett. –Harry te is tudod, hogy mennyire nem szeretem, mikor valaki nem tartsa a szavát. –kezdett fel-alá járkálni a szobába. –Louis megígérte nekem, hogy tönkre teszi a mi kis Lizbeth-ünk életét és cserébe életbe hagyom a drága utolsó testvért. –magyarázott érdektelenül én pedig már alig kaptam levegőt. Az életemmel játszottak??

-Oké elég volt. Gyere megyünk haza. –fogta meg vállam Harry és hátra akart fordulni, de két nagy darab pasas állta el az utunkat. Őket addig nem is láttam, hogy ott volnának. Visszafordult Rickie felé és a háta mögé nyúlt. Pisztolyt vett ki nadrágjából és egyenesen a kékszemű lány fejét célozta meg. Megrémültem. Még sosem láttam, hogy Harry fegyvert hordott volna magánál. Annyira gyorsan történt minden, hogy csak ide-oda kapkodtam a fejem. A következő pillanatban már egy puskacső volt felém is szegezve, aminek a végén Rickie állt. Remegtem és reménytelenül próbáltam Harry-be kapaszkodni, de a lábaim zselévé alakultak és minden vér kiszökött arcomból.

-Harry ne legyél gyerekes. Ha valamit eltervezek az úgy is lesz. –ingatta a fejét teljesen nyugodtan. –És tudod, hogy ki tanította ezt nekem. –lépett közelebb Harry-hez és mélyen a szemébe nézett. Hirtelen kapott el a hányinger és a féltékenység. Túl közel volt már hozzá, mintha ott sem lettem volna, viszont a pisztolyt még mindig nekem szegezte.

-Nem tudhattam, hogy egy őrült ribanc leszel. Hánynom kell tőled Ric. –lehelte a szavakat teljes undorral a hangjában. Volt egy olyan érzésem, hogy Rickie-nek nem csaj Louis-hoz volt köze. Ettől csak még rosszabbul lettem.

-Vigyázz a szádra. –mondta miközben kibiztosította a puskát.

-Harry kérlek. Csinálj valamit. –sírtam el magam. Soha nem féltem még semmitől annyira. Bármelyik pillanatban golyót repíthetett volna belém.

-Nem lesz semmi baj. –mondta hűvösen, de nem nézett rám.

-Még hogy nem lesz baj. –nevetett sikítva Rickie és a szoba másik felébe sétált lassan. –Harry baj lesz!! Baj lesz, mivel nem tartottak meg nekem egy ígéretet. –kiáltozott hisztérikusan, majd folytatta fennhangon. –Itt van ez a lány, akit mindenkinél jobban utálok ebből a szobából, mivel élősködik a pasimon. –mutogatott Eleanor-ra, aki még mindig Louis mellkasára fordulva sírt. –Ha nem lenne terhes már rég nem volna itt. –forgatta a szemét. –Utána itt van Louis, akit utálok, mert elhagyott. Ezután itt vagy te Harry, akivel per pillanat csak annyi gondom van, hogy boldog vagy emellett a ribanc mellett. Vicces, hogy még mindig vele vagy azok után amiket csinált. –fintorgott és a szívem méggyorsabb lett, ha ez egyáltalán lehetséges. Lehetetlen, hogy tudja. Nem tudhatja. Csak blöfföl. Nem tud semmit. Harry semmibe véve szavait szólalt meg.

-Egyáltalán honnan tudtad, hogy idejövünk?? –vágott értetlen arcot.

-Természetesen figyeltelek titeket. –forgatta a szemeit és hirtelen elkezdett felém mutogatni és kiabálni. –Nagyon elegem van már belőled!! Téged mindenki, csak úgy szeret?? –lassan meggyőződtem arról, hogy ez a lány tényleg teljesen őrült. Egyik percben fintorog a másikban már ordítozik. –Mit csinálsz, hogy mindenkinek minden ok nélkül, csak úgy sokat jelentesz?? Unlak te ribanc!! –vágott a földhöz egy poharat az asztalról. Bántottak hangos szavai.

-Ric fogd be!! –állt fel Louis. –Itt vagyok, én vagyok a bajod és nem más. Tessék itt vagyok, csinálj amit akarsz. –tárta szét a kezét és a lány szemei nagyra nyitódtak. Úgy látszik nem várta Louis akcióját.

-Elég volt!! –sikított Rickie, kezeit fülei köré tapasztotta és szemeit erősen leszorította. Mintha valami baja, vagy fájdalmai lettek volna a fejében. Mindenki síri csöndben maradt és nem telt el egy másodperc sem, Rickie lendítette a kezét és a pisztolya elsült…Kétszer.

Fejem kapkodtam minden irányba. Az idő lelassult és én azt aggódva figyeltem, hogy kit talált el a golyó. Louis érintetlenül állt, ahogy Eleanor is. Félve néztem Harry felé, aki előttem esett le a földre. Nem, nem volt semmi jele, hogy őt találta volna el. Körülnéztem még egyszer, hogy megbizonyosodjak arról, hogy senkinek semmi baja, de ordítást hallottam és még egy fegyverlövést. Kezdtem szédülni, de azt még tisztán kivettem, hogy Harry egyenesen Rickie fejébe célzott és nem vétett el egy centimétert sem. Testem feladta a szolgálatot és valami forrót éreztem a hasamba. Mielőtt a földre érkeztem volna Harry kezébe vett és rohanni kezdett velem kifelé a házból. Kezemet az égő testrészemhez vittem és meleg folyadékot éreztem. Én voltam az akit eltalált.

-Francba is. –ordította Harry felettem, mikor a ház ajtajához értünk. Be volt zárva. Egy egyszerű mozdulattal Harry kirúgta az ajtót és az kinyílt. Akármennyire szerettem volna hinni, tudtam, ezt nem fogom túlélni.

-Gyönyörű vagy. –suttogtam alig hallhatóan kicsit szédülve. Tényleg gyönyörű volt. Éreztem, ahogy fut és magam felett láttam arcát. Örökké tudtam volna nézni.

-Nem lesz gond. Tarts ki Liz. –beszélt szagatottan és lenézett rám pár másodpercre. Még gyorsabbra vette az iramot. Szemeim kezdtek lecsukódni és éreztem, hogy gyengülök.

-Kérlek Harry. Ne csináld. Állj meg. –nyúltam fel arcához lassan és végigsimítottam rajta.

-Nem adhatod fel!! Ne merd!! –fejem mellkasának nyomtam és belélegeztem illatát. Ugyan olyan jó volt mint mindig. Nem akartam, hogy rohanjon. Azt akartam, hogy álljon meg és csókoljon meg. Mint még soha. Nem volt erőm beszélni.

-Szeretlek Harry. –préseltem ki magamból. Eldőltünk. A földön feküdtünk mindketten, Harry fölém hajolt.

-Soha nem szerettem így senkit. Kérlek, ne hagyj el!! Szükségem van rád!! –zokogott. Éreztem könnyeit arcomra csöpögni, ahogy megcsókolt.

-Már boldog vagyok. Köszönöm. –suttogtam szájára. Minden erőm elhagyott. Sok mindent akartam még neki mondani, de nem tudtam.

-Ne, ne, ne, ne!! Mondj valamit!! Könyörgöm mondj valamit!! –rázogatta a vállam óvatosan. Nem tudtam már semmit csinálni. Azt hiszem meghaltam.

Sokan hisznek a pokolban, mennyben. Téves információ. Nem létezik egyik sem. Az életnek van eleje és vége. Megszületünk, élünk és meghalunk. Nem létezünk tovább. Miután nem éreztem semmit, már kívülről szemléltem magam. Ott voltam mozdulatlanul, élettelenül, falfehéren. Harry hegyém borulva ordítozott, és zokogott. Nem tudtam mást csinálni, mint mosolyogni. Mosolyogtam, mert tudtam, hogy szeretett. Mosolyogtam, mert volt némi értelme az életemnek. És mosolyogtam, mert boldogan haltam meg. Kezeimre pillantottam, amik elhalványultak, majd szép lassan eltűntek. Nem léteztem többé. A Földön mindössze már, csak az emlékem maradt meg. Az emberekben. Tudom, hogy megmarad!! Mielőtt teljesen elvesztem volna egy dolog járt a fejemben: Igen!! Ami köztünk volt Harry-vel, az csak egy dolog lehetett. Szerelem!!        

                                                                                                                                         VÉGE!!

~72. rész

Nos ide is elérkeztünk. 72. rész. EZ AZ UTOLSÓ RÉSZ!! Már csak az epilógus van hátra, amit még nem tudom, mikor fogok hozni, mert azt elég hosszúra terveztem. Köszönöm szépen a 22 feliratkozót és az összes kommentet, amit eddig kaptam. Nagyon sokat jelent nekem, hogy vannak akik olvassák azt, amit írok :) Imádlak titeket!! <3 Azt hiszem nem árulok el nagy titkot, hogy lesz 2. évad. Ami azt illeti nem is nevezném 2. évadnak, de azt majd meglátjátok :P Remélem tetszik. Jó olvasást!! xx

Reggel arra ébredtem, hogy Harry szakadatlanul engem bámul elterülve mellettem. Nem is tudom, mi történt, megbolondította a fejem. Egyszerűen lehetetlen volt rá haragudni. Csak beszélt és beszélt, de alig hallottam pár szavát. Annyira angyali volt, hogy szinte minden rosszat elfelejtettem róla. A következő percekben már kint reggeliztünk. Láttam Zayn-t. Nem akartam ránézni, mert tudtam mit látnák, mégis ránéztem. Elment. Az ajtót bámultam, amit becsapott és alig vettem észre, hogy Harry abbahagyott, mindent amit addig csinált. Visszakaptam rá a tekintetem és szemei nyakamon időztek. Megrémített az ahogyan nézett. Nem tudtam kivenni, hogy dühös-e, vagy épp miért néz úgy.

-Hol a nyakláncod?? –kérdezte suttogva, mégis keményen. A levegő belémszorult, nem jutottam szóhoz. A nyaklánc már nem volt nálam. Egy ideje már nem. Fogalmam sem volt mit mondhatnék neki. Egész testemben remegtem. A fejem szédülni és zsibbadni kezdett. A konyhapulton ültem és Ő szorosan előttem. Meg kellett kapaszkodnom a vállába.

-Elvesztettem. Sajnálom. –néztem le kettőnk közé.

-Hazudsz. –válaszolt gondolkodás nélkül. Minden emlékem, amit próbáltam elrejteni valahol mélyen a fejemben hónapok óta, megint a szemem előtt lebegett, kemény arcát látva. Mégjobban fájt, hogy soha nem mondhatom el neki. Keserves sírásba törtem ki, ami láthatólag meglepte őt. –Semmi baj. –ölelt végül át és próbált nyugtatni. Hiába való volt. A kanapén kötöttünk ki és én még bő fél óra már, csak szipogtam, ami lassan véglegesen abbamaradt. –Elmondod?? –kérdezte tapintatosan.

-Kérlek ne kérj rá. Képtelen vagyok. –ráztam a fejem.

-Gyere elmegyünk valahova. Öltözz fel melegen, hideg van kint. –rakott a földre és a szobába küldött. Pár darab ruhát Harry beszerzett nekem, amik közül válogathattam. Találtam egy farmert és pár meleg pulcsit, amiket magamra is vettem. Kaptam még egy meleg kabátot is. Harry már türelmetlenül várt a jellegzetes fekete bőrkabátba. Lassan közelebb léptem hozzá és ajtót nyitott előttem.

***

Amint megállt az autó motorja, felismertem a helyet. Őszinte mosoly ült ki arcomra, amiért az út végéig könyörgött. Kiszálltunk az autóból és kéz a kézbe sétáltunk a sínek mentén. Be az alagútba és át az erdőn a kis patakig. A nagy szikla ugyanott állt, csak arra várva, hogy felmásszunk rá. Nem tudtam mit mondhatnék, ezért szorosan közre fogtam karjaimmal Harry derekát utána felsegített oda, ahonnan gyönyörű látásunk volt az egész most kopár, hideg területre és a gyönyörűen tisztavizű patakra.

-Örökre itt tudnék maradni. –törtem meg mosolyogva a hosszan tartó csöndet. –Olyan gyönyörű és megnyugtató. Távol mindentől. Veled. –suttogtam és teljesen ellazultam erős karjai között. Ott ültünk egész délután, végig néztük a naplementét, később csillagképeket keresgéltünk az égen. Tökéletes nap volt, a tökéletes emberrel. Vele, akit mindennél jobban szeretek. 

~71. rész

Mint már a csoportba említettem egy kicsit különleges résszel jöttem, mivel eddig ilyen még nem volt. Zayn szemszöget írtam, ami később még fontos lesz ;) Remélem tetszik. Jó olvasást!! xx


                                                       *Zayn*
Mindig mondják, hogy sose kergessük az elérhetetlent. Én pedig, mint általában sosem hallgatok meg senkit csak a saját fejem után megyek. Nem érdekelt mit mondanak mások Őt akartam. Olyan régóta kergetem a szeretetet, amit soha senkitől nem kaptam meg… És tudom, hogy tőle sem fogom. Talán a sorsom, hogy ne kapjam meg azt amire szükségem van. Mindig egyedül voltam magamra utalva. Kirekesztettként. Miért pont most változna ez?? Féltékeny voltam Harry-re. Mindig. Kijutott neki a jó élet, bármit is csinált. Ezért utáltam őt. Mindig körül volt véve barátokkal akikre számíthatott. Nekem sosem voltak olyan személyek az életemben akikre támaszkodhattam volna. Még a szüleim is gyűlöltek és megvetettek. Harry megkapta a tökéletes lányt, én pedig csak messziről nézhetem őket. Míg ő mindig puha ágyban feküdt előfordult, hogy én egy sikátorban húztam meg magam éjjelente, de őszintén nem zavart. Soha nem mutattam, hogy mennyire utálom Harry-t, elvégre el kellett őt fogadnom, mint ”barát”. Legalább nem voltam teljesen egyedül. Mikor tegnap este Liz megcsókolt repültem. Legalább 2 méterrel a föld felett. Utána reggel koppantam egy hatalmasat, mikor Harry a karjaiba hozta ki Őt a konyhába és jóízűen nevetgélve még meg is etette. Ahogy Harry tekintete feltérképezte Liz mellkasát láttam valamit rajta. Csalódottság, szomorúság, düh?? Nem tudom, de jobbnak láttam eltűnni otthonról. Ki kellett egy kicsit kapcsolódnom, viszont az autóm összetörött, így hosszú, céltalan sétára ítéltem magam. Órákig jártam a várost, de semmi érdekeset nem találtam benne. Délutáni órákban járhattam, mikor rengeteg iskolás haladt el mellettem. Elmosolyodtam rajtuk. Mindig is szerettem volna egy jó iskolában tanulni és lediplomázni. Hangosan felnevettem a gondolattól, hogy újra a padot koptassam. Annyira nem én voltam.

-Oh, bocsánat. –hallottam egy vékony hangot és egy apró ütést a hátamon. Megfordultam és egy női alakot láttam előttem guggolni, ahogy a könyveit szedte össze, amiket most ejthetett el. Automatikusan hajoltam le, hogy segítsek össze szedni a földön heverő papírkötegeket. –Köszönöm. –nyomta feljebb szemüvegét és tűrte hátra szőke, hosszú haját arcából, miután mindketten felálltunk.

-Zayn. –nyújtottam kezet neki. Először furcsán nézett rám tengerkék szemeivel, de elfogadta a jobbomat.

-Margaret. Bocs azt hittem a csoportommal vagy. –nevetett összezavarodottan. Inkább nézett ki diáknak, mint tanárnak, ezért rákérdeztem.

-Te vagy a tanár??

-Öhm.. Azt hiszem. –pirult el és a földre vitte a tekintetét. –Ez az első évem és nagyon szétszórt vagyok, szóval sajnálom, hogy csak így neked mentem. –aranyos volt, ahogy próbált magyarázkodni és arca egyre vörösebb lett.

-Én nem sajnálom. –vigyorogtam rá. Farzsebembe nyúltam és pénztárcámból kivettem egy cetlit, amire a telefonszámom volt írva. –Itt a számom, majd hívj fel, ha gondolod, de úgy látom most menned kell. –pillantottam hátra a vállam felett, ahol kezdett a diákok között eluralkodni a káosz. Elnézett ő is a hátam mögé és hatalmas kikerekedett szemekkel, majd majdnem orra dőlve indult el.

-Majd felhívlak, ígérem. Örültem Zayn!! –mondta egy halvány mosollyal és fekete magassarkúiba futva haladt a tanulókhoz. Nevettem lelkesedésén és szeleburdiságán. Ennivaló nő volt. Kétség kívül szerettem volna megismerkedni vele. 

~70. rész

Tudom és sajnálom, hogy huzamosabb ideig nem volt rész, de nem volt ihlet és ötlet :/ Megpróbálok már rendesen részt hozni és nem ilyen kimaradásokkal. Nos remélem tetszik a megkésett rész és kapok rá pár komit, véleményt :)) Jó olvasást!! xx

Egy túlságosan is ismerős autó gurult mellénk én meg is állt. Az ablak lenyomódott és Harry csillogó zöld szemeivel találkoztam. Nem volt dühös, vagy bármilyen. Fáradtnak nézett ki.

-Üljetek be. –intett fejével lustán. Zayn berakott a hátsó ülésre, ő pedig elöl foglalt helyet. –Nem akarom tudni. –intett kezével, mikor Zayn beszélni kezdett volna. Mielőtt a gázra lépve elindultunk volna Harry egy kis cetlit adott Zayn-nek, majd fejével felém bökött, mire Zayn bólintott egyet. Úgy tűnt megbeszéltek valamit. Hazáig csönd volt, csak a rádió szólt halkan. Mikor megálltunk már majdnem aludtam, de Zayn kiszállított. Azt vártam, hogy Harry is jön. Nem úgy történt. Az autónak támaszkodva várta, hogy besétáljak a lakásba.

-Mi olyan fontos, hogy ma már másodszorra hagysz egyedül vele?? –kapálóztam sértődötten. –Ne vedd sértésnek. –tettem hozzá Zayn felé fordulva.

-Dolgom van. –vonta meg a vállát. –Későn van menj be!!

-Nem. Nem megyek be, mert régen is eltűntél akár napokra és nem árultad el, hogy hova tűntél. Most is ez lesz?? Elmész és azt sem tudom, hogy hol vagy?? –hangom remegett a beszédbe. Nem akartam, hogy elmenjen, nem akartam, hogy itt hagyjon és főleg azt nem akartam, hogy titkolózzon előlem. Körülnéztem, Zayn eltűnt.

-Liz, ez nem a te dolgod. Holnap reggel, mikor felkelsz, ott fogok melletted feküdni. –jött közel, megfogta a kezem és szájához emelte, majd egy lágy csókot nyomot csuklómra. –Szeretlek. –adott puszit a homlokomra. –Ne foglalkozz mással.

-Miért nem mondasz nekem semmit??

-Mert elhagynál a francba is. –nevetett idegesen a hajába túrva és hátat fordított nekem. Otthagyott. Már csak azt láttam, hogy elhajt az autóval. Ott álltam egymagamban és rettentően fáztam. Lassan lábaim bevittek. Az álom kiment a szememből, ezért levágódtam a kanapéra a tv elé Zayn mellé. Lábaimat felhúztam, átöleltem őket és fejem ráhajtottam.

-Nem kéne már lefeküdnöd?? –kérdezte miközben átkapcsolta a tv-t. Elfeküdtem a kanapén a fejem pedig Zayn combjára raktam. –Nos, nem pont így gondoltam, de…Oké. –szükségem lett volna valakire. Valakire, aki megölel és azt mondja semmi gond. Szükségem lett volna Adam-re. Azt hiszem ott aludtam el Zayn lábain pihenve. Legközelebb már a Harry ágyába nyitottam ki a szemem arra, hogy Zayn épp lopakodik ki a szobából, hogy ne keltsen fel.

-Ne hagyj egyedül. –suttogtam a sötétbe. Láttam, hogy megtorpant, de gondolkodott, hogy ide-e jöjjön, vagy ne. Pár hosszú másodperc után megfordult és közelebb jött.

-Tudod, hogy nem kéne itt lennem. –mosolyogva húzta végig tenyerét karomon.

-Kit érdekel Harry?? –morgom. –Nem akarok egyedül lenni. –hirtelen tűnt el az álmosságom és vártam, hogy Zayn helyet foglaljon az ágy mellettem való részén. Sokat hezitált, de végül bemászott. Észrevettem, hogy átöltözött és megmosakodott. Kevésbé volt elrettentő a látványa. Mindössze a holdfény világított be a nagy ablakon, de elég volt, hogy lássak. Kezeit tarkója alá csúsztatta és a plafont nézte én pedig őt figyeltem. Olyan más volt. Valamin gondolkodhatott. Halkan dúdolgatni kezdett, amitől kirázott a hideg. Bársonyos dallamos dúdolgatása az egész szobát betöltötte, majd egy idő után belefeledkezve a dolgba szavakat is formált és énekelt.

„Cause I got three

Little words that

I’ve always been

dying to tell you

But I see you with him.

Slow dancing.

Tearing me apart cos’ you don’t see.

Whenever you kiss him.

I’m breaking.

Oh have I wish that was me.”  

Nem mertem mozdulni, levegőt venni, vagy bármit csinálni. Szerintem észre sem vette, hogy hangosan énekelt.

-Ez mi volt?? –kérdeztem olyan halkan, amilyen halkan csak tudtam. Rámvezette tekintetét és szemei csillogtak az el nem pottyantott könnyektől.

-Te. –jelentette ki és egy szomorú, erőltetett mosolyra húzta száját, ahogy visszanézett a semmibe. Az lehetetlen. Nem érezhet irántam semmit. Csak hülyéskedik velem. De akkor, miért éreztem azt a mérhetetlen szomorúságot gyönyörű hangjában, minden egyes szavánál?? Felállt és ki akart menni a szobából. Nem szóltam utána, hogy maradjon. Már majdnem kiért, mikor hirtelen megfordult és két lépéssel átszelve a szobát fölém hajolt és puszit adott a homlokomra.

-Jó éjt. –suttogta. Azt hiszem ez volt az a pillanat, mikor nem gondolkodtam, csak cselekedtem. Megfogva pólóját lehúztam magamhoz és megcsókoltam. Nem. Egyáltalán nem éreztem iránta semmit, még egy kis szikrát sem, de megnyugtató volt. Ha csak pár másodpercre is, de tudtam, hogy boldoggá teszem őt és nem foglalkoztam a következményekkel. Csillogó szemekkel távolodott el és most őszinte mosoly pihent arcán. –Jó éjt. –mondta el még egyszer a kis mondatot és végleg kiment a szobából, én pedig rögtön az álomvilágba cseppentem. 

~69. rész

Gyors voltam és hoztam megint részt. :D Remélem örültök neki és tetszik :)) Jó olvasást!! xx

-Szóval nem mondod meg hova viszel?? Ez olyan mintha elrabolnál. –tettem karba a kezeim.

-Az elrablás az, ha nem akarsz velem jönni. Nem látom jelét, hogy nagyon tiltakoznál. –provokált.

-Ugorjak ki az ablakon, vagy mit akarsz?? –forgattam a szemem és kezdett az agyamra menni, ahogy minden szavamra egyre csak szélesedett a vigyor a képén.

-Oké, azt hiszem most már hazavihetlek. –húzta be a kéziféket és az autó gumija füstölve 180 fokos fordulatot tett az út közepén. Sikítoztam és mindenbe próbáltam kapaszkodni. A szívem a torkomba dübörgött az adrenalintól.

-Te nem vagy normális. –ordítoztam, mikor az autó újra egyenesbe került. –Meg akarsz ölni??

-Csigavér, csak kíváncsi voltam valamire. –próbált nyugtatni megint, ezúttal sikertelenül.

-Mire?? Hogy szívrohamot-e kapok az őrült mutatványodtól?? –hőbörögtem még mindig. Úgy tűnt szórakoztatja a kiborulásom, én viszont ettől csak még dühösebb lettem. –Állj félre Malik!! –meg sem hallott pedig kiabáltam. –Állj félre, hogy tudjam szétverni a képed te seggfej. –folytattam még hangosabban. Hátrabillentve fejét büszkén(??) felnevetett. Már megint nem az utat nézte, amitől már lassan idegbajt kaptam. Nem tudtam mivel visszavágni. Sáros bakancsaim felpakoltam az ablakba.

-Hey mi a francot csinálsz?? –változott ő is idegessé, mikor felfogat, hogy épp teljesen sarassá teszem látszólag nagy becsben tartott kocsiját. Most nekem kellett nevetnem. –Vedd le a lábaid onnan!! –hadonászott a cipőim után, én pedig egyre arrébb húztam a rossz helyeken vándorló végtagjaim, így még nagyobb felületet összepiszkítva. A következő dolog a saját sikításom volt, amit hallottam és az utána való dolgok kiestek.

-Kezdesz megijeszteni. Ébredj. –hallottam tompán az ismerős hangot. Aludtam?? Enyhén fáztam, bár valami meleg jött a jobb oldalamtól.

-Zayn?? –fedeztem fel az arcát fölöttem, bár a sötétben nem láttam sokat. Sétáltunk valamerre. Vagyis ő sétált én pedig karján utaztam.

-Na végre, hogy felébredtél. –tört fel egy megkönnyebbült sóhaj torkából.

-Mi történt?? –kérdeztem vékony, álmos hangon és sűrűbben kezdtem pislogni, hogy tisztuljon ki a kép előttem.

-A kocsim totálkárba ment és kb. 3 km-t gyalogoltam már veled. Azt is meg merem kockáztatni, hogy van egy enyhe agyrázkódásom mert még belőled is kettőt látok. –számolt be érdektelenül én pedig próbáltam összerakni a fejemben az elhangzottakat. –Bár attól már begolyóznák. Belőled egy is sok. –csúszott halvány mosoly a szájára, de nem foglalkoztam megszólalásával.

-Garambolóztunk?? –kérdeztem zavartan.

-Éppenséggel belehajtottam egy fába, míg a lábad próbáltam leszedni a műszerfalról. Semmi komoly. –ironizált affektálva. Egy autó jött mellettünk, ami megvilágította Zayn-t.

-Zayn…-halt el a hangom. Fél arca véres volt, fekete bőrkabátja is össze volt szakadva és az alatt a mellkasa sem nyújtott túl szép látványt.

-Csak maradj csöndben!! –nézett rám gyilkos szemekkel. Gondoltam az autó miatt.

-Ugyan már. Előbb-utóbb úgy is széttörted volna. –puffogtam.

-Ugyan már. Szerinted a kocsiért aggódtam?? –utánozta hangszínem. Kezdett furcsa hangulatot felvenni a beszélgetésünk. Mióta cipel, most nézett rám először. Mélyen a szemembe. Meleg, gyönyörű, csokibarna szemek és magány. Ez volt minden, amit láttam. Csak pár pillanatig tartott az egész, elkapta tekintetét rólam és újra az útra nézett.

-Már letehetsz. –mondtam a földre nézve. Szemem sarkából láttam, hogy Zayn megrázza a fejét.

-Harry már jön érted. –köszörülte meg a torkát, mintha nehezére esne beszélni.

-Az autó azért hajtott a fának, mert... berepült egy darázs és megijedtem. -mondtam gyorsan.

-Liz nem kell, hogy helyettem vidd el a balhét. –nevetett fel aranyosan.

-Hidd el én rám nem fog annyira haragudni. Megmondom, hogy fejberúgtalak. –kuncogtam orom alatt.

-Hát nem sok minden történt másképp…

~68. rész

Ennyire nem lett jó az előző rész?? :/ Csak 1 komit kaptam... Mindegy hoztam a részt. Amint észrevehettétek nem nagyon tudok képeket beilleszteni, ami kezd egy kicsit az agyamra menni. :S Azért a rész remélem tetszik. Jó olvasást!! xx

Niall szülei úgy látszik soha nincsenek otthon -mármint én még nem találkoztam velük-, ezért szabadon beszélgethettünk bármiről. Boldog voltam, hogy ott volt Carter és Tom is, akik egy fikarcnyit sem változtak ellentétben Niall-al. Elbeszélésük alapján, csak külsőleg változott, de ugyan az maradt aki volt. Állítólag jobban elfogadja őt így az iskolai közösség. Tudtommal senkinek semmi gondja nem volt Niall-al, nem értem. Nos tisztában voltam vele, hogy nehéz lesz, de próbáltam megszokni, hogy már ilyen. Viszont belsőleg tényleg nem változott. Elmeséltem nekik, hogy a dolgokban Louis keze volt. Fagattak, hogy mi a fenét csináltam 1 évig, nagyjából beszámoltam nekik Adam-ről, de mást nem mondtam. Azt hiszem épp elég feldolgozni, hogy az "ellenségemből" legjobb barátom lett. Biztosítottam őket, hogy kedvelni fogják őt, mert nemsokára ideérkezik ő is. Órákat csevegtünk mindenféléről, nagyon jól éreztem magam. Tom éjjeliműszakba dolgozott, valamilyen autógyárnál, ezért ők el is mentek. Ketten maradtunk Niall-al.

-Mit hallgatsz el?? –bökte meg az oldalam egy újjal aranyosan mosolyogva.

-Ezt én is kérdezhetném. –utaltam arra, hogy mindig vöröslő arccal tért ki minden téma alól, ami a lányokat illette a nap folyamán. –Ki a szerencsés?? –egy szégyenlős mosoly mellett, megint fülig elpirult az arca.

-Á, nem ismered. –hajtotta le fejét nevetve.

-Mesélj róla. –fordítottam minden figyelmem felé, kíváncsi voltam.

-Szőke haja van, kék szemei. –dadogott, mint egy óvodás össze-vissza. –Egyszerűen gyönyörű.

-És mióta vagytok együtt??

-Szerintem észre sem vesz. –változott át az arca szomorúvá és lemondóvá.

-Véletlenül nem ismerem én ezt a lányt?? –kérdeztem sokat sejtően.

-Nem mondhatod el neki!! –kapta fel a fejét és könyörgő szemekkel nézett.

-Carter. Jól sejtettem. –bólogattam magamnak. –Én nem fogom neki elmondani, de te igen. Most azonnal felhívod őt és meghívod randizni. –adtam kezébe az asztalon pihenő telefonját és ellentmondást nem tűrve parancsoltam rá. Nagyon nyelt, ahogy feloldotta a képernyőzárat és kikereste a nevét.

-És, ha nemet mond?? –nézett rám, mielőtt a hívás gombra nyomott volna.

-Nem fog. –kacsintottam. Régebben Carter-nek bejött Niall, bár csak messziről. Nem tudom most milyen a kapcsolatuk, hogy szoktak-e beszélgetni, vagy nem, de biztosan nem szalasztana el még Carter sem egy ilyen alkalmat. Niall kedves srác és szerintem nagyon is összeillenének. Hallgattam, ahogy Niall teljesen zavartan próbálja kinyögni, hogy mit akar. Jót szórakoztam rajta. Mikor lerakta a mobilt fülig érő mosoly jelent meg arcán. –Azt hiszem én megyek, hagylak készülődni. Jó szórakozást. –álltam fel és Niall kikísért. Felhívtam Harry-t, hogy jöjjön értem, de nem vette fel. Pár másodperccel később jött egy sms, miszerint Zayn már elindult értem.

-Ezt biztos nem Harry küldte. –motyogtam zavartan magam elé. Míg gondolkodtam, hogy miért nem Harry jön értem, lefékelt mellettem egy éjfekete alacsonyfekvésű sportkocsi. Az ablakok sötétek voltak, így nem láttam be.

-Szállj be. –nyitódott ki az ajtó és Zayn mosolygott bentről. Bizonytalanul ültem be az anyósülésre és Zayn-re pillantottam, aki már el is indult.

-Hol van Harry?? –kérdeztem halkan.

-Dolga akadt. –adott kurta választ.

-Normális körülmények között, nem engedné, hogy veled töltsek akár 2 másodpercet is. Egyedül. –hangsúlyoztam ki enyhe éllel a hangomban az utolsó szót. Nem szólt vissza. Rá kellett jönnöm, hogy én vagyok az utolsó ember a Földön, akinek lehetnének előítéletei másokkal szemben. Adnom kellett Zayn-ek is egy esélyt, hogy bebizonyítsa, nem olyan rossz ember. Elvégre ami megtörtént, már régen volt. –Bocsánat. –sóhajtottam bele a pár perce letelepedett csöndbe.

-Miért?? –nevetett.

-Eddig nem csináltál semmit én pedig bunkó voltam. –vontam vállat. –Azt hiszem mindenki kaphat tiszta lapot. –mondtam már kifelé bámulva az ablakon. ű

20 percen keresztül autókáztunk és csak néha pillantottam Zayn felé. Mosolygott. A borosta, ami az arcát fedte, aranyossá tette őt. Olyan volt mint egy szőrös kiskutya. Nem is figyeltem, de kiértünk a városból. –Hey hova megyünk?? –hangom ijedt lehetett és be kell valljam az is voltam.

-Nyugi nem foglak elrabolni. Most kaptam ”tiszta lapot”. –rajzolt idézőjeleket ujjaival, levéve kezét a kormányról.

-Fogd azt a rohadt kormányt!! –sipítottam rá, mert hirtelen elkapott a halálérzet, ahogy az üres kormányt néztem. Nevetve, ráérősen tette újra tenyerét a kormányra. 

-Nyugalom míg engem látsz nem esik bajod. 

~67. rész

Nem fűznék hozzá semmit most. :D Remélem tetszik. Jó olvasást!! xx

-Ezeket tényleg te írtad?? –kérdeztem 10 perc sokk után, miután fellapoztam a papírköteget. A szövegek még le is voltak kottázva. Olyan melegség árasztott el, amit már régen éreztem.

-Néha elképzeltem, hogy velem vagy. –ölelt át az állát a fejemre támasztotta.

-Énekelsz nekem?? –kérdeztem reménykedve. Volt már szerencsém hallani gyönyörű hangját, de mindennél jobban akartam újra hallani azt.

-Majd igen. –mosolygott. Csendben ültünk. Hátammal mellkasának voltam támaszkodva és kezeit körémfonta, amin csak mosolyogni tudtam. Gyakran vett nagy levegőket, mintha mondani akarna valamit, de aztán meggondolná magát és kifújva a sóhaját tartaná magában. Zavart.

-Mondd el. –suttogtam pont annyira, hogy meghallja.

-Mit?? –felnéztem rá, hogy lássam arcát. ’Mondd már’ pillantásokkal jutalmaztam, majd egy sóhaj után újra szavak szöktek ki száján. –Sok kérdésem volna. Rengeteg. –fintorgott. Bólintottam, hogy akármit szeretne nyugodtan kérdezze és visszasimultam kényelmes karjaiba. –Dühös lennél rám, ha csináltam volna pár…hülyeséget?? –taglalta bizonytalanul, amivel megrémísztett. Hülyeség. Mit takarhat nála egy ”hülyeség”??

-Harry, m-mit csináltál?? –dadogtam remegő hangon, félve a választól. Mire belekezdett volna kivágódott a bejárati ajtó. Harry felugrott, mintha az élete múlna rajta és mielőtt megláttam volna ki van ott, kilépett és becsukta az ajtót is, így egyedül hagyva engem. Ez mind csak egy másodperc alatt történt. Lassú léptekkel indultam el, majd lenyomva a kilincset nyitottam, meg csak résnyire az ajtót, hogy félszemmel kinézzek.

-Csak azt mondtam, menj el valahova ma estére. –taglalta Harry a fejét fogva valakinek akit nem láttam, mert sötét volt. Hangjára viszont összerezzentem.

-Ugyan hova mehetnék?? Tudod jól, hogy hagynálak, ha volna máshova mennem.

-Ha egy szót is szólsz Liz-hez álmodba megöllek. –sziszegte fogai közt és felém indultak. Gyorsan becsuktam az ajtót, hogy ne vegyenek észre és visszaszaladtam a kanapéra. Besétált Harry mögötte szorosan jött Zayn. A sűrű borostás fiú mondhatni már aranyosan rámmosolygott, mielőtt besprintelt volna a szobába, amit még nem láttam. Az lehetett az ő szobája. Harry-re pillantottam, magam mellett. Lehunyt szemekkel fogta a homlokát.

-Mi baj?? –érintettem meg a karját. –Hey engem nem zavar. Nem lesz gond. –próbáltam nyugtatni, mert láttam rajta, hogy bosszantja a helyzet.

-De lesz gond. Nem is kicsi. Holnap keresek valahol egy másik lakást magunknak. –emelte meg a hangját. A telefonja megrözzent az asztalon és miután megnézte azt, elkiáltotta magát. –Mi a faszért hallgatózol?? –összehúztam magam a kanapén, megszólalni sem mertem.

-Kérlek ne kiabálj. –suttogtam.

***  

-Szeretnék egyedül menni. Nem hiszem, hogy jobban kedvelnének, mint legutóbb. –böktem vissza mellkasánál az autójához kuncogva.

-Nem akarom, hogy egyedül menj. –fordított a helyzeten és most én álltam háttal az autónak feszülve. Megforgattam szemeim. Elkaptam nyakát és gyors csókot adtam szájára, majd kibújtam a karja alatt a kis börtönből, amit körém kerített testével.

-Ne várj meg. Majd hívlak. –intettem neki hátra, míg Niall házához futottam. Harry csak jóízűen felnevetett, majd fejrázva ült be a kocsijába és elhajtott, úgy ahogy kértem tőle. Mielőtt benyitottam volna, a fülemet az ajtóra tapasztottam és egy kicsit hallgattam, hogy miről csevegnek odabent.

-Ne kérdezd még egyszer. Fogalmam sincs, hogy mit akar tőlünk Harry. Csak reménykedjünk, hogy nem szétlőni a mi fejünket is. –hallottam Niall erőltetett nevetését. A mondata tartalmát próbáltam betudni egy morbid viccnek, de valójában megrémültem. Elűztem a rossz gondolatokat és mosolyt festve az arcomra csöngettem és 2 másodperc múlva már nyílt is az ajtó. A látvány azt hiszem lesújtott. Vagy megrémísztett?? Nem tudom. Csak azt, hogy automatikusan hátraléptem kettőt.

-Skacok, azt hiszem Styles lepaktált az ördöggel. –fordította kicsit oldalra a fejét, de a fiú tekintete nem mozdult rólam. Pár másodpercig lélegzetvisszafojtva álltam ott és mértem fel a szőke…fiút. Fehér trikója látni engedte kidolgozott testét, amin szinte az egész bőrfelülete be volt vonva fekete tintával. Füleibe fülbevaló, szájában pedig piercingek díszelegtek. Egyértelműen nem Niall Horan háza előtt álltam. Annyira el voltam foglalva a fiún átfutó tetkókon, hogy már csak arra eszméltem fel, hogy kezek szorongatnak jobbról-balról, én pedig automatikusan öleltem vissza.

-Liz tényleg te vagy az?? –hallottam fülemnél Niall meleg, kedves hangját, de mikor rápislogtam még mindig nem őt láttam. 

~66. rész

Elnézést a késésért, de gépmegvonásba szenvedtem délutánonként és este pedig, nem nagyon volt energiám írni XD Na szóval egy rövidke Harry szemszöget hoztam, remélem tetszik :)) Jó olvasást!! xx

                                     *Harry*

Az egész szituáció felzaklatott. Annyira kikívánkozott belőlem a kérdés, amit muszáj volt feltennem. Kétségen kívül más volt és őszintén aggódtam miatta. De mikor láttam azt a beletörődött lemondást a szemében…Saját magamat kívántam pokolra, hogy ilyet kimondtam ezeket. Vele akartam lenni örökre és nem számított, hogy mik történtek. Nekem nem. Viszont féltem attól, hogy elhagyna, ha tudná miket műveltem az elmúlt egy évben. Mindenesetre is megfogadtam, hogy bármi áron, de vissza fogom hozni a csillogást a szemeibe. Nem tudom mi, vagy ki tűntethette el onnan azt, de ha tudtomra jut, hogy bárki is bántotta, megölöm. Még az emlékét is eltűntetem a Föld felszínéről. Bármire képes lennék, ha az Ő boldogságáról van szó. Nem tudtam, mit kéne neki mondanom, hiszen már tudtára adtam, hogy soha nem engedném el. Valahogy biztosítékot kellene adnom a szavaimnak, de nincs semmim ez ügyben. És még itt van ez az Adam gyerek is. Ő is bizonytalanságot ad. Hogy nekem, vagy neki?? Mindkettőnknek. Biztos vagyok benne, hogy ahány alkalma volt kihasználta Liz-t és, ha meglátnám tuti szétszedném a srácot. Néha úgy érzem már betegesen szerelmes vagyok. Egy aljas patkány a legjobb barátom. Befogadtam magam mellé és a szörnyű az, hogy nem bántam meg. Louis-szal alig beszéltem pár szavat egy éve, de mikor Zayn leközölte, hogy Liz-t látta, oda akartam menni és megölni őt. Inkább repülőre ültem. Most is azon kattogok, hogy bármelyik pillanatban betoppanhat Zayn. Hülyén jönne ki a helyzet. Tisztában vagyok vele, hogy Liz utálja őt. Fejem hasogatni kezdett összekuszálódott gondolataimtól. Mikor feleszméltem Liz még mindig fejlógatva ült mellettem és talán most próbál beletörődni, hogy nem szeretném Őt. Hülyeség!! Miért nem jön ki egy hang sem a torkomon?? Minden kétségét el akartam tüntetni, de valahogy már megint nem azt cselekedtem, amit kellett volna. Felálltam és kirohantam a lakásból. Hajamat túrva járkáltam fel-alá tanácstalanul. Levegő kellett, de a hűvös légkör sem hűtött le. Egy hangos kiáltással üdvözöltem London utcáit, hátha ezzel valamennyire le tudom vezetni a feszültséget.

-Hogy ez eddig miért nem jutott eszembe?? –kérdeztem magamtól és visszasiettem Liz-hez. Nem mentem oda hozzá, egyenesen a hálóba mentem és az ágy alól kiszedtem a keresett dolgot. Nem gondolkodtam, nem törtem a fejem azon, hogy ez mire lesz jó, csak abban reménykedtem ez jelenteni fog neki valamit. Valamit, amivel bizonyíthatom felé irányuló érzelmeim. Feje térdein pihent, arcát nem láttam. Hintázott előre-hátra és megérintve a karját összerezzent. Rámkapta a tekintetét, majd rögtön a kezembe szorongatott papírkötegre, amivel nem nagyon tudtam mit csináljak. Kezébe adtam, majd elsuttogtam másoknak lehet unalmas, de nekem sokat jelentő szavaimat. –Ahányszor, csak egyedül voltam és azt kívántam mellettem legyél, kezembe vettem a gitárom és énekeltem. Neked. Remélve, hogy meghallod. Utána leírtam mindent. Ez volt a biztosítékom, hogy nem csak megálmodtalak az egyik este. Fogalmam sincs, mit szeretnék ezzel mondani, de azt hiszem köze van ahhoz, hogy a szívem olyan hevesen kalimpál most is, hogy mindjárt kiszakad. Szeretném, ha felfognád végre, hogy szeretlek!! Nem tudnám 5 perig sem elviselni, ha nem velem lennél. Nézz rám, kérlek. –emeltem fel állánál a fejét, hogy szemébe nézzek. Hogy bármit is ki tudjak belőle olvasni. Ami a legjobban bosszantott, hogy nem tudtam. Arcán apró mosoly bújkált, de annyira üres volt a tekintete…Mi lehetett rá olyan hatással, hogy így megváltoztatta őt?? Annyira rossz ezt látnom é s tudom, hogy nem fogok választ kapni kérdéseimre. Megmaradnak magamnak és szép lassan felfalják, már így is labilis agyam. Nem tudom meddig bírom. Az utóbbi időkben egyre gyakrabban vesztem el a fejem. Nem akarom, hogy Liz lássa azt a felem. 

~65. rész

Nos nem a legjobb rész lett, mivel eléggé siettem vele, de azért remélem tetszik és komiztok is :) A szavazatokat még mindig várom a a jobb oldalon, ne feledkezzetek meg róla ;) Jó olvasást!! xx

Éjjel arra keltem fel, hogy a telefonom türelmetlenül csörög. Mozdultam volna a hangos masináért, de mozgásképtelen voltam. Harry szorított magához kezével lábával szorosan. Megmosolyogtam, és hallottam fülembe halk szuszogását is.

-Ki az az őrült, aki ilyenkor hív?? –morogta álmos hangján.

-Szeretném megnézni, csak szorítasz. –kuncogtam alig észrevehetően. Felmordulva kelletlenül szabadított fel hatalmas kezei alól és én a még mindig várakozó telefonért nyúltam. Kiléptem a kis szobából, hogy hagyjam Harry-t tovább aludni, majd válaszoltam a hívásra.

-Szia. –mosolyogtam bele a telefonomba.

-Hála az égnek. –tört ki egy sóhaj Adam torkából. –Aggódtam érted. Tegnap délután óta nem hallottam rólad és apádék is nagyon ki vannak, emellett még kerestetnek is. –hirtelen szavaira elszégyelltem magam. Fel kellett volna őt hívnom és beszélni vele. Megkérni, hogy jöjjön velünk, még ha Harry ellenezte is volna az egészet. Adam a barátommá vált és mindig mellettem volt.

-Bocsánat teljesen megfeledkeztem rólad. Tényleg nagyon sajnálom. Jól vagyok. Több mint jól. –említettem meg halkabban mosolyogva. –Már Londonba vagyok Adam. –fagyott le a mosoly arcomról.

-Értem. –motyogta és mintha csalódottságot hallottam volna ki hangjából.

-Nem volna kedved idejönni?? –vetettem fel az ötletet.

-De hát…

-Adam. Nem kell a „de”. A barátom vagy, sokat tettél értem, egyben tartottál. Meg sem érdemeltem. Elvégre tőlem nem kaptál semmit. –nevettem fel kínosan. –Szeretném, ha a barátaim velem lennének. –nagy sóhajai és hezitálása után megszólalt.

-Harry nem akarja, majd minden 5. percben letépni a fejem?? –kérdezett rá, amin felnevettem.

-Természetesen nem.

-Akkor azt hiszem egy hét múlva elmegyek. De nem biztos, hogy ott is maradok Liz.

-Várlak. –nyomtam ki a telefont gyerekes örömmel. Tényleg nagyon örültem neki. Ráadásul Harry megígért, hogy másnap elmegyünk Niall-hoz és Carter-ékhez is. A kérdésemre a válasz, hogy miért nem kerestek egyértelmű volt. Louis képes volt mindenkinek hazudni. Meg akartam fordulni, hogy visszamenjek a szobába aludni, mivel éreztem, hogy fárasztó napom lesz, hisz Harry-vel még semmit sem beszéltünk, de neki mentem valaminek. Vagy inkább valakinek.

-Kit vársz ennyire??

-Nem beszélhetnénk meg reggel?? –nyafogtam és izmos mellkasát kezdtem a szoba felé tolni, de meg sem moccant.

-Beszélgessünk most.

-Hajnali két óra van. –néztem az órára. Pimasz mosoly ült ki arcára. Tudtam erre is van neki valami megfelelő magyarázata, hogy miért pont most kellene beszélnünk.

-Ha otthon volnál már reggel volna. –ült le a kanapéra és tarkójára csúsztatta kezeit, hogy kinyújtózzon. És igaza volt, nem voltam fáradt. Pont ellenkezőleg. Sóhajtva foglaltam mellette helyet, belátva, hogy semmi esélyem ellene. –Szóval ott tartottunk, hogy kit vársz. –terült el az önelégült mosoly az arcán.

-Egy barátomat. –mosolyogtam ártatlanul. Valamiért nem tartottam jó ötletnek most elmondani Harry-nek ezt. Halogatni akartam.

-Nem akarok rajtad osztozkodni senkivel sem. Remélem ezzel tisztában vagy. –motyogta halkan a nyakamba, amitől kirázott a hideg. Hangom nem volt megbízható ezért bólogattam. –Azt elárulnád, hogy ki a barátod?? –kezdte a kínzásom puszikkal a fülem alá.

-Nem tudom. –hunytam le a szemem és már nem volt tiszta a fejem. Halkan kuncogott élvezve tehetetlenségem.

-Ugyancsak?? –mosolygott és abbahagyott mindent. Hanyagul vetette hátát a kanapé támlájának. Szemtelenül vigyorgott rám, mikor sejtésem szerint minden vér az arcomba szökött.

-Kérdezz feleleket akarsz játszani?? Ahogy akarod. –tettem keresztbe a lábaim bosszús arccal.

-Az a legjobb ebben a játékban, hogy bármit kérdezhetek, mindig tudom, ha hazudsz. –nevetett jóízűen. Arra viszont nem számított, hogy remekül megtanultam hazudni az elmúlt időben. Magamban megfogadtam, hogy nem fogok neki hazudni, csak nem mondok el mindent.

-Akkor kérdezz. –legyintettem kezemmel, hogy várok.

-Nos mint az előbb kérdeztem már párszor: Kit vársz??

-Adam-et. –szökött ki belőlem, mikor szemébe néztem. Nem volt semmi reakciója. Csak nézegetett előre és azt hiszem mérlegelte a helyzetet. Aztán hangos nevetésbe tört ki, amit végképp nem értettem.

-Nem –mondta félvállról, még mindig nevetve. Nem akartam most veszekedni erről ezért lógva hagytam a dolgot és kérdeztem azonnal.

-Hogy lehet Zayn a barátod?? –erős undoromat próbáltam elrejteni, de nem hiszem, hogy sok sikerrel jártam. Vállat vont. Letudta a kérdésem. Ehhez sem tudtam mit szólni. Nem is akartam.

-Mi történt veled?? Megváltoztál. Külsőleg, belsőleg. Máshogy beszélsz. Más a csókod. Gyönyörű zöld szemeidből valamit, mintha kiszakítottak volna. Nem úgy csillog rám, mint ahogy százszor láttam. Elpirulsz és most sem a szemeimbe nézel, hanem a lábaid bámulod. Hol a felvágott nyelvű lány?? A boldog lány. –simogatta végig arcom. Hangja csak úgy simogatott és egyáltalán nem sértőek voltak szavai. Mindinkább aggódóak. Megtörtek.

-Lassan magányában meghalt. –sutyorogtam és ekkor szembesültem én is vele. Soha nem leszek újra az, aki voltam. –Még mindig szeretnél velem lenni?? Ne az emlékek után rohanj Harry. –buggyant ki egy kövér könnycseppem.