~51. rész

Sajnálom, hogy ennyi idő után hoztam csak a részt :// A következőt reményeim szerint hamarabb meg tudom írni :) Addig is kérek pár kommentet :* Remélem tetszik. Jó olvasást!! xx

-Indulhatunk?? –kérdezte hűvösen, megállva a bejárati ajtónál.

-I-igen. –léptem mellé lassú bizonytalan léptekkel. Szó nélkül Harry kinyitotta nekem az anyósülés felőli ajtót, amin beszálltam, majd a félelmetes fekete járművet megkerülve ő is beszállt. A motor hangosan felmordult, ahogy elindultunk. Az első 5 percben egyikünk sem szólt.

-Én…öhm… -kezdtem bele, mikor megálltunk egy pirosnál. –Tudod, hogy nem úgy értettem. –kerestem a szavakat, de valahogy nehéznek bizonyult ez a feladat is. Az idegtől, ami bennem volt már a lábaim és a kezeim és reszkettek.

-Tudom. –nézett rám, majd vissza az útra. –Nem akarom, hogy elmenj. –sóhajtott

-Én sem. –suttogtam.

-Minden rendben lesz. –sóhajtott újra és az egyik tenyerével az ölembe ejtett kezeimet fogta meg és szorította gyengéden.

-Nem haragszol rám?? –kérdeztem reménykedve.

-Nem. –mondta egyszerűen. Ki nem mondott szavak. Mondatai tömörek voltak és magukban hordoztak rengeteg ki nem mondott szót, ami zavart.

-Mi a baj. –kérdeztem aggódva. Éreztem, hogy valami nincs rendben.

-Semmi. Csak feszült vagyok. Nem tetszik ez az egész, hogy pont most mész el. –morogta és a kormányon dobolt ujjaival, hogy elindulhassunk. Az út elkövetkezendő részében nem beszéltünk többet. Megérkeztünk a reptér elé Harry leparkolt én pedig egyre rosszabbul éreztem magam. Kiszállt, majd ajtót nyitott nekem is. Kiszálltam és rögtön karjaiba vetettem magam és hisztérikus zokokásba kezdtem.

-Mi lesz, ha nem jöhetek vissza?? –sírtam kétségbeesve pólójába. Nem szólt. Hallottam, ahogy nagyot nyel.

-Ne sírj. Utálom, mikor szomorú vagy. –suttogta. Pár percig még átölelve engem állt, de azután meg szólalt, miután némileg abba hagytam a hisztit. –Mivel nem leszel itt karácsonykor, -kutatott valamit a zsebében, majd előhúzott egy kis dobozkát. –szeretném odaadni neked most az ajándékod. –nyújtotta át a fekete bársony dobozt.

-De én még nem vettem neked semmit. –dadogtam míg kezembe adta a tárgyat.

-Elég, ha rámmosolyogsz. –adott puszit a homlokomra. Lenéztem a kezembe lévő dobozra és lassan levettem a tetejét. Harry csillogó szemekkel nézte reakciómat. Egy ezüst nyaklánc volt benne rajta egy gyönyörű köves könnycsepp alakú éremmel. –Remélem tetszik. –mosolygott feszengve.

-Ez…ez gyönyörű!! –nyögtem ki, ami eszembe jutott. Felnéztem rá mosolyogva és ő pedig lehajolt, hogy megcsókoljon. Hosszú gyengéd és szeretettel teli volt. Kezeit derekamra fonta, úgy húzott magához olyan közel, ahogy csak lehetett. –Szeretlek. –suttogtam.

-Örökre. –egy szóban rengeteg ígéret. –Feltehetem rád a láncot?? –intett a kezembe lévő ékszer felé fejével. Hevesen bólogatni kezdtem és ő kivette kezemből, majd hátulról a nyakamba akasztotta.

-10 perc múlva fel kell szállnom. –mondtam elkeseredve.

-Bekísérlek. –fogta meg a táskám és elindultunk be a csarnokba.