~44. rész

Remélem tetszik. Hagyj egy komit alul!! :)) Jó olvasást!! :*

-Mi az a dolog, amiről nem tudhatok?? –nézett egyenesen szegény Niall-ra kemény kifejezéssel.

-Öhmm… Izé… Hát… Én nem tudom…Nem figyeltem. –dadogott rémült arccal.

-Ez hülye. –nevette el magát Harry, majd visszafordult hozzám. Én csak megforgattam a szemem. –Ne a szemed forgasd, mert frászt kapok tőle. Inkább azt mondd meg, hogy miért kell titkolózni előttem. –nézett mélyen a szemembe. Úgy látszott, mintha kedves akarna lenni, de ezt még gyakorolnia kéne.

-Mert tudom, hogy jelenetet rendeznél. –jelentettem ki szárazon.

-Kezdek ideges lenni. Nem fogod fel, hogy milyen rövid türelmem van ugye?? –feszült meg az arca és kezeit maga mellett ökölbe szorította. Hátráltam amennyire csak tudtam, de falnak ütköztem ő pedig jött utánam. Féltem. Harry szemei szikrákat szórtak és, ha akartam, se tudtam volna egy szót sem szólni. –Nem mondasz semmit?? –kiáltott az arcomba. Egész testem remegett. Egy gyors segélykérő pillantást küldtem Niall felé, aki hasonló remegéssel ült az ágyon. Megemberelte magát és felállt, majd közelebb jött.

-Higgadj le. Ha kiabálsz, csak megijed. –próbált nyugodt hangon beszélni, leplezve félelmét, ami persze nyilvánvaló volt. Harry villámgyors mozdulatokkal Niall hasába lökte öklét. Sosem láttam még ilyen gyorsan embert mozogni. Niall a földre esett az ütéstől, mire én a szám elé kaptam a kezem. Harry egy szempillantás alatt visszafordult hozzám és hideg zöld szemei engem néztek bosszúsan. Az idegességtől már pár könnycsepp is legurult arcomon. Lassan emelte fel újra a kezét és nem tudtam másra gondolni, minthogy most engem fog megütni. Szemeim összeszorítottam úgyszintén a számat is. Mégsem ütött meg. Egyik szemem alól laposan kikukucskáltam és nagyokat sóhajtozva a hajába túrt bal kezével.

-Francba!! –kiáltotta szörnyen hangosan és lendítette jobb kezét. Egyenesen a mögöttem lévő falba csapódott ökle, alig pár centire a fejemtől. A fal jelentősen besüppedt keze alatt. Lehajtott fejjel állt felettem és megszokottnál sokkal gyorsabb volt a légzése. Kócos haja az arcába hullott, amit más esetben eltűrtem volna onnan, de rettegtem hozzá érni is. Ilyennek még sosem láttam. Egy pillanatra rámvezette újra a tekintetét és megbánás volt benne. Összeszorult gyomrom, ahogy észrevettem a kezét felém közeledni. Lassú volt és elakarta érni a derekam. Automatikusan elmozdultam előle. Nem akartam, hogy hozzámérjen. Mégegyszer megpróbálkozott, de megint arrébb húztam a testem. Kétségbeesetten nézett rám. Térdeim reszkettek, mint a zselé és féltem, hogy kicsúsznak alólam, de muszáj volt tartanom magam.

-Kérlek. Ne tedd ezt. –hangja megtört volt és könyörgött. Akármennyire is akartam őt átölelni, nem ment. Fejét amit a vállamra akart támasztani automatikusan eltoltam. –Kérlek bocsáss meg. Kérlek. –suttogott elfojtott hangon. –Egy barom vagyok. –próbált eredménytelenül hozzám érni. Minden érintését eltaszítottam, ami közeledett. Olyan volt, mint egy ártatlan kisfiú. ’Nincs semmi okom félni.’ Mondtam magamnak. De még is csak az járt a fejemben, hogy milyen hidegen ütötte meg Niall-t és kiabált velem. Egy kis ostobaságon ennyire fel tudja magát húzni. Nem akartam elképzelni sem, hogy mit tenne egy nagyobb dolog esetében.

-Kérlek menj el. –suttogtam. Lecsúsztam a fal mentén és a földön ültem átkarolva a térdem.

-Ne, ne, ne, ne, ne. Ne küldj el. Csak nem gondolkodtam. Hülye voltam. Egy ostoba ember vagyok. Kérlek ne haragudj. –térdelt le előttem és a térdemre rakta kezét.

-Harry!! –hallottam az ismerős hangot az ajtóból. Louis szólt parancsolóan. –Mi folyik itt?? –nézett végig rajtam, ahogy ülök és csendben zokogok, Niall-on aki szótlanul szenved a földön a hasában lévő fájdalomtól, és a megtört Harry-n aki előttem térdel és könyörög. –Harry kifelé. –szólt keményen. Hálát adtam az égnek, hogy itt van. Harry kelletlenül felállt és fejlógatva lassan kisétált a szobából. Louis közelebb jött és leült mellém.