~50. rész

Nos nem lett a legizgalmasabb rész, de azért remélem tetszik. Hagyj egy komit alul ;)) Jó olvasást!!

-Mi jól vagyunk, de most nem ezért hívtalak. Ma este indul a géped Londonból New Yorkba. Haza jössz. –acélozta meg a hangját és jelentette ki hidegen.

-NEM!! –mondtam nemes egyszerűséggel. –Végre van egy normális életem, amit tudom, hogy megrögzötten tönkre szeretnél tenni, de most az egyszer hagyhatnád, hogy boldog legyek. –kiabáltam a telefonba.

-Hogy beszélsz?? –játszott sértődöttet, de ő is nagyon jól tudta, hogy igazam van.

-Add oda azt a telefont. –hallottam apám kemény hangját és alig pár másodperc múlva már ő szólt a készülékben. –Ma 7-kor kinn leszel a repülőtéren!! Nem érdekel semmi és senki!! Ne akard, hogy én hozzalak haza. –a vonal megszakadt én pedig leforrázva álltam és meredtem a kezemben lévő telefonra. Hatalmas dühöt éreztem keserűséggel keverve. Ledőltem az ágyra és fejem a párnába nyomva zokogtam. Nem akartam hazamenni. Csak egy tökéletes karácsonyt akartam. Niall-al nevetgélni. Carter-rel pletykázni. Hallgatni Tom elviselhetetlen vicceit. Harry ölében ücsörögni filmnézés közbe és szórakozni Louis helytelenítő arckifejezésén. Beszélgetni Eleanor-ral, akivel az elmúlt hetekben nagyon jóba lettem. Ez volt minden, amit akartam. Egy kis saját család, amit magamnak teremtettem. Ehelyett haza kell mennem és végig ülni számos hivatalos, unalmas vacsorát. Szűk, elegáns, kényelmetlen ruhákban szorongani szenteste és elfogadni a többnél több illedelemből adott ajándékot. Utáltam. Viszont ez a szüleimet egy kis mértékben sem érdekelte. Elszomorított, hogy ennyire nem törődtek velem soha.

-Liz, hol vagy már?? Ki hűl a… -hallottam nyitódni az ajtót és Harry türelmetlenkedő hangját, de a mondata félbeszakadt. –Hey. Mi a gond?? Mi történt?? –termett mellettem és hangja szinte már simogatott, ahogy beszélt. Viszont egy szót sem tudtam szólni. Szemeimből patakoztak a könnyek. Szorosan magához szorított, hogy nyugodjak meg. –Mondj valamit. Megijesztesz. –mondta ugyanolyan gyengéden, mint az előtt pár perccel beszélt.

-Utálom a szüleimet. –töröltem meg pulcsim újjával az arcom. –Haza kell ma mennem. –néztem arcát várva a reakciót, de semmi. Mintha viaszba öntötték volna kifejezéstelen arcát, amit oly gyakran használt. Ha valami érzést kéne tükröznie, akkor felveszi ezt a semleges arcot és csak néz vele.

-Nem mész haza. –jelentette ki teljesen nyugodtan.

-Nem tehetem meg. Muszáj elmennem. –törődtem bele a sorsomba, mint már oly sokszor.

-Nem úgy ismerlek, mint aki ilyen egyszerűen feladja a dolgokat. –ingatta a fejét és fintorgott.

-Ha csalódást okoztam, hát sajnálom. Igazad van. Nem szoktam feladni a dolgokat egészen addig, amíg apám nincs a dologban. Szerinted, ha olyan jó dolgom lenne otthon, akkor még itt volnék?? –kérdeztem feljebb véve a hangom. Viszont megint nem gondoltam át mit mondok és valami teljesen félreérthető dolog sült ki belőle.

-Jó tudni. –ugrott fel Harry az ágyról és kiviharzott a szobából még mielőtt egy szót is szólhattam volna. Sikerült megbántanom az egyetlen személyt, akit soha nem szerettem volna. Ha a földön vagy a sors beléd rúg még hármat. Szokták mondani. Ültem az ágyon és ócsároltam magam, azért hogy milyen hülye vagyok. A telefonom sms hangja zavart meg a semmittevésbe.

„Az esti járatot törölték. Másfél óra múlva legyél kint a reptéren, mert 2 órakor indul a gép.”

Küldte apa az üzenetet. Legszívesebben levezettem volna a dühömet valakin, de csak egy párna volt kéznél, ezért azt kezdtem pufolni. Ennyi idő nem elég, hogy elkészüljek és kijussak a reptérre, ez mellett pedig beszéljek Harry-vel. Megfogtam egy barna kézitáskát, a hajamat felkötöttem és az alapvető dolgokat bepakoltam, amikre szükségem lehet egy, maximum két hétre. A ruháim mikor eljöttem ott maradtak, ezért azzal nem is fáradtam. Mikor mindent beraktam, kikaptam a szekrényből egy szürke szövetkabátot, egy fehér sapkát és sálat. Hajamat leengedtem és alapsminket raktam magamra. Megfogtam a táskám és a lépcsőkön lefele szaladva megnéztem, hogy mennyi időm van még fél kettőig. Háromnegyed órám maradt. Abból fél óra az út a reptérig.

-Louis kiviszel a reptérre?? –álltam meg lent a nappaliba, ahol Louis és Harry néztek valamilyen sportot a tv-be.

-Bocs, de nem. El kell mennem. Egyáltalán, miért kell neked kimenned a reptérre??

-Majd felhívlak és elmondom, ha megérkeztem. –hadartam és benyitottam Liam szobájába. Nem volt bent. –Merre van Liam?? –kérdeztem kétségbeesve.

-Elment. –adott tömör választ Louis.

-Akkor ki fog kivinni a reptérre?? –hangom kezdett vékonnyá válni, mert a válasz egyértelmű volt.

-Látom megint összekaptatok, de akkor is Harry fog kivinni. –vágott együttérző fejet és megbökte Harry-t. Harry dühösen felállt elviharzott mellettem és felvett egy hosszú kabátot.

-Indulhatunk?? –kérdezte hűvösen, megállva a bejárati ajtónál.