~53. rész

Az elkövetkezendő pár részben elképzelhető, hogy fogok más szemszögeket írni, de csak röviden, hogy tudjátok mi zajlik a többiek fejében :)) Ha tetszett a rész dobj egy komit alulra ;D Jó olvasást!! xx

-Apád nem akar visszaengedni Angliába.

-Mi az, hogy nem akar visszaengedni?? Visszamegyek és kész. –ordítottam anyára, aki valójában egyáltalán semmiről nem tehetett.

-Ne kiabálj!! –pirított rám ő is. –Már nem a barátaiddal beszélsz, hanem a családoddal vagy, akikkel nem ordítozhatsz, ha éppen kedved tartja.

-A családomat ott hagytam Londonba, mikor felszálltam a repülőgépre. –motyogtam halkan az orrom alatt, de meghalhatta, mert rögtön erős pofont kaptam. Kinevettem. Anyám elszörnyedve nézett rám. Csak nevetni tudtam rajta. A sok keserűségtől, ami bennem volt legszívesebben sírtam volna, de nem akartam előtte sírni. Megaláztatottnak éreztem volna magam. Inkább nevettem, mint valami elmebajos, aki most szabadult a pszichiátriáról. Anya szemeiből kipottyant két könnycsepp.

-Ennyire rossz szülők vagyunk?? –kérdezte halkan, félve a választól. Normális esetben csöndben maradtam volna, vagy megvigasztaltam volna, hogy nagyon is jó szülők, de most összeszedtem minden bátorságom és életemben először kimondtam, amit az adott pillanatban gondoltam.

-Igen anya!! Azok vagytok!! Soha nem törődtetek azzal, hogy mit akarok. Mindig csak egy lány voltam, akit a legtöbbször még szégyelltetek is az emberek előtt. Szerinted ez nekem, hogy esik?? Mikor végre találok embereket, akiket szeretek és akik szintén szeretnek, akkor pedig megint nem érdekel semmi csak, hogy itthon legyek. Gyönyörű karácsonyom lehetett volna. Hát ennyire nem érdekel, hogy szomorú vagyok veletek?? Szeretem Louis-t, szeretem Harry-t, és végre vannak igaz barátaim, mint Niall, Carter vagy akár Tom is. Itt nincs senkim!! –fejeztem be megint magas hangszínnel, szemeim megteltek ismét könnyekkel, de egyet sem engedtem szabadjára. Időközbe már fel is álltam és anyával szembe voltam, aki még mindig az ágyamon ült és ezúttal már sírt. Megfordultam, hogy kimenjek a szobából, de apa ott állt az ajtóba. Arcából ítélve végig hallgatta ő is a kis kirobbanásomat. Nagyon ideges voltam és a torkomban gombóc keletkezett, majd a gyomrom is szorítani kezdett. Átrohantam a fürdőszobába, magamra zártam az ajtót, hogy ne tudjon senki se bejönni és a wc fölé hajolva kiadtam magamból mindent, amit megettem, mikor megérkeztem. Mikor végeztem megmostam az arcom és a fogam. Belenéztem a tükörbe és az arcom hófehér volt. Nem éreztem magam jól. Kezeim még mindig remegtek. Zsebembe nyúltam és elővettem a telefonom. Letettem a mosdó szélére és levetkőztem. Forró vizet engedtem a kádba és jó sok habot csináltam. Mikor csordultig volt vízzel a hatalmas kád, belemásztam és elmerültem a jóleső forró vízbe. Halkan szipogtam, próbáltam nem elsírni magam. A telefonom viszont megcsörrent. Nyújtózkodva levettem a mosdó pereméről és akkor láttam, hogy Harry hívott.

-Szedd össze magad!! Nem sírhatsz a telefonba!! –mondtam magamnak egy nagy sóhaj mellékletével és felvettem a telefont, miközben próbáltam mosolyt kihallattatni a hangomból.

-Szia. –köszöntem, mintha csodálatosan érezném magam.

-Szia. Épségben megérkeztél??

-Igen, meg. –mosolyogtam szigorú hangszínén. –Szörnyű napom volt. –váltam komorrá. –Nem vagyok jól Harry. –szipogtam kettőt. Nem bírtam magamban tartani.

-Francba. –hallottam szitkozódását és, hogy valami összetörött a háttérbe.

-Minden rendben?? –kérdeztem rá automatikusan.

-Ki volt az és mit csinált?? –hangja dühös volt és tisztán láttam magam előtt mérges megfeszült arcát. Nem tudtam megszólalni. Tudtam, hogy el kellene mondanom a történteket, de nem akartam. Nem tudtam hogyan reagálna rá. Úgy döntöttem, hogy addig húzom ameddig csak lehet.

-Anyukám volt és ebédet. –nevettem keserűen, mert hazudnom kell neki. –Valami romlott lehetett és én megettem.

~52. rész

A múltkori kimaradásom miatt hoztam egy jó hosszú részt :)) Kicsit későn van már, de most végeztem vele... Dobj egy komit lent ;D Remélem tetszik. Jó olvasást!! 

Már a gépen ültem és az ölembe tükör és sminkcuccok pihentek. Hosszas és könnyes búcsúnk után Harry-vel, muszáj volt frissítenem a sminem. Nem hiszem, hogy apa boldog volna, ha teljesen szétcsúszva érkeznék meg. Miután végeztem, betettem a fülembe a fülhallgatót és próbáltam végig aludni, azt a jó pár órás repülőutat.

-Kérjük az utasokat, hogy kapcsolják be az öveiket a leszállást hamarosan megkezdjük. –szólt a monoton női a hang a hangszóróból, ezzel felriasztva engem álmomból. Rögtön nyakamhoz kaptam, hogy meg-e van még a lánc. A helyén volt. Nyugodtan, mégis gyomorgörccsel kerestem az övet, hogy becsatoljam magam. Kevesebb, mint negyed óra múlva találkozom apámmal és csak a hangulatától fog függeni, hogy mosolyogni fog, mert megjöttem, vagy dühös lesz, mert nem akartam eljönni. A gép pár perc múlva landolt és megkezdődött a leszállás. Az emberek csak úgy rohantak le a repülőről én viszont szívesebben maradtam volna fent. Nem is siettem lefele. Utolsók között ballagtam le és rögtön meg is pillantottam apát. El volt foglalva a telefonjával, de amint felnézett és megpillantott a készüléket gondolkodás nélkül a zsebébe süllyesztette. Megindult felém mosolyogva. Nagyon ritkán mosolygott, vagy nevetett. Mindig komor és szigorú kifejezése volt. Szép lassan lépdeltem felé, de ő egyre nagyobb lépésekkel közeledett. Ez a mosolygás a háború előtti csendet jelenti, szinte éreztem.

-Lizbeth dárgám!! Kislányom úgy örülök, hogy látlak!! –ölelt át, mikor beértük egymást. Viszonoztam az ölelését és egy kicsit mosolyogtam is. –Nőttél ugye?? –kérdezett, de esélyem sem lett volna válaszolni, már követte az elsőt a második kérdés, ahogy végig nézett rajtam. –Mi a baj?? Olyan vörösek a szemeid. Mindegy is. Induljunk a csomagjaidért, anyád már vár rád. –zárta le ennyivel a beszélgetést és indult is a csomaglerakó felé.

-Apa!! –szóltam utána. –Csak ez a táskám van. –utaltam az oldalamon pihenő szatyorra, mikor visszafordult felém.

-Rendben. Akkor induljunk!! –intett fejével. Elindultam utána, már majdnem futva, mivel hatalmas léptekkel haladt előre. Elérve az autóhoz megszokottan ajtót nyitott nekem a szürke Audihoz, majd indultunk is. Az út csendben telt és már meg is érkeztünk a házunkhoz. Legalább 4x akkora volt az itthoni inkább már villának nevezhető építmény, mint a Londoni házam és csak 3-an laktunk benne. Furcsa volt hónapok után visszamenni. Amint leállt a kocsi motorja, anya már rohant is ki a bejárati ajtón. Kipattantam az ülésből és anyuval jól megölelgettük egymást.

-Szeretnék, majd veled beszélni, négyszemközt. –súgta fülembe, hogy apa ne lássa, majd eltolt magától és melegen rám mosolygott.

***

A szobámban heverésztem a franciaágyamon és azon kattogott az agyam, hogy anya mit akarhatott mondani, ami annyira titkos, hogy más nem tudhatja. A nyakláncomat piszkáltam és nézegettem. Egy pillanatban megláttam az érem legtetején egy kis bevésést. A másik pillanatban úgy fordult a kezemben, hogy megint nem láttam. Felültem, hogy jobban meg tudjam nézni, majd leakasztottam a nyakamból. Forgattam pár percig figyelmesen, míg a körmöm bele nem tudtam akasztani az apró mélyedésbe. Erősen meghúztam az újammal és az érem hátulja lenyitódott. Rettentő apró betűkkel volt valami belevésve az érem belsejében, de sikerült kiolvasnom.

„Te vagy az egyetlen jó dolog az életemben!!

                                                            -H ”

Olvastam el az apró szöveget. Szemeim enyhén könnybelábadtak a leírt szavaktól. Úgy mosolyogtam, mint egy őrült és szorongattam a kezembe a sokat jelentő ékszert, majd visszaraktam a nyakamba. Alig telt el pár másodperc, kopogtak a hófehér ajtómon, ami nem rég lehetett lecserélve, mert azelőtt nem ez volt a helyén.

-Igen?? –kiáltottam ki és anya tette be a lábát a szobámba.

-Jöhetek?? Meg kéne beszélnünk dolgokat. –mondta már előre bocsánatkérő szemekkel. Neki mindig minden az arcára volt írva, így azt is le tudtam olvasni róla, hogy nem a vacsoráról szeretne cseverészni.

-Gyere, ülj le. –paskoltam meg magam mellett az ágyat és próbáltam nyugodt, kedves mosolyt villantani.

-Na szóval elkezdtem. Nem fogok kerülgetni semmit. –ült le és beszél magabiztosan. Bólintottam, de ekkor már tudtam, hogy nagyon nem lesz jó vége ennek a beszélgetésnek. –Szóval apád nem tudja, hogy nekem van egy fiam, azaz Louis. Szeretném, ha ez így is maradna. –bólogattam újra jelezve, hogy felfogtam mit akar, annak ellenére, hogy nem értettem a pontos okát, hogy miért akarná titkolni. –A másik dolog, amit el szeretnék mondani, hogy ne érjen meglepetésként... Kérlek ne légy rám dühös. Én próbáltam lebeszélni erről az apádat, de ő hajthatatlan. –próbált magyarázkodni, félbe hagyva a mondatot amire kíváncsi voltam. Kezdtem egyre feszültebb és ideges lenni.

-Mondd már!! –mondtam egy kicsit hangosabban a kelleténél.

-Apád nem akar visszaengedni Angliába. 

~51. rész

Sajnálom, hogy ennyi idő után hoztam csak a részt :// A következőt reményeim szerint hamarabb meg tudom írni :) Addig is kérek pár kommentet :* Remélem tetszik. Jó olvasást!! xx

-Indulhatunk?? –kérdezte hűvösen, megállva a bejárati ajtónál.

-I-igen. –léptem mellé lassú bizonytalan léptekkel. Szó nélkül Harry kinyitotta nekem az anyósülés felőli ajtót, amin beszálltam, majd a félelmetes fekete járművet megkerülve ő is beszállt. A motor hangosan felmordult, ahogy elindultunk. Az első 5 percben egyikünk sem szólt.

-Én…öhm… -kezdtem bele, mikor megálltunk egy pirosnál. –Tudod, hogy nem úgy értettem. –kerestem a szavakat, de valahogy nehéznek bizonyult ez a feladat is. Az idegtől, ami bennem volt már a lábaim és a kezeim és reszkettek.

-Tudom. –nézett rám, majd vissza az útra. –Nem akarom, hogy elmenj. –sóhajtott

-Én sem. –suttogtam.

-Minden rendben lesz. –sóhajtott újra és az egyik tenyerével az ölembe ejtett kezeimet fogta meg és szorította gyengéden.

-Nem haragszol rám?? –kérdeztem reménykedve.

-Nem. –mondta egyszerűen. Ki nem mondott szavak. Mondatai tömörek voltak és magukban hordoztak rengeteg ki nem mondott szót, ami zavart.

-Mi a baj. –kérdeztem aggódva. Éreztem, hogy valami nincs rendben.

-Semmi. Csak feszült vagyok. Nem tetszik ez az egész, hogy pont most mész el. –morogta és a kormányon dobolt ujjaival, hogy elindulhassunk. Az út elkövetkezendő részében nem beszéltünk többet. Megérkeztünk a reptér elé Harry leparkolt én pedig egyre rosszabbul éreztem magam. Kiszállt, majd ajtót nyitott nekem is. Kiszálltam és rögtön karjaiba vetettem magam és hisztérikus zokokásba kezdtem.

-Mi lesz, ha nem jöhetek vissza?? –sírtam kétségbeesve pólójába. Nem szólt. Hallottam, ahogy nagyot nyel.

-Ne sírj. Utálom, mikor szomorú vagy. –suttogta. Pár percig még átölelve engem állt, de azután meg szólalt, miután némileg abba hagytam a hisztit. –Mivel nem leszel itt karácsonykor, -kutatott valamit a zsebében, majd előhúzott egy kis dobozkát. –szeretném odaadni neked most az ajándékod. –nyújtotta át a fekete bársony dobozt.

-De én még nem vettem neked semmit. –dadogtam míg kezembe adta a tárgyat.

-Elég, ha rámmosolyogsz. –adott puszit a homlokomra. Lenéztem a kezembe lévő dobozra és lassan levettem a tetejét. Harry csillogó szemekkel nézte reakciómat. Egy ezüst nyaklánc volt benne rajta egy gyönyörű köves könnycsepp alakú éremmel. –Remélem tetszik. –mosolygott feszengve.

-Ez…ez gyönyörű!! –nyögtem ki, ami eszembe jutott. Felnéztem rá mosolyogva és ő pedig lehajolt, hogy megcsókoljon. Hosszú gyengéd és szeretettel teli volt. Kezeit derekamra fonta, úgy húzott magához olyan közel, ahogy csak lehetett. –Szeretlek. –suttogtam.

-Örökre. –egy szóban rengeteg ígéret. –Feltehetem rád a láncot?? –intett a kezembe lévő ékszer felé fejével. Hevesen bólogatni kezdtem és ő kivette kezemből, majd hátulról a nyakamba akasztotta.

-10 perc múlva fel kell szállnom. –mondtam elkeseredve.

-Bekísérlek. –fogta meg a táskám és elindultunk be a csarnokba.

~50. rész

Nos nem lett a legizgalmasabb rész, de azért remélem tetszik. Hagyj egy komit alul ;)) Jó olvasást!!

-Mi jól vagyunk, de most nem ezért hívtalak. Ma este indul a géped Londonból New Yorkba. Haza jössz. –acélozta meg a hangját és jelentette ki hidegen.

-NEM!! –mondtam nemes egyszerűséggel. –Végre van egy normális életem, amit tudom, hogy megrögzötten tönkre szeretnél tenni, de most az egyszer hagyhatnád, hogy boldog legyek. –kiabáltam a telefonba.

-Hogy beszélsz?? –játszott sértődöttet, de ő is nagyon jól tudta, hogy igazam van.

-Add oda azt a telefont. –hallottam apám kemény hangját és alig pár másodperc múlva már ő szólt a készülékben. –Ma 7-kor kinn leszel a repülőtéren!! Nem érdekel semmi és senki!! Ne akard, hogy én hozzalak haza. –a vonal megszakadt én pedig leforrázva álltam és meredtem a kezemben lévő telefonra. Hatalmas dühöt éreztem keserűséggel keverve. Ledőltem az ágyra és fejem a párnába nyomva zokogtam. Nem akartam hazamenni. Csak egy tökéletes karácsonyt akartam. Niall-al nevetgélni. Carter-rel pletykázni. Hallgatni Tom elviselhetetlen vicceit. Harry ölében ücsörögni filmnézés közbe és szórakozni Louis helytelenítő arckifejezésén. Beszélgetni Eleanor-ral, akivel az elmúlt hetekben nagyon jóba lettem. Ez volt minden, amit akartam. Egy kis saját család, amit magamnak teremtettem. Ehelyett haza kell mennem és végig ülni számos hivatalos, unalmas vacsorát. Szűk, elegáns, kényelmetlen ruhákban szorongani szenteste és elfogadni a többnél több illedelemből adott ajándékot. Utáltam. Viszont ez a szüleimet egy kis mértékben sem érdekelte. Elszomorított, hogy ennyire nem törődtek velem soha.

-Liz, hol vagy már?? Ki hűl a… -hallottam nyitódni az ajtót és Harry türelmetlenkedő hangját, de a mondata félbeszakadt. –Hey. Mi a gond?? Mi történt?? –termett mellettem és hangja szinte már simogatott, ahogy beszélt. Viszont egy szót sem tudtam szólni. Szemeimből patakoztak a könnyek. Szorosan magához szorított, hogy nyugodjak meg. –Mondj valamit. Megijesztesz. –mondta ugyanolyan gyengéden, mint az előtt pár perccel beszélt.

-Utálom a szüleimet. –töröltem meg pulcsim újjával az arcom. –Haza kell ma mennem. –néztem arcát várva a reakciót, de semmi. Mintha viaszba öntötték volna kifejezéstelen arcát, amit oly gyakran használt. Ha valami érzést kéne tükröznie, akkor felveszi ezt a semleges arcot és csak néz vele.

-Nem mész haza. –jelentette ki teljesen nyugodtan.

-Nem tehetem meg. Muszáj elmennem. –törődtem bele a sorsomba, mint már oly sokszor.

-Nem úgy ismerlek, mint aki ilyen egyszerűen feladja a dolgokat. –ingatta a fejét és fintorgott.

-Ha csalódást okoztam, hát sajnálom. Igazad van. Nem szoktam feladni a dolgokat egészen addig, amíg apám nincs a dologban. Szerinted, ha olyan jó dolgom lenne otthon, akkor még itt volnék?? –kérdeztem feljebb véve a hangom. Viszont megint nem gondoltam át mit mondok és valami teljesen félreérthető dolog sült ki belőle.

-Jó tudni. –ugrott fel Harry az ágyról és kiviharzott a szobából még mielőtt egy szót is szólhattam volna. Sikerült megbántanom az egyetlen személyt, akit soha nem szerettem volna. Ha a földön vagy a sors beléd rúg még hármat. Szokták mondani. Ültem az ágyon és ócsároltam magam, azért hogy milyen hülye vagyok. A telefonom sms hangja zavart meg a semmittevésbe.

„Az esti járatot törölték. Másfél óra múlva legyél kint a reptéren, mert 2 órakor indul a gép.”

Küldte apa az üzenetet. Legszívesebben levezettem volna a dühömet valakin, de csak egy párna volt kéznél, ezért azt kezdtem pufolni. Ennyi idő nem elég, hogy elkészüljek és kijussak a reptérre, ez mellett pedig beszéljek Harry-vel. Megfogtam egy barna kézitáskát, a hajamat felkötöttem és az alapvető dolgokat bepakoltam, amikre szükségem lehet egy, maximum két hétre. A ruháim mikor eljöttem ott maradtak, ezért azzal nem is fáradtam. Mikor mindent beraktam, kikaptam a szekrényből egy szürke szövetkabátot, egy fehér sapkát és sálat. Hajamat leengedtem és alapsminket raktam magamra. Megfogtam a táskám és a lépcsőkön lefele szaladva megnéztem, hogy mennyi időm van még fél kettőig. Háromnegyed órám maradt. Abból fél óra az út a reptérig.

-Louis kiviszel a reptérre?? –álltam meg lent a nappaliba, ahol Louis és Harry néztek valamilyen sportot a tv-be.

-Bocs, de nem. El kell mennem. Egyáltalán, miért kell neked kimenned a reptérre??

-Majd felhívlak és elmondom, ha megérkeztem. –hadartam és benyitottam Liam szobájába. Nem volt bent. –Merre van Liam?? –kérdeztem kétségbeesve.

-Elment. –adott tömör választ Louis.

-Akkor ki fog kivinni a reptérre?? –hangom kezdett vékonnyá válni, mert a válasz egyértelmű volt.

-Látom megint összekaptatok, de akkor is Harry fog kivinni. –vágott együttérző fejet és megbökte Harry-t. Harry dühösen felállt elviharzott mellettem és felvett egy hosszú kabátot.

-Indulhatunk?? –kérdezte hűvösen, megállva a bejárati ajtónál. 

~49. rész

December 22.-e volt. Reggel, mikor kinyitottam a szemem egyenesen kipillantottam az ablakon és a hó gyönyörűen szálingózott. Elmosolyodtam, mikor rájöttem, hogy mitől nem tudok mozogni. Harry izmos karjai fontak körbe. Szorongtam kényelmetlen fogásában, még is ez volt a világ legjobb és legbiztonságosabb helye. Soha nem voltam még annál boldogabb, mint akkor. Két nap múlva karácsony és érzem, hogy ez lesz életem legjobb karácsonya. Gondoltam magamban és szívem egyre melegedett ettől a hirtelen jött boldogságtól. Együtt a barátaimmal, testvéremmel és nem utolsó sorban a szerelmemmel. Nem keveset veszekedtünk az elmúlt hetekben kisebb nézeteltérések miatt, de soha sem tartott sokáig a harag. Egyszer voltam nagyon mérges, mikor kiszedte belőlem, hogy mit akartam eltitkolni előle. Másnap Carter látta Adam-et a városba a repülőtér felé menni arcán foltokkal és felrepedt szájjal. Harry meg sem próbálta letagadni, hogy az ő keze volt a dologban. Nem azt mondtam, hogy nem érdemelte meg, de akkor sem kellett volna megverni őt.

-Jó reggelt gyönyörűm. –duruzsolta a fülembe a reggeli hangján, amitől mindig kirázott a hideg. Fészkelődni kezdtem ölelő kezei közt, hogy szembe fordulhassak vele és úgy köszöntsem.

-Jó reggelt neked is. –mosolyogtam rá és egy puszit kaptam a számra. Fejem mellkasára hajtottam ő pedig a hajam simogatta. Bal kezemmel tetkói közül kiválasztottam egy tetszőleges darabot a mellén és azt rajzolgattam újra és újra a körmömmel, amitől libabőrös lett az egész teste. Imádtam a reggeleket, mikor vele keltem.

-Úgy néz ki Louis reggelit csinál. –utaltam a csörömpölésre, ami a konyhából felhallatszott.

-Akkor finom égett palacsintát eszünk. –nevetett Harry, ami nekem is mosolyt csalt az arcomra. –Gyere menjünk le reggelizni. –dobta le rólunk a takarót. A hideg levegő rögtön ellepte a testem, azonnal visszarántottam magamra a takarót.

-Hideg van. –nyafogtam, míg Harry felkapott egy pólót, ezzel eltakarva előlem tökéletesen kidolgozott felsőtestét.

-Na gyerünk szállj ki az ágyból, vagy én szedlek ki. –nézett rám perzselő tekintettel. Minden álmosság, ami pár másodperce a szemében volt eltűnt. Egyszerűen ördögien nézett ki a kócos hajával, égető smaragzöld szemeivel és talpig fekete ruháiban. Az enyém. Csak állt az ágy végében és engem nézett, úgy ahogy én néztem őt. Farkasszemet néztünk, ami kezdett egyre viccesebb lenni. Nem bírtam tovább és elnevettem magam, de ő továbbra is komoly tekintettel állta szórakozott arckifejezésem. Ez volt a kiismerhetetlen arca. Fogalmam sem lehetett, hogy épp mire gondolt, ezért inkább elbújtattam a fejem a párna alá. –Szállj ki az ágyból. –hangja parancsoló volt.

-Ne beszélj velem így. –morogtam vissza a párna alól.

-Kérlek szépen gyere ki az ágyból. –nyálazta össze a szavakat. Felültem és a fejéhez vágtam a párnát.

-Seggfej. –morogtam és kiszálltam az ágyból.

-Ez jusson eszedbe akkor is, mikor legközelebb megcsókolsz. –nevetett fel jóízűen és kilépett az ajtón. Beléptem a gardróbba és előszedtem egy farmert egy egyszerű pólóval, majd kezembe a ruhákkal bementem a fürdőbe lezuhanyozni. Gyorsan végeztem és magamra kapkodtam, a kiválasztott ruhákat és kiléptem a fürdőből. Pont csörögni kezdett a telefonom az ágy melletti éjjeliszekrényen. Gyorsan odaléptem. Azt gondoltam, hogy Niall hív megbeszélni, hogy mikor jön át karácsonyozni, de képernyőre pillantva teljesen lefehéredtem. Anya hívott. Azóta nem beszéltem vele, mióta egyszer meglátogatott.

-Szia anya. –vettem fel a telefont és próbáltam tetetett vidámságot produkálni.

-Szia kicsim. Hogy vagy?? –hallottam, hogy ő sem a legjobb alakítását nyújtva mosolygott a telefonba. Valaki susmorgott a háttérbe.

-Én jól megvagyok. Tegnaptól szünet van a suliba és holnapután Karácsonyeste van. Átjönnek a barátaim és együtt fogjuk ünnepelni. És ti hogy vagytok?? –számoltam be röviden és kérdeztem vissza udvariasságból, függetlenül attól, hogy a legkevésbé sem érdekelt, hogy hogy vannak.

-Mi jól vagyunk, de most nem ezért hívtalak. Ma este indul a géped Londonból New Yorkba. Haza jössz. –acélozta meg a hangját és jelentette ki hidegen. 

~48. rész

Mostantól lehetséges, hogy gyakrabban fogok részeket hozni, mert eddig nem volt ihlet. Azonban elhatároztam, hogy nem húzom tovább és 10-20 fejezeten belül befejezem a blogot... Nos remélem tetszik az új rész. Jó olvasást!! :)) 

Egy ideje már csak üldögéltünk szótlanul. Ölében ültem hozzábújva és a fejem a vállán pihent. Karajai szorosan fonódtak derekam köré. Annyira megnyugtatóak voltak ezek a percek, vagy órák. Harry feltűnően nyugodt volt, de én voltam olyan hülye, hogy elcsesztem ezt.

-Kérdezhetek valamit?? –suttogtam. Csak hümmögött egyet, ösztönözve, hogy mondjam amit akarok. –Miért húztad fel magad annyira?? –kérdeztem még mindig suttogva és igazság szerint még mindig féltem egy újabb dührohamtól. A fejemben már lejátszódott, ahogy lelök magáról és megint kiabál velem a semmiért. De nem ez történt. Élesen szívta be a levegőt, amit általában akkor csinál, mikor kényelmetlenül érzi magát, vagy ha dühös. Azt hiszem, hogy mindkét opció közrejátszott.

-Túlreagálltam. Eleve ideges voltam és nem szeretem, ha titkolózik előttem valaki. Még most is zavar, de nem kényszeríthetlek, hogy elmondj mindent. Nem szeretném, hogy megrémülj tőlem. –mondta teljes nyugodtsággal és kezét végig futtatta párszor a hátamon.

-Nagyon félek, mikor kiabálsz. –suttogtam remegő hangon.

-Soha nem bántanálak. –mondta úgy mintha egy titkot árult volna el. –Ha véletlenül kiabálnék, akkor fogd be a füled, csukd be a szemed és képzeld azt, hogy ott sem vagyok. –magyarázott és kihallatszott a hangjából egy kis mosoly is. Aprókat bólogattam, bizonyítva, hogy ezt alkalmazni fogom.

-Louis nagyon mérgesnek nézett ki. –váltottam témát.

-Tudom. Majd lenyugszik. Nem nagyon tud érdekelni, hogy mérges-e, vagy sem. Kezdem unni, hogy ő parancsolgat nekem már évek óta. –dünnyögött haragosan.

-Hey!! Ez úgy hangozott, mintha én mondtam volna. –nevettem. Erre ő is kuncogott egy kicsit.

-Gyere menjünk fel. –állt fel, de én még mindig rajta lógtam. Kezeit fenekem alá tette, így emelt meg, nehogy leessek. Pimaszul mosolygott, de nem szóltam semmit, bár legszívesebben megtettem volna. Fejem a nyakába volt fúrva, így nem láthatta a pipacsvörös arcom. –Liz…Nyugi!! Úgy dobog a szíved, hogy mindjárt kiugrik. –jól szórakozott rajtam. Erre csak mégjobban megmarkolta a hátsó felem és próbálta visszafolytani nevetését a reakciómon. Megugrottam egy kicsit és a szívem már tényleg majd kiugrott a helyéről. ’Ha ő így, akkor én is!!’ Gondoltam magamban és apró puszit nyomtam a nyakára, majd hirtelen ugyanott meg is haraptam. Ezt a folyamatot, még megismételtem párszor és kezdtem eléggé belejönni. Harry légzése szaporább lett és mozdulni is elfelejtett. –Ha nem hagyod abba, itt a medence mellett fogok veled mocskos dolgokat tenni. –sütött mélyen a hangja. Gyomrom összerándult és lábaimmal szorosabban fogtam közre csípőjét, ezzel egyenesen hozzádörgölőzve. Még egyszer beleharaptam nyakába. Élveztem, ahogy kínlódik és nem tud magával mit kezdeni. Eldöntöttem, hogy egy kis bosszút akarok a mai viselkedéséért. Ringatni kezdtem a csípőm az övé felett, amire egyre szűkebb lett a nadrágja. Két lépéssel a falnál voltunk és a hátamat erősen nekinyomta. Hajamnál fogva húzott el a nyakától és vadul megcsókolt, majd hirtelen a nyakamra tért át. Egyik kezem még mindig a nyaka köré volt fonódva és úgy tartottam magam a másik pedig elindult kettőnk között lefele. Megcéloztam jobb kezemmel Harry egyre csak növekvő férfiasságát. Mikor már kezei végig tapogatták a pulcsi alatt a testem és akarták levenni az anyagot, leugrottam róla.

-Most már mehetünk fel. –mosolyogtam rá ártatlanul és kezem felé nyújtottam, hogy fogja meg azt. Szája tágasra nyílt és szemei kikerekedtek. Egyszóval majd leesett az álla.

-Te most szórakozol velem?? –kérdezte vékony hangon.

-Soha. –mosolyogtam huncutul és elindultam felfelé, várva, hogy utánam jöjjön, de ő csak döbbenten bámult. 

-Ezt még megbánod!! -morogta, amin elkuncogtam magam.

~47. rész

Örülnék, ha ide is kapnék pár komit :)) Remélem tetszik. Jó olvasást!! xx

Még soha nem voltam annyira meglepve, mint akkor. A falnak támasztva hátát, törökülésbe ült és gitározott az ölébe lévő hangszeren. Énekelt. Gyorsan visszahúztam a fejem, hogy ne lásson meg és hallgattam őt. Gyönyörű hangja volt és profi módon szólaltatta meg a gitárt. Vízhangzott a nagy teremben. Még nem hallottam ezt a számot. És az a hang. Kirázott a hideg is. Csak ültem és a zene végére azon kaptam magam, hogy sírok. Valamit mélyen megérintett bennem. Nyilvánvaló volt, hogy Harry az érzéseiről énekelt. Tényleg képes lenne valakit szeretni valakit??

Sok hezitálás után megtörve a régen beállt csendet, elkezdtem Harry felé sétálni. Nem mozdult, nem szólalt, csak ült és maga elé nézett. Leültem mellé a hideg csempére, pont annyira közel, hogy a térdem érintse az övét.

-Gyűlölsz. –nem kérdezte. Kijelentette. Szívem összeszorult az egy szóba tömörült érezhető fájdalomra.

-Miért tennék ilyet?? –kérdeztem összezavarodva.

-Nemrég még elküldtél. –beszélt tárgyilagosan.

-Megrémültem. Még soha nem láttalak annyira…-nem engedte, hogy befejezzem a mondatot, közbe vágott.

-Annyira milyennek?? Kegyetlennek?? Őrültnek?? Esetleg ostobának?? –dőltek belőle a gyűlöletteli szavak. Mintha magát gyűlölte volna ezek miatt. –Liz te sokkal jobbat érdemelsz nálam. –hajtotta le a fejét.

-Mi?? –csattantam fel és mondtam az első dolgot, ami hirtelen az eszembe jutott, bár meg is bántam, amint kimondtam. –Délelőtt megdugsz, délután pedig már jobbat érdemlek?? –nagyon jól tudtam, hogy hülyeségeket beszélek, de a szám hamarabb járt, mint az agyam. -Szemét vagy Harry!! Egy szemét állat!! –álltam elé és hangosan beszéltem. Alig mondtam ki az utolsó szót a számon, Harry keze értem nyúlt és lehúzott a földre. Furcsa módon úgy estem, hogy nem ütöttem meg magam. Hátamon feküdtem és mielőtt meg tudtam volna szólalni, Harry a csókjával belém fojtott minden hangot. Felnyögött egy kicsikét, mikor a kezem hajába tévedt és erősen meghúztam azt.

-Nem akarok szemét lenni. –suttogta gyors levegővétellel két csók közt.

-Pedig az vagy. –mondtam pár perc múlva, miután elváltuk egymástól és a falnak támaszkodva ültünk szorosan egymás mellett. –De szeretem a szemét fejed. –hajtottam fejem a vállára. Éreztem, ahogy mellkasa megrázkódik a nevetéstől és ez engem is mosolygásra késztetett. –Énekelsz nekem?? –néztem fel rá hirtelen ötlettől felélénkülve. –Hallottam, mikor előbb énekeltél és nagyon szép volt. Nem tudtam, hogy tudsz énekelni. –döntöttem vissza vállára nehéz fejem.

-Csak hobbi szinten. –puszilt hajamba. –De ha szeretnéd éneklek neked. –nyúlt gitárjáért és ölébe vette.

-Vannak saját dalaid is?? –kérdeztem figyelve őt. Bizonytalanul bólintott. –Szeretnék hallani egyet. –csúsztam vele szembe és felhúzott térdeimet átöleltem. Lefogott a gitárján pár akkordot és belekezdett.

-Ezt még ma délután írtam. –mondta mielőtt belekezdett volna. Lassú gitár hangja töltötte meg a termet, majd csatlakozott hozzá az angyali hang is. A zenét végig szemembe nézve énekelte. Ez olyan hatást kölcsönzött, mintha nekem írta volna. Rá kellett jönnöm, hogy ez igaz is volt. Ez a dal csakis rólam és Ő róla szólt. 

~46. rész

Dobj egy pár szavas komit. :)) Sajnálom, hogy ennyit késtem. Remélem tetszik. Jó olvasást!! xx

-Kerüld el Harry-t. Saját magad teszed tönkre vele. –hogy kerüljem le Harry-t?? Egyáltalán képes vagyok rá?? De Eleanor-nak végülis igaza volt. Harry nem egy pasi ideál. Mármint belsőleg. De mi a fenéért érzem mégis azt, hogy visszavonhatatlanul szeretem??

-Te hogy bírod Louis mellett?? –kérdeztem könnyes szemekkel.

-Louis más. Ő féken tudja tartani az indulatosságát. Egyenes ellentéte Harry-nek. Nyilvánvalóan Louis sem egy könnyű eset, de ő nagyon kedves. És nagyon szeretem. Persze nem akarlak összezavarni. Ez teljes mértékben a te döntésed. Én csak a véleményem mondtam el. –szorította meg a kezem. Végülis igaza volt. Hirtelen eszembe jutott valami, amit megkérdezhetnék tőle. Nem akartam most Harry-ről beszélni.

-Mit tudsz Rickie-ről?? –miután megkérdeztem arcvonásai megváltoztak, zavarosak lettek.

-Mit szeretnél tudni?? –sóhajtott megadóan. Sejthette, hogy erről nekem más nem akart beszélni, vagy nem mertem rákérdezni.

-Mi köze van neki Louis-hoz és miért ölte meg a testvéreit. Miért akar engem is bántani?? –kérdeztem félve.

-Rickie Louis barátnője volt. Nagyon szerették egymást. –mondta és nyelt egyet. Látszott, hogy nehéz neki erről beszélni. -De balesetet szenvedtek mindketten, mikor mentek haza. Szerencsére mindketten túlélték, de Rickie 2 hónapig kómában volt, míg Louis elvesztette minden emlékét, ami a lánnyal kapcsolatos volt. Miután Rickie felkelt és megtudta ezt, beleőrült, hogy Louis már nem szereti őt és nem is emlékszik rá. Teljesen bekattant és már nem volt önmaga. Megígérte Louis-nak, hogy valahogy bosszút fog állni, amiért már nem szereti őt. Rickie túl jól ismerte és tudta, hogy azzal tudja a legnagyobb fájdalmat okozni neki, ha testvéreit bántja. Sorba megölette őket. És most téged akar.

-De hiszen ez abszolút hülyeség. Louis nem tehet semmiről. –kapkodtam gyorsan a levegőt. Tényleg butaságnak tartottam, hogy egy ilyen dolog miatt hibáztasson akárkit is.

-Lehet, hogy hülyeség, de… -nem tudta befejezni a mondatát, mert Louis rontott be a szobába.

-Lányok Harry eltűnt. –támaszkodott, meg az ajtókeretben.

-Hogy érted azt, hogy eltűnt?? –kerekedtek ki a szemeim.

-Úgy, hogy nem találom sehol, viszont a házból sem mehetett ki. –kimondta és tudtam, hogy hol volt. A ház alatti medencénél. Louis-nak nem akartam elmondani, viszont én semmiképp nem akartam lemenni hozzá.

-Majd előkerül. –vontam meg a vállam érdektelenül, viszont nagyon is érdekelt.

-Gyere El menjünk le. –nyújtotta a kezét Louis a barátnőjének, aki felállt, megfogta a felajánlott kezet és egy mosollyal elbúcsúzott tőlem. Kimentek, becsukták maguk után az ajtót én pedig Niall felé fordultam.

-Miért nem mondtad el eddig, hogy valaki ki akar csinálni?? –kérdezte zavart tekintettel és mélyen a szemembe nézett.

-Nem akartalak ezzel fárasztani. És most úgy néz ki, hogy Leyla is benne volt. Egyszerűen ez az egész annyira elcseszett. Talán tényleg vissza kéne mennem New Yorkba. –hajtottam le a fejem és komolyan elgondolkodtam a dolgon.

-Héj fel a fejjel. Nem lesz semmi gond. –ölelt meg. Imádtam Niall-t. Mindig mosolyt tudott csalni az arcomra.

-Köszönöm. –suttogtam. –Most el kell intéznem valamit. –engedtem el és álltam fel mellőle. Lefutottam a lépcsőn és a nappaliba nem volt senki ezért nyugodtan be tudtam sétálni Harry szobájába. Ahogy sejtettem, a szőnyeg fel volt hajtva a lejáró felett. Leléptem a lépcsőre és elindultam lefelé. Az utolsó lépcsőfokon megálltam és kidugtam a fejem a fal mellett, hogy lássam mit csinál. Még soha nem voltam annyira meglepve, mint akkor.

~45. rész

Nagyon köszönöm az embereknek, akik mindig komiznak és jól esne, ha mások is írnának pár szót. :)) Még mindig várok tagokat a csoportba is ami a jobb oldalon van feltüntetve. Nos remélem tetszik az új rész. Jó olvasást!! :*

Louis közelebb sétált és leült mellém. Ölelő karjába vont a fejem búbját puszilgatta vigasztalás képpen, míg megnyugtató szavakat suttogott. Lassan megnyugodtam és csak ültünk ott, de remegésem nem hagyott alább.

-Louis, miért futottál fel?? Mi volt az a kiabálás?? –hallottam egy női hangot közeledni fel a lépcsőn. Az ajtóban megállt a lány. Még sosem láttam őt ezelőtt. –Louis ki ez a lány?? –kérdezte sértődött hangnembe, szemöldökráncolva, ugyanakkor higgadtan és volt a hangjában még némi kedvesség is.

-Louis ő ki?? –kérdeztem szintén azt, amit a barna hajú szépség. Mindketten várva vártuk Louis válaszát. Hol egymást, hol Louis-t néztük felváltva, aki láthatólag kényelmetlenül érezte magát.

-Megnyugodtál már?? Beszélhetünk?? –nézett szememben Louis és végig simított a kezemen. Bólogattam aprót, hogy mondja már, hogy mi folyik itt. Lou lassan felállt és engem is talpra segített. Az ajtóban lévő még mindig névtelen lány majd megpukkant a féltékenységtől, mikor meglátta ezt. Talán Louis barátnője lehet??

-Louis!! –kelt ki magából a lány és cseppet sem kedves arckifejezéssel adta tudtára a nem tetszését a helyzet iránt. –Beszélnél végre?? –kérdezte és hihetetlenkedve megrázta a fejét, mikor Louis viccesen elmosolyogta magát. Gondolom nem tudta, mit akar mondani. Nyilván nem volt felkészülve rá, hogy összefutunk.

-Lányok. Liz ő itt Eleanor. A barátnőm. –állt meg és fogta meg a kezét, míg Louis még mindig az én derekam tartotta, nehogy a gyenge, remegő lábaim feladják a szolgálatot.

-Louis ugye nem csalsz meg?? –kérdezte remegő hangon Eleanor. Láttam rajta, hogy akár pár másodperc múlva el is sírhatja magát.

-Szó sincs ilyenről!! Kicsim, hogy gondolhatsz ilyenekre?? Álmomban sem tenném meg!! Szeretlek!! Ő Liz a húgom. –magyarázta, míg én kibontottam magam Louis tartásából. Átölelte a barátnőjét, aki immár megnyugodott. Látszott rajtuk, hogy mennyire szeretik egymást. Leültem Niall mellé a földre. Összeszorított szemekkel feküdt és a hasát fogta. Tény, hogy ő nem volt az a kemény fiú, de az az ütés nyilvánvalóan nagyon fájhatott. A gyomrom megint összerándult. Lesimítottam Niall haját ami a homlokába lógott, amire kinyitotta a szemét.

-Sajnálom. –suttogtam neki.

-Semmi baj. Nem a te hibád volt. Eddig sem kedveltem, de most már gyűlölöm azt a…

-Kérlek ne folytasd. –szakítottam félbe mondatát, amiben Harry-t ócsárolta volna. Lassan felült mellém és mindketten a falnak támasztottuk a hátunkat.

-Mi a gond?? Louis most ment át Harry-hez. –szólalt meg mellettem egy kedves hang. Oldalra néztem és Eleanor ült hasonlóképpen a másik oldalamon, mint Niall. –Bocsi az előbbi viselkedésemért, de nagyon meglepődtem. Nem tudtam, hogy Louis-nak van még egy húga. –mosolygott szégyenlősen.

-Semmi gond. Fordított helyzetben én is ugyanezt gondoltam volna. –viszonoztam mosolyát, bár nem tudtam őszintén mosolyogni. Más sem járt a fejembe, hogy Louis átment Harry-hez. Legjobb esetben két jobb öklös után elkezd vele beszélgetni. Bármit is tett, bárhogy is érezhetek iránta, azt nem akarom, hogy bántsák.

-Héj. Miért sírsz?? –ölelte át a vállam.

-Harry. –szipogtam.

-Várj. Te vagy Harry barátnője?? –vágott érdekes arcot.

-Azt hiszem. –motyogtam és az arcom törölgettem.

-Elfogadsz tőlem egy tanácsot?? –kérdezte szépen. Annyira nyugtató és kedves volt a beszéde és a mosolya, hogy képtelenség volt ellent mondani neki. Bólintottam és egy nagy sóhaj után szólalt csak meg. –Kerüld el Harry-t. Saját magad teszed tönkre vele. 

~44. rész

Remélem tetszik. Hagyj egy komit alul!! :)) Jó olvasást!! :*

-Mi az a dolog, amiről nem tudhatok?? –nézett egyenesen szegény Niall-ra kemény kifejezéssel.

-Öhmm… Izé… Hát… Én nem tudom…Nem figyeltem. –dadogott rémült arccal.

-Ez hülye. –nevette el magát Harry, majd visszafordult hozzám. Én csak megforgattam a szemem. –Ne a szemed forgasd, mert frászt kapok tőle. Inkább azt mondd meg, hogy miért kell titkolózni előttem. –nézett mélyen a szemembe. Úgy látszott, mintha kedves akarna lenni, de ezt még gyakorolnia kéne.

-Mert tudom, hogy jelenetet rendeznél. –jelentettem ki szárazon.

-Kezdek ideges lenni. Nem fogod fel, hogy milyen rövid türelmem van ugye?? –feszült meg az arca és kezeit maga mellett ökölbe szorította. Hátráltam amennyire csak tudtam, de falnak ütköztem ő pedig jött utánam. Féltem. Harry szemei szikrákat szórtak és, ha akartam, se tudtam volna egy szót sem szólni. –Nem mondasz semmit?? –kiáltott az arcomba. Egész testem remegett. Egy gyors segélykérő pillantást küldtem Niall felé, aki hasonló remegéssel ült az ágyon. Megemberelte magát és felállt, majd közelebb jött.

-Higgadj le. Ha kiabálsz, csak megijed. –próbált nyugodt hangon beszélni, leplezve félelmét, ami persze nyilvánvaló volt. Harry villámgyors mozdulatokkal Niall hasába lökte öklét. Sosem láttam még ilyen gyorsan embert mozogni. Niall a földre esett az ütéstől, mire én a szám elé kaptam a kezem. Harry egy szempillantás alatt visszafordult hozzám és hideg zöld szemei engem néztek bosszúsan. Az idegességtől már pár könnycsepp is legurult arcomon. Lassan emelte fel újra a kezét és nem tudtam másra gondolni, minthogy most engem fog megütni. Szemeim összeszorítottam úgyszintén a számat is. Mégsem ütött meg. Egyik szemem alól laposan kikukucskáltam és nagyokat sóhajtozva a hajába túrt bal kezével.

-Francba!! –kiáltotta szörnyen hangosan és lendítette jobb kezét. Egyenesen a mögöttem lévő falba csapódott ökle, alig pár centire a fejemtől. A fal jelentősen besüppedt keze alatt. Lehajtott fejjel állt felettem és megszokottnál sokkal gyorsabb volt a légzése. Kócos haja az arcába hullott, amit más esetben eltűrtem volna onnan, de rettegtem hozzá érni is. Ilyennek még sosem láttam. Egy pillanatra rámvezette újra a tekintetét és megbánás volt benne. Összeszorult gyomrom, ahogy észrevettem a kezét felém közeledni. Lassú volt és elakarta érni a derekam. Automatikusan elmozdultam előle. Nem akartam, hogy hozzámérjen. Mégegyszer megpróbálkozott, de megint arrébb húztam a testem. Kétségbeesetten nézett rám. Térdeim reszkettek, mint a zselé és féltem, hogy kicsúsznak alólam, de muszáj volt tartanom magam.

-Kérlek. Ne tedd ezt. –hangja megtört volt és könyörgött. Akármennyire is akartam őt átölelni, nem ment. Fejét amit a vállamra akart támasztani automatikusan eltoltam. –Kérlek bocsáss meg. Kérlek. –suttogott elfojtott hangon. –Egy barom vagyok. –próbált eredménytelenül hozzám érni. Minden érintését eltaszítottam, ami közeledett. Olyan volt, mint egy ártatlan kisfiú. ’Nincs semmi okom félni.’ Mondtam magamnak. De még is csak az járt a fejemben, hogy milyen hidegen ütötte meg Niall-t és kiabált velem. Egy kis ostobaságon ennyire fel tudja magát húzni. Nem akartam elképzelni sem, hogy mit tenne egy nagyobb dolog esetében.

-Kérlek menj el. –suttogtam. Lecsúsztam a fal mentén és a földön ültem átkarolva a térdem.

-Ne, ne, ne, ne, ne. Ne küldj el. Csak nem gondolkodtam. Hülye voltam. Egy ostoba ember vagyok. Kérlek ne haragudj. –térdelt le előttem és a térdemre rakta kezét.

-Harry!! –hallottam az ismerős hangot az ajtóból. Louis szólt parancsolóan. –Mi folyik itt?? –nézett végig rajtam, ahogy ülök és csendben zokogok, Niall-on aki szótlanul szenved a földön a hasában lévő fájdalomtól, és a megtört Harry-n aki előttem térdel és könyörög. –Harry kifelé. –szólt keményen. Hálát adtam az égnek, hogy itt van. Harry kelletlenül felállt és fejlógatva lassan kisétált a szobából. Louis közelebb jött és leült mellém. 

~43. rész

Igyekeztem gyorsan megírni, de csak mostanra sikerült... :// Hagyj egy komit, ha elolvastad!! Remélem tetszik. Jó olvasást!! :))

-Akkor szent a béke?? –kérdezte, bár a választ ő is tudta.

-Hát persze hogy!! Eddig sem haragudtam. –adtam puszit az arcára. Elfogyasztottuk a rendelt italunkat és sétálni indultunk, kézenfogva. Meglepetésemre belebotlottunk valakibe. Egy nagyon nemkívánatos személybe. Próbáltam a hajam az arcomba tolni és szorosan Niall kezébe fúrni az arcom.(persze nem túl feltűnően.) Azt remélve, hogy nem vesz észre és csak elsétál mellettem, de ahhoz túl szerencsétlen voltam, hogy ez történjen.

-Lizzie?? –hallottam meg, mikor elsétáltunk mellette és már a hátam mögül szólt vissza. Próbáltam tovább menni, mintha nem hallottam volna semmit, de Niall megállt és szólt, hogy egy srác a nevem mondta. Ránéztem egy olyan ’azonnal menjünk innen’ nézéssel, de amígra megértette volna, hogy mit akarok közölni vele már későn volt. Adam visszafordult és már előttünk is állt. Ez a fiú sosem fázott. Most is mint általában laza cuccokban járkált, az elhagyhatatlan farmerkabátjával.

-Adam. –erőltettem egy mosolyt magamra. Természetesen mindkettőnk arcán a gúnyos mosoly játszott. –Niall ő itt Adam. Ő az egyik volt osztálytársam. –mondtam Niall-nak, akinek eltűnt a tudatlan tekintet az arcáról. Nem meséltem sokat neki az osztálytársaimról, de azt tudta, hogy mindegyikőjük folyamatosan kiközösített, vagy épp gúnyt űztek belőlem.

-Adam Taylor. Örülök, hogy találkoztunk. –nyújtott kezet egy arrogáns mosoly kíséretében Niall-nak, aki hozzá mérten túl komor arckifejezéssel fogadta azt.

-Niall Horan. –mondta hidegen. Engem is meglepett ez az oldala. Nem értettem, hogy mi lelte őt.

-Szóval már pasid is van Lizzie?? –tért vissza hozzám túlságosan is ironikus kedvességgel.

-Niall a barátom és nem a pasim. Veled ellentétben. –nem tudom honnan kaptam ezt a nagy bátorságot. Mindig meghúztam magam, ha beszélt hozzám valaki a suliból. Főleg, ha ő. Az a tipikus osztály menő sráca volt mindig is. De már nem az iskolában voltunk. –Most ha megkérhetnélek menj el, vagy ha szeretnél még valamit, akkor mondd. –sóhajtottam. A hangomban nem volt semmi ellenségeskedés, csak egyszerűen csak kifejeztem vele, hogy nem vagyok kíváncsi rá.

-A te sulidba fogok járni Lizzie. Még találkozunk. –kijelentése után megölelt, amit csak gúnyból csinált. Természetesen nem öleltem vissza. Fogta magát és elindult arra amerre eredetileg tartott. Kérdések százai röpködtek a fejemben, hogy mi a fenét akarhat tőlem, mert véletlenül nem jönne el Londonba egy gimibe, mikor New York egyik legjobb iskolájában kezdte a tanévet.

***

-El fogod mondani Harry-nek, hogy egy régi osztálytársad zaklat?? –kérdezte Niall. Fent voltunk a szobámba és a hosszú séta fáradalmait pihentük ki. Niall valami undorító kaját tömött magába az ágyamon elterülve, amit lent a konyhában talált.

-Meg vagy huzatva?? –nevettem fel kínomba. –Harry szétszedné a srácot, ha megtudná, hogy rám van szállva. –járkáltam fel-alá a szobába és azon gondolkodtam még mindig, hogy mit akarhat Adam. –Egyébként sem tudom, hogy mit akar. –emeltem fel a kezem és ejtettem vissza magam mellé.

-Ki akar, mit?? –hallottam a mély rekedtes hangot mögöttem, amitől a pulzusom mindig az egekbe szökik. Jesszusom!! Mikor jött ő be a szobába?? Niall nem zavartatta magát nagyon, ő csak a kajával volt elfoglalva. Kétlem, hogy figyelt volna a szövegelésemre. Gyorsan hátraarcot vágtam, így szembekerülve Harry-vel. –Szóval?? –magamban szitkozódtam. Ha hazudok rájön. Nos még egyszer meg kell vele próbálkoznom.

-Carter hívott, hogy akar valamit, holnap suliba, de nem árulta el, hogy mit. –magyaráztam teljesen nyugodtan.

-Hányszor mondjam még el, hogy tudom, mikor hazudsz?? –ráncolta a homlokát, amitől kirázott a hideg. Meglóbálta a fejét helytelenítőn, majd mintha valami eszébe jutott volna úgy kapta fel göndör fürtjeit. –Niall!! –kiáltotta el magát, hogy még én is összerezzentem. Aljas húzás volt amit ekkor tett. Tudta, hogy Niall eléggé parázik tőle és ezt ki is használta. Elővette az ellenvetést nem tűrő hangnemét és úgy beszélt Niall-hoz. –Mi az a dolog, amiről nem tudhatok?? –nézett egyenesen szegény Niall-ra kemény kifejezéssel.